KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kadirov üzent: „Egy szavába kerül Putyinnak, és összezúzzuk a nyugati államokat”

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

„Készítsétek a fehér zászlókat. Még el sem kezdtünk semmit” – üzente a csecsen vezér.

Ramzan Kadirov ismét Telegram-csatornáján üzent az „ellenségnek”.

„Nekünk, muszlimoknak meg kell védenünk Oroszország érdekeit bárhol a világon, mint olyan országot, amely tiszteli az iszlám kánonjait. A Szent Korán a sátánizmus elleni harcot is előírja bármilyen formában”

– írta a csecsen vezér, majd hozzátette:

Ma a világon nincs senki, aki felszólalna a Nyugat által terjesztett pokoli utálat ellen, kivéve Oroszországot.

 

Nagyon hálás vagyok Legfelsőbb Főparancsnokunknak, aki ilyen helyes döntést hozott, és lehetőséget adott nekünk, hogy részt vegyünk ebben a sátánizmus elleni szent küzdelemben”.

Kadirov leszögezte:

Parancsra készen állunk továbbmenni, hogy bevegyük Kijevet és további NATO-országokat.

 

Csak egy parancs elnökünktől, és készen állunk a nyugati államok hamis-demokratikus, álliberális és katonai-barbár hadjáratának szétverésére, amelyek megrontják a világközösséget, és megpróbálják az egész földkerekséget maguk alá vonni. A Harc Oroszországgal nem egy hollywoodi akciófilm. Készítsetek fehér zászlókat! Még el sem kezdtük igazán!” – hangoztatta a csecsen vezető.

 

Mandiner

Kiemelt kép: © RIA Novosti / A Csecsen Köztársaság Közigazgatásának Sajtószolgálata

Ez is érdekelheti:  Oroszország hátbatámadása nem változtat külpolitikáján

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük