Bánó Attila: A diktátor és a vazallusai már mindent megengedhetnek maguknak
A miniszterelnöki önkény hatása minden kormányzati döntésben fellelhető. Most csak az utóbbi napok történéseiből válogatok, felidézve néhány kapcsolódó példát. Magyar Péter Szent István királyunk ünnepére bejelentette, hogy az Országház előtti tér, ez alkalomból diszkó térré alakul. Sajnos az is lett.
Felháborító volt, ahogyan a Kossuth tér kinézett az augusztus 20-i, esti diszkó utáni reggel. A tisztességes magyar polgárok szégyenkeztek a szeméthalmok láttán. Hol kupacokban, hol az ápolt gyepet egyenletesen teleszórva fémdobozok, papír- és nejlonzacskók, ételmaradékok és egyebek csúfították az Országház környékét. Szemét vette körül Kossuth Lajos kormányzó emlékművét, II. Rákóczi Ferenc fejedelem lovas szobrát, és jutott belőle gróf Tisza István emlékművének közelébe is.
Magyar Péter miniszterelnök a vele szimpatizáló fiatal tiszás korosztálynak kívánt kedvezni azzal, hogy a Tisztelt Ház környékét választotta a buli helyszínéül, ám ezek a fiatalok mindenhová valók, csak a nemzet köztiszteletben álló tereire, emlékhelyeire nem. A Kossuth tér a buli után úgy nézett ki, mintha a főváros minden hajléktalan figurája ott táborozott volna. Ráadásul a hangos zene és az előző napi fülsiketítő főpróba is zavarta a fél város esti nyugalmát. Úgy tűnik, hogy a diktátor és a vazallusai már mindent megengedhetnek maguknak.
Képtelenek vagyunk rá, hogy megszokjuk, miként veszi semmibe legszentebb érzéseinket Magyar Péter. Lehet, hogy a választási kampány során mutatott modortalan, sértő és gyűlölködő stílusa tetszett a híveinek, de felháborító és elfogadhatatlan volt a déli harangszó eltávolítása a közszolgálati médiumokból, a Nemzeti Hitvallás száműzése a közintézményekből, valamint az, hogy Brüsszel birodalmi vazallusaként szégyentelenül lengeti a kommunisták ellen harcoló ötvenhatos hősök lyukas zászlaját.
Már most bejelentette, hogy szeretne támogatást kapni a vállalkozásoktól az októberi ünnepség megrendezéséhez, ami a képmutatás ritka példája. Két évvel ezelőtt is az ’56-os magyar hősök hazaszeretetéről és áldozatvállalásáról prédikált nekünk, a pártja pedig jelképévé avatta a forradalom lyukas zászlaját. Magyar Péternek lassan mániájává válik, hogy a magyar történelemből hoz a mai korra adaptálható példákat, miközben fogalma sincs például arról, hogy hol született Babits Mihály, József Attila és Szent-Györgyi Albert. Szegeden, egy kampánybeszédében ezt a várost jelölte meg e neves személyek szülőhelyeként, miközben Babits Szekszárdon, Szent-Györgyi és József Attila pedig Budapesten látta meg a napvilágot.
A Tisza párt ismét magasba akarja emelni az ’56-os forradalmárok zászlaját, amelyből egykor tudvalevőleg nem a koronás magyar címert, hanem a szocialistának hazudott népköztársaság vörös csillagos címerét vágták ki a fiatalok. Magyar Péterék a lyukas zászló lengetésével lényegében azt üzenik, hogy ők olyanok, mint a pesti srácok, akik bátran harcoltak a diktatúra ellen. Ez az „üzenet” azonban rettentően sántított, mivel kiderült, hogy az orbáni „diktatúrában” még olyan köpönyegforgató, dühös indulatból politizáló, szalonképtelen emberek is tudnak kétharmaddal győzni, mint Magyar Péter. Fiatalok kedvéért mondom: az egykori magyar forradalmárok a szovjet csapatok által megszállt ország egypárti diktatúrája ellen ragadtak fegyvert, ami gyakran csak néhány benzines palack volt. Ezek a fiatalok nem unatkozó, elkényeztetett, éjszakai szórakozóhelyeken bulizgató semmirekellők voltak, hanem többnyire szegény családokból származó, nemzetük szabadságáért minden áldozatra kész fiatal munkások, diákok, egyetemisták.
1956. október 25-én a Kossuth téren nem diszkó volt, hanem pesti srácok és polgárok békés tüntetése. Őket lőtték halomra a háztetőkön megbúvó ávós pribékek. A hatalmas vérengzés után felbolydult a város és az egész ország. Akkor 11 éves voltam, és Angyalföldön laktunk. A környező utcákból tömegesen vonultak az emberek a Váci úthoz, ahol teherautók jöttek a Nyugati pályaudvar felől Újpest felé. Híre ment, hogy ott egy laktanyában fegyvereket osztanak. A sarkokon az emberek felkapaszkodtak a platókra, de egyikük sem emlékeztetett a hangosbeszélőbe kiabáló Magyar Péterre. A Váci út másik oldalán a Nyugati felé haladó, felfegyverzett, integető fiatalokat láttunk. Pongrátz Gergely, a forradalom leverése után emigrációba kényszerült Corvin közi főparancsnok írta könyvében az 1956. november 10-én lezajlott eseményekről:
„A Corvin köziek a Práter utca egyik pincéjében húzódtak meg, várva a tűz végét. Mindenkinél két géppisztoly volt és 10-15 tár. Kézigránátokkal is jól fel voltak szerelve. […] Az oroszok páncélosokkal, páncélautókkal és gyalogsággal támadtak, de úgy látszik, nem számítottak ellenállásra, mert a gyalogság a járművekkel együtt jött. A szabadságharcosok a romok tetején várták őket és egy jó órás kemény harc után a Corvin köz elesett. A bajtársak közül talán hatan maradtak életben. Parancsnokuk is elesett. Olyan sok volt az orosz halott, hogy a hullák a Corvin környékét szőnyegként terítették be. Amíg a felkelők a pincében voltak, mind azt ismételték, hogy: ’Meghalunk, de előbb megfizetünk érte.’ A Corvin elesett, ők sajnos meghaltak, de az oroszok valóban nagy árat fizettek.” A bátor ’56-osok nem bulizni mentek a Kossurh térre, és nem a balhé kedvéért dobtak benzines palackokat a szovjet tankokra. Életüket kockáztatva mentek a barikádokra, mert a hazájuk nem volt szuverén, nem volt szabad és független. Magyar Péter sajnos nagyon eltévesztette a házszámot, viszont bejött neki a gyűlöletkampány. Ám hiába lengeti az ’56-os zászlót, belőle és a híveiből soha nem lesznek igazi pesti srácok.
A Kossuth téren egyébként nem csak a névadó szobra áll. Vele szemközt látható II. Rákóczi Ferenc fejedelem impozáns lovas szobra. Róla is érdemes pár szót ejteni. Zolnai Béla irodalomtörténész, nyelvesztéta, az MTA tagja írta II. Rákóczi Ferenc című könyvében (Budapest, 1942):
„A magyar történelemnek négy alakja van, akit Európa a maga hőseinek elfogadott: a törökverő Hunyadi János; a költő és hadvezér Zrínyi […], II. Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos. Valamennyien szabadsághősök, a magyarságról alkotott fogalmak bennük öltenek látható alakot. Közöttük legmélyebben inspirálta az európai szellemi életet Rákóczi alakja.”
Hozzátehetjük, hogy az újkori magyar szabadságeszmény legismertebb magyar megszemélyesítője Kossuth Lajos ügyvéd, lapszerkesztő, politikus és államférfi volt. Nemzeti elkötelezettsége meghatározta egész életét és munkásságát. Tizennégy éves korától, 1816 és 1819 között hallgatója volt a teológiát, jogakadémiát és főgimnáziumot magában foglaló Eperjesi Evangélikus Kollégiumnak. Visszaemlékezéseiben írta:
„Ott virradott lelkemben azoknak az elveknek világossága, melyek vezéreltek viharos életemben a hazám és felebarátom iránti kötelességnek ösvényén.”
Vajon mi virrad azoknak a mai fiataloknak a lelkében, akiknek mindegy, hogy hol és mikor buliznak, és akiket nem zavar, ha az ünnepnapon épp a szabadsághősök emlékművei és az Országház előtt szemetelnek, rángatóznak a zenére, netán még bódulatba is esnek?
Nemrég egy balos közszereplő összehasonlította Orbán Viktort és Magyar Pétert. Elismerte, hogy Orbán bátran harcolt a brüsszeli nyomásgyakorlással szemben, de nem volt elég ügyes, mert nem tudta hazahozni a szóban forgó pénzeket. Valóban. Ha Orbán ügyes lett volna, akkor csatlakozik az Európai Ügyészséghez (az nyilván jobb, mint a magyar), elfogadja a migránskvótát, a gender propagandát, az LMBTQ-mozgalom „gyermekérzékenyítő” tevékenységét, és az ukrajnai háború folytatásának finanszírozását. Vagyis a pénzért cserébe feladta volna függetlenségünk jelentős részét.
Magyar Péter viszont behódolt a birodalmi követeléseknek, ezért állítólag megkapja a nekünk járó pénz egy részét. Erről eszünkbe jut II. Rákóczi Ferenc, akinek ennél többet ígért I. József császár, ha behódol neki. A fejedelem így írt erről az emlékirataiban:
„a császár miniszterei nem engedik majd, hogy a nemzet a szerződés gyümölcseit élvezhesse, és így egy napon majd hazám árulójának tekinthetnek, aki személyes érdekeit előnyben részesítette a nemzet érdekeivel szemben”.
Zolnai írta:
„Egymillió holdon fölüli birtokát […] a szatmári béke (1711) után elkobozza a király. Labanc főurak, Illésházy Miklós udvari kancellár, az Erdődy grófok, Althan Mihály gróf, öröklik a száműzött parkját, kastélyait, földjét, hű jobbágyait.”
Magyar Péter miniszterelnök olykor megmutatja igazi énjét. Nemrég például aláírta azt a kormányhatározatot, amely irányelveket tartalmaz az ENSZ Közgyűlésen részt vevő külügyminiszternek és a magyar küldöttségnek.
Kényelmes megoldás. Nekik a hajuk szála sem görbül, miközben a műholdas rendszereikkel célra vezetett rakétáikkal évek óta rombolják az orosz infrastruktúrát egy olyan háborúban, amelyhez igazság szerint semmi közük. Közben orosz fenyegetésről papolnak, hogy fokozni tudják a hadi készültséget és számolatlanul húzzák ki a pénzt az adófizetők zsebéből. Mielőtt hitelt adnánk Brüsszelnek és a Magyar Péter nevű marionett bábúnak, tisztázzuk, hogy az orosz fenyegetésről szóló mesét egy régi nyugati trükk ihlette. A Nyugat kipróbált háborús forgatókönyv szerint jár el. 2024-ben jelent meg magyarul Gerry Docherty és Jim Macgregor skót szerzőpáros Titkos Elit című könyve, amelyben a szerzők kifejtik, hogy az első világháború történetéről egy évszázadon keresztül sikerült elfedni az igazságot.
Nagy-Britanniában, 1891-ben, befolyásos gazdasági, politikai és közéleti szereplőkből jött létre az a Titkos Elitnek nevezett társaság, amelynek fő célkitűzése volt, hogy hosszú távon elősegítse a birodalom világpolitikai elsőségét.
Nyugaton ma Oroszország ellen folyik a gyűlöletkampány és az a híresztelés, hogy az oroszok Európa megtámadását tervezik. Ehhez csatlakozott Magyar Péter, aki ezzel az orosz-magyar kapcsolatokat rongálja, mert ezt várja tőle Brüsszel. Márpedig nem szolgálja nemzeti érdekeinket, hogy az újabb háborús hisztériával lényegében állást foglaljunk egy megnyerhetetlen, emberek százezreinek életét felemésztő háború folytatása mellett. Hiába állítja a magyar kormány, hogy támogat minden olyan törekvést, amely a fenntartható béke felé vezet, az említett állásfoglalás ennek ellenkezőjéről szól.
Nemrég Birminghamben zajlott az Atlétikai Európa Bajnokság. Kilencven évvel ezelőtt, 1936-ban Berlinben rendezték az olimpiát, ami azért juthat eszünkbe, mert párhuzamot érzünk a két rangos sportesemény között. Tudjuk, hogy 1936-ban Adolf Hitler nagy ellenszenvvel figyelte az afroamerikai sportolók szereplését, és csalódással fogadta a színes bőrű Jesse Owens futó és távolugró négy aranyérmét. A Führer rasszista mentalitása abban is megmutatkozott, hogy nem gratulált Owensnek, arra azonban nem vetemedett, hogy az USA-nak megtiltsa a színes bőrű sportolók indulását.
A sportszerető ember nézi manapság a nemzetközi sportrendezvényeket, és hiányérzettel küszködik, mert orosz színekben nem láthatja azokat a kiváló sportolókat, akik számos sportágban az élen végeztek. Az orosz atléták például évek óta ki vannak zárva a nemzetközi atlétikai versenyekről és az Európa-bajnokságokról, mégpedig politikai okok miatt. Ez része az oroszellenes szankcióknak, és emlékeztet a fajgyűlölő nácik rasszista mentalitására.
Ami pedig az orosz fenyegetést illeti, idézzük Krausz Tamás történész véleményét: „Nem Oroszország terjeszkedett, hanem a NATO. […] A tényekből kell kiindulni. Nem Oroszország jött keletről nyugatra, hanem a Nyugat ment nyugatról keletre. A háborút akkor lehet lezárni, ha a 2022-es orosz nemzetbiztonsági alaptételeket nyilvánosan megvitatjuk. Nyugaton azonban nem ezt vitatják meg, hanem Zelenszkij fantazmagóriáit. Ez katasztrófa, mert naponta ezrek halnak meg a háborúban.”
A jelenlegi magyar miniszterelnök sajnos mindezek tudatában írta alá az oroszellenes kormányhatározatot, s ezzel szembe ment hazánk külgazdasági és külpolitikai érdekeivel.
A szerző: újságíró, közíró
Toll és Igazság – Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Kiemelt kép: Szilágyi Ákos illusztrációja
#BánóAttila #MagyarPéter #KossuthTér #Önkény #Geopolitika #NIF #NemzetiInternetFigyelő
