Súlyos ukrán emberveszteségekről számolt be az orosz katonai szóvivő
Az ukrán fegyveres erők az elmúlt nap folyamán jelentős emberveszteségeket szenvedtek az Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője által szerdán ismertetett hadijelentés szerint.
Konasenkov szerint az orosz légierő precíziós rakétacsapásának következtében „megsemmisült” az ukrán 59. gépesített dandár mintegy ötszáz, a mikolajivi Okean hajógyár műhelyeiben állomásozó katonája, fegyvereivel és felszerelésével együtt.
A tábornok azt mondta, hogy a csak Moszkva által elismert Luhanszki Népköztársaságban, Horszke, Podlezsne és Vrubovka közelében védekező ukrán 57. motorizált gyalogsági dandár egyik zászlóaljának katonái, miután elvesztették állományuk több mint 60 százalékát, megtagadták a parancsot, és önként elhagyták állásukat. A szintén csak Moszkva által elismert Donyecki Népköztársaságban lévő Mikolajivka térségében a 14. és 24. gépesített dandár egységeinek fenyegető veresége miatt az ukrán hadvezetés az éjszaka folyamán mintegy 30 sebesült és nyolc halott amerikai és brit zsoldost evakuált, megakadályozandó, hogy orosz fogságba essenek.
A beszámoló szerint a harcászati légierő gépei éjszaka öt lőszerraktárt, egy Buk-M1 légvédelmi rakétarendszert, valamint 151 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulást támadtak, a rakéta és tüzérségi erők 253 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulásra, hat lőszer- és egy üzemanyagraktárra mértek csapást.
A lövegelhárító harc részeként 13 ukrán rakétasorozatvető-szakasz és egy amerikai gyártmányú AN-TPQ tüzérségi felderítő állomás semmisült meg. A donyecki hatóságok azt közölték, hogy szerdán ennek ellenére folytatódtak az ukrán tüzérségi csapások a régió polgári objektumai ellen, egyebek közözött a NATO által szállított nehézfegyverekből.
Konasenkov tábornok szerint az elmúlt napon a légi-, rakéta- és tüzérségi csapások következtében összesen több mint 620 „nacionalista” vesztette életét, 24 harckocsi és más páncélozott harcjármű, valamint 27 speciális katonai jármű pedig üzemképtelenné vált.
A légvédelemi erők lelőttek egy Szu-25-ös és egy MiG-29-es harci gépet, 16 drónt, három Tocska-U ballisztikus rakétát, és 14 rakétasorozatvető-lőszert semmisítettek meg.
Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 211 repülőgépet, 132 helikoptert, 1308 drónt, 349 légvédelmi rakétarendszert, 3733 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 594 rakéta-sorozatvetőt, 2081 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 3801 különleges katonai járművet veszítettek.
A tárca közölte, hogy kedden Moszkvában tárgyalások voltak az orosz és a török védelmi minisztérium képviselői között. A felek megvitatták a török kereskedelmi hajók és az ukrán gabonaexport ukrán kikötőkből való biztonságos kijutásának kérdését, valamint a fekete-tengeri biztonságos hajózás biztosítását. A küldöttségek hangsúlyozták a kétoldalú együttműködés fontosságát, amely lehetővé tette, hogy a török Azov Concord teherhajó elhagyhatta Mariupol kikötőjét, és megállapodtak a konzultációk folytatásáról.
Kiemelt kép: Igor Konasenkov / sputniknews
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…