„A hazám lobogójának színe nem szivárvány, nem vörös, a piros-fehér-zöld örök!”
A múltból tanulnunk kell – a jót megőrizve, cselekedve a jelenben – a szebb magyar jövőért!
Mindenütt kaszáltak a réteken, sok ember volt kinn a földeken. Ahogy meglátták a kibontott szép magyar zászlónkat, letérdeltek és keresztet vetettek az emberek. Amerre csak látták a zászlót, mind térdelve, imádkozva, levetett kalappal fogadták a lobogót.
…mint mikor kaszával aratták a búzát és dűl a rend, úgy térdeltek le az emberek a réten amerre a lobogó járt…
Volt aki némán sírt, volt aki magában a Himnusz sorait mondta.
Majd egyszeriben csend lett a pusztán, csend lett a hegyekben, csend lett a szívekben, még a légy zümmögése sem hallatszott.
Egyetlen pillanatra megállott az idő egész Magyarország felett…
Bizony, drága barátom, a papám idejében, a faluban – de a városban is az volt a szokás – hogy a felnőtt férfiak – zsellértől az uraságig – a lobogót megsüvegelték!
Az asszonyok keresztet vetettek, a kis gyermekek, diákok fejet hajtottak a lobogó előtt. Így fejezte ki minden egyes magyar a háláját a sajátjai felé való tiszteletéről.
Mert a zászló maga a nép, maga az ország, maga a magyar jelkép!
Amit a haza egykoron megkövetelt, azt az őseink megcselekedték, s mára mi kerültünk sorra, hogy továbbvigyük a zászlót, tovább vigyük nemzet ügyét…
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.
Hungarian
English
German
French
Slovenian
Croatian
Czech
Slovak
Romanian
Russian