Ezért mindenképp börtön jár: A Telex már februárban bekészítette „a szavazólapok elégetéséről” szóló cikket
A kidobott erdélyi szavazólapokról szóló cikkét már február elsején megírhatta a Telex nevű szennyoldal…
A cikk megszületésének és publikálásának ideje közti eltérésre a Transzparens Újságírásért Alapítvány által felkért független választási médiafigyelő delegáció bukkant rá.
Mint arról beszámoltunk, az ismert baloldali aktivista, Parászka Boróka lakhelyétől nem messze kidobva találtak 25-30 szavazólapot, a baloldal pedig ennek hatására a külhoni szavazatok megsemmisítését követeli.
A hírről beszámolt többek között a Telex, a sztorit pedig megosztották Facebookon is. Érdekesség, hogy a Facebook fejlesztői oldalán található URL alapján ezt a cikket a portál még 2022. február elsején írta meg:
Hogy lehet februári a cikk, hacsak március 15-én kapták kézhez a levélszavazatokat?
A cikk URL-jénak fent bemutatott időbeli sorrendje ugyan cikkünk írásának megkezdése óta is módosult, azonban, mint a Transzparens Újságírásért Alapítvány rámutat, a Google keresőmotorja által tárolt változat alapján
a Telex valójában február elsején hozhatta létre a cikket.
Külön érdekesség, hogy a levélszavazatokat Erdélyben csak március 15-én vehették át a választópolgárok.
Mandiner / Vadhajtások
Vadhajtások magyarázata:
Az URL címe akkor jött létre, amikor a Telex megírta és bekészítetette a cikket. Tehát vázlatba tette. Ebben semmi új nincsen, hiszen mi is így dolgozunk a gyorsaság miatt. Bekészítjük vázlatba cikkeinket, főleg az országos hírértékűeket, hogy amikor véglegesen megvan a cikk tartalmának a hitelessége, akkor kiengedjük élesbe. Itt viszont, egy előre eltervezett, bűncselekmény történt. Egy olyan bűncselekmény, ami túlmutat az álhíreiken is a Telexnél. Pontosan kitervelten, hónapokkal ezelőtt elkészítették, hogy ezt a kampány utolsó napjaiban bevethessék. Ismét lebuktak.
A NIF szerkesztősége a Vadhajtások technikai magyarázatát megerősíti!
Kapcsolódó:
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…