A választásokat meg lehet „bundázni” Biden kabinetfőnöke szerint
Korábbi munkatársát kérte fel kabinetfőnöknek Joe Biden. Ron Klain azonban kellemetlen pillanatokat él most át egy néhány évvel ezelőtti tweetje miatt, amely a mostani helyzetben félreérthető lehet. Miközben a baloldali sajtó arról beszél, hogy nem volt csalás az amerikai elnökválasztáson, egyre többen tesznek eskü alatt vallomást, amelyekből anomáliák sora derül ki.
![Ronald Klain és Joe Biden](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2020/11/Klain_and-Biden.jpg)
A gyanús körülmények között lezajlott amerikai elnökválasztás előrevetített győztese, Joe Biden a hét folyamán megnevezte, hogy ki lesz a kabinetfőnöke.
A volt alelnök választása Ron Klainra esett, aki tanácsadóként dolgozott a Biden–Harris-kampányban, illetve 2009 és 2011 között Biden kabinetfőnökeként tevékenykedett a Fehér Házban. A sors furcsa fintora, hogy Klain korábban arról értekezett, hogy a választásokat meg lehet „bundázni”.
A Vox.com nevű portál 2014-ben a Twitter-oldalán osztott meg egy cikket egy Rasmussen-felmérés alapján, amely szerint az amerikaiak 68 százaléka úgy gondolja, hogy a választásokat meg lehet „bundázni”. A bejegyzés alatt feltűnt Klain, aki csak annyit írt, hogy „ez azért van, mert meg vannak”.
A Vox.com cikke, amelyre Klain akkoriban válaszolt, az újraválasztási arányokról szólt, és az olvasható benne, hogy „az amerikaiak azt gondolják, hogy a választásokat a hivatalban lévők javára fordítják. És alapvetően igazuk van.”
Az idei elnökválasztás körül is alakultak ki anomáliák. A baloldali sajtó minden erejével igyekszik elhitetni, hogy semmiféle bizonyíték nincs arra, hogy csalások történtek volna. Ehhez képes Kayleigh McEnany, a Fehér Ház szóvivője a minap a Fox Newson mutatott be 234 oldalnyi vallomást.
McEnany szerint a tanúk többek között azt állították, hogy egy adag szavazólap hatvan százalékán ugyanaz az aláírás volt, vagy hogy egy halott is szavazott. Mindez csak a michigani Wayne megyében.
Az eskü alatt tett vallomásokban azért nem érdemes hazudni, mert legalább ötéves szabadságvesztéssel büntethetik.
A detroiti Jessy Jacobs a vallomásában azt állította, hogy szeptemberben többedmagával az volt a feladata, hogy kiküldje a levélben a szavazólapokat. Állítása szerint a felettese arra utasította, hogy dátumozza vissza a csomagokat, vagyis korábbi időpontot írjon rá, mint ahogy azok ki lettek küldve.
Jacobs továbbá azt is állítja, hogy a választás lebonyolításában részt vevő választási bizottság tagjai segítettek az embereknek abban, hogy Joe Bidenre, illetve a demokratákra szavazzanak. Például a szavazófülkébe is elkísérték az embereket, hogy lássák kire szavaznak. Elmondása szerint a felettese arra is utasította, hogy ne kérjen fényképes igazolványt a szavazni kívánó emberektől.
November 4-én Jacobs szavazatszámlálóként dolgozott. Ekkor arra utasították, hogy ne figyeljen a hiányosságokra az egyes szavazólapokon, illetve arra, hogy az aláírásokat se ellenőrizze.
Mellissa A. Carone a vallomásában arról beszélt, hogy látta, amint a választási bizottság több szavazólapot többször beszkennel, anélkül, hogy előbb kivenné a rendszerből az előző beolvasást. Ennek köszönhetően egy-egy szavazólapot négyszer, ötször is beolvastak. Elmondása szerint két furgon állt be a szavazólétesítmény garázsába, az egyik napközben, a másik pedig éjszaka. Ezek állítólag ennivalót hoztak, azonban Carone nem látott ételt. Állítása szerint két óra sem telt el a furgonok távozását követően, amikor bejelentették, hogy százezer szavazólapot találtak Michiganban.
Andrew Sittopedig arról beszélt, hogy nagyjából hajnali 4.30 órakor több tízezer szavazólapot hoztak és helyeztek el nyolc hosszú asztalra. Állítása szerint ezeket egy hátsó szobából hozták ki. Sitto szerint az összes általa ellenőrzött voks Joe Bidenre érkezett.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…