BREAKING: FEGYVERES MERÉNYLETKÍSÉRLET TRUMP ELLEN – A MERÉNYLŐT LELŐTTÉK (VIDEÓN A LÖVÉS PILLANATA)
     

KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Bíróság elé akarják állítani Marine Le Pent

Francia ügyészek azt akarják elérni, hogy Marine le konzervatív exelnökjelöltet bíróság elé állítsák uniós pénzek állítólagos elsikkasztása miatt – jelentette szombaton az AFP francia állami hírügynökség. A hatóságok 26 másik, Nemzeti Összefogás (RN) párttag ellen is eljárást indítottak.

Az ügyészek azt állítják, hogy 2004 és 2016 között az európai parlamenti képviselők költségeinek fedezésére elkülönített pénzből olyan munkatársakat fizettek, akik a valóságban az a Nemzeti Összefogás nevű pártnak dolgoztak, amely 2018-ig a Nemzeti Front (FN) nevet viselte.

Le Pen édesapját és a párt társalapítóját, Jean-Marie Le Pent is belekeverték az ügybe. Összesen 11 európai parlamenti képviselő, 12 parlamenti munkatárs és négy egyéb alkalmazott ellen indult eljárás.

Ha elítélik, Le Pen akár 10 év börtönbüntetésre is számíthat, és ugyanennyi időre eltiltják a közügyek gyakorlásától – írja az AFP.

Törvénytelenül indított eljárást Donald Trump ellen az FBI

Az Európai Csalás Elleni Hivatal 2016-ban számolt be arról, hogy Le Pen 339 000 euróval (361 000 dollárral) tartozik. Ügyvédje, Rodolphe Bosselut szerint a politikus júliusban közel 330 ezer eurót fizetett vissza. A kifizetés azonban „semmilyen módon nem jelenti az Európai Parlament követeléseinek kifejezett vagy hallgatólagos elismerését” – mondta Bosselut, az AFP információi szerint.

Le Pen tagadta, hogy bármilyen bűncselekményt is elkövetett volna. Azt állítja, hogy az ellene felhozott vádak politikai indíttatásúak. A párt pénteken közleményt adott ki, amelyben azt írta, hogy a vádak „az ellenzéki törvényhozók és segítőik munkájának téves értelmezéséből” következnek.

Le Pen a 2017-es és a 2022-es elnökválasztáson második lett, és kikapott Emmanuel Macrontól. Tavaly lemondott pártelnöki tisztségéről, de továbbra is vezeti az RN frakcióját a francia nemzetgyűlésben.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kapcsolódó:

Donald Trump reagált a vele szemben történt vádemelésre

Kapcsolódó cikkek

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük