Nyugati fegyverutánpótlás megsemmisítését jelentette be az orosz hadsereg
Hat vontatási alállomást semmisítettek meg az orosz erők precíziós, nagy hatótávolságú fegyverekkel ukrán vasútállomások területén, amelyeken keresztül külföldi fegyvereket és haditechnikát szállítottak az ukrán fegyveres erők csoportosulásának a Donbasszba – jelentette ki a hétfő esti hadijelentést ismertetve Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.
Konasenkov szerint a csapások Kraszne, Zdolbuniv, Zsmerinka, Berdicsev, Kovel és Koroszteny vasútállomást érték.
A tábornok azt mondta, hogy az orosz légierő a nap folyamán 82 ukrán katonai létesítményt támadott, köztük négy parancsnoki állást, két üzemanyagraktárt és 76 olyan területet, ahol élőerő és hadfelszerelés összpontosult.
A beszámoló értelmében nagypontosságú föld-levegő rakéták 27 ukrán katonai létesítmény romboltak le, köztük a Jobboldali Szektor szélsőséges csoport Novogrodivkában lévő főhadiszállását; a légvédelem pedig négy drónt lőtt le.
Konasenkov összesítése szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 141 repülőgépet, 110 helikoptert, 570 drónt, 265 légvédelmi rakétarendszert, 2554 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 283 rakéta-sorozatvetőt, 1104 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 2380 különleges katonai járművet veszített.
Legfrissebb anyagaink:
MOST: Orbán Viktor és Bóka János sajtótájékoztatója élőben itt (videó) | NIF
Videón a népítélet: Leköpték az utcán Magyar Pétert! Gyurcsány sorsára jutott a Tisza-diktatúra vezére
Állami terror Ukrajnában: Gázzal fújtak le egy 12 éves kislányt az odesszai emberrablók
Kötter Tamás: 1919 vagy 1949? – Teljes gőzzel robog a diktatúra állami terrorgépezete!
Úriemberkedés helyett kemény harc? Bóka János az új frakcióvezető, 10:30-kor rendkívüli bejelentés!
Zseniális: Lánczi Tamás nyílt őszinteséggel tette inasba a 444 riporterét az utcán (videó)
Breaking! A Fidesz nyilatkozatot adott ki a Tisza-kormánnyal szembeni ellenállásról






















