Fantasztikus felfedezés: magyar kutatóknak sikerült úgy megvizsgálniuk a koronavírust, mint eddig senki másnak
A Semmelweis Egyetem csapatának, a Nemzeti Biztonsági Laboratórium munkatársaival együttműködve először sikerült az aktív, fertőzőképes koronavírus szerkezetét megvizsgálnia.
A vírusban a fizikai behatás sem tesz kárt, sőt, ha összenyomnánk, akkor ruganyossága miatt visszanyerné rögtön az alakját. A nagy fertőzésképességét valószínűleg annak köszönheti, hogy széleskörűen tudott a környezeti körülményekhez igazodni, amit az öngyógyító tulajdonságai biztosítanak.
A magyar kutatók vizsgálata azért számítanak egyedülállónak az egész világon, mert a vírus eddigi vizsgálatait kizárólag fagyasztott, inaktivált vagy kémiailag kezelt mintán végezték. Azonban Dr. Kellermayer Miklós és a munkacsoportja aktív és fertőzőképes vizsgált. A kutatócsoport egy tűvel szurkálta a 80 nanométer széles SARS-CoV-2-t, ám az szinte rögtön visszaugrott az eredeti állapotába. Ezt 100-szor megismételték, a végére pedig szinte teljesen ép maradt a vizsgált vírus. Ebből adódik, hogy ez az egyik legellenállóbb és legrugalmasabb vírus, amit az ember ismer.

Tudni lehet, hogy meleg időkben sem pusztul el a vírus, ezt is megvizsgálták a kutatók: 10 percen keresztül 90 Celsius-fokos hőnek tették ki. Néhány tüskéjét ugyan elvesztette, de szerkezetileg szinte teljesen ép maradt – ez bizonyítja hát, hogy jó hőtűrő képességgel is rendelkezik.
TUDÁSFÁJA