KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Bejelentették: összeomlott Srí Lanka gazdasága

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Srí Lankán sokkal nagyobb a baj a gáz-, a víz- és az áramellátásban jelentkező nehézségeknél, a gazdaságunk teljesen összeomlott – közölte Ranil Vikremeszinge, az ország miniszterelnöke.

A pénzügyminiszteri posztot is betöltő Vikremeszinge figyelmeztetett arra is, hogy az országnak – az olajipar súlyos, mintegy 700 millió dolláros (több mint 260 milliárd forintos) adóssága miatt – nincs elég pénze üzemanyagimportra.

Úgy tűnik, zuhanórepülésben vagyunk– fogalmazott a miniszterelnök.

Bejelentette egyúttal, hogy csütörtökön magas rangú indiai, a jövő héten pedig amerikai delegáció érkezik a szigetországba, hogy támogatásokról egyeztessenek, illetve úgy vélte, optimizmusra adnak okot a Nemzetközi Valutaalap (IMF) e héten Srí Lankába érkezett küldöttségével zajló megbeszélések is az ország adósságának átütemezéséről.

Colombo emellett donorkonferenciát szervez India, Kína és Japán részvételével – közölte Vikremeszinge.

A 22 milliós ország az 1948-as függetlenné válása óta nem élt át a mostanihoz hasonló gazdasági válságot, amely egyebek között élelmiszer- és gyógyszerhiányban, illetve a száguldó inflációban nyilvánul meg.

Srí Lanka már szinte benzin nélkül maradt, és más üzemanyagokból is akut hiány mutatkozik, a szigeten mindennaposak a tüntetések.

Colombo továbbá felfüggesztette a 2026-ig visszafizetendő 25 milliárd dollárból idén esedékes mintegy 7 milliárd dollárnyi külföldi hitel visszafizetését is. Az ország teljes külföldi adóssága 51 milliárd dollár.

Az ENSZ humanitárius katasztrófára figyelmeztetett – írja az MTI.

 

Kiemelt kép: aljazeera.com

Várjuk véleményét itt!

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás