Halálra ítélte a Donyecki legfelsőbb bíróság a brit és marokkói zsoldosokat
A Donyecki Népköztársaság (DNR) legfelsőbb bírósága halálbüntetésre ítélt két brit és egy marokkói állampolgárt, akik az ukrán fegyveresek oldalán harcoltak – jelentette a RIA Novosztyi tudósítója a tárgyalóteremből.
A Donyecki Népköztársaság törvényei szerint az elítélt brit Aidan Aslin és Sean Pinner, valamint a marokkói Saadoun Brahimot agyon fogják lőni.
A bírósági tanács vezetője elmondta, hogy az elítéltek egy hónapon belül fellebbezhetnek a döntés ellen. Emellett az elnöklő bíró megjegyezte, hogy Pinner-t Nagy-Britanniában terroristaként tartják számon, és körözték az iraki és szíriai harcokban való részvétele miatt.
Szerdán a zsoldosok bűnösnek vallották magukat a hatalom erőszakos átvételére irányuló cselekményekben. A DNR büntető törvénykönyvének vonatkozó cikke halálbüntetést ír elő.
Aslin szintén bűnösnek vallotta magát a “Kiképzésen való részvétel terrorista tevékenységek végzése céljából” című cikkely alapján. A zsoldosok április közepén adták meg magukat Mariupolban.
Dominic Raab brit miniszterelnök-helyettes közölte, hogy a brit kormány tiltakozást kíván benyújtani az Aslin elleni büntetőeljárással kapcsolatban.
Igor Konasenkov orosz katonai szóvivő korábban azt mondta, hogy a Kijev segítségére érkezett nyugati zsoldosokat a nemzetközi humanitárius jog alapján nem fogja megilletni a hadifogoly-státusz, és a legjobb, ami rájuk az elfogásuk esetén várhat, az a büntetőjogi felelősségre vonás lehet.
Oroszország február 24. óta katonai különleges műveletet folytat Ukrajna nácimentesítésére és demilitarizálására. Mint Vlagyimir Putyin hangsúlyozta, célja, hogy “megvédje azokat az embereket, akiket a kijevi rezsim nyolc éve bántalmazásnak, népirtásnak tesz ki”. A védelmi minisztérium közleménye szerint az orosz hadsereg teljesítette az első szakasz fő feladatait – jelentősen csökkentette Ukrajna harci potenciálját. A minisztérium a Donbassz felszabadítását nevezte meg fő célként.
Kiemelt képen: Sean Pinner brit állampolgár, Saadoun Brahim a Marokkói Királyság állampolgára és Aiden Aslin brit állampolgár egy donyecki tárgyalóteremben
© RIA Novosti / Konsztantyin Mihalcsevszkij
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…