Breaking! A Fidesz nyilatkozatot adott ki a Tisza-kormánnyal szembeni ellenállásról
A Fidesz országos elnöksége és parlamenti képviselőcsoportja közös nyilatkozatot adott ki, amely szerint az alaptörvény 17. módosítása után Magyarország többé nem demokratikus jogállam. Meglátásuk szerint az önkénnyel szemben minden állampolgárnak jogában áll fellépni. Úgy vélik, ha minél többen emelik fel a hangjukat, annál hamarabb visszatérhetnek a Tisza Párt uralma miatt megszakadt békés, biztonságos és szabad magyar élethez.
A német és a szovjet megszállással ránk kényszerített diktatúrák évtizedei után 1990-ben a magyar nép kivívta a szabadságot, és megteremtette a demokratikus jogállamot – olvasható a Fidesz országos elnökségének és parlamenti képviselőcsoportjának közös politikai nyilatkozatában.
Az MTI-hez eljuttatott közleményben kiemelték, hogy a hatodik szabadon választott országgyűlés 2011-ben elfogadta Magyarország alaptörvényét. Ezzel pedig lezárták a rendszerváltás átmeneti korszakát, kiépítették a nemzeti szuverenitás garanciáit, megteremtették a demokratikus jogállam alapjait, és elindították Magyarországot a felemelkedés útján.
– vélekedett a Fidesz.
A legnagyobb ellenzéki párt szerint
a választójog korlátozásával megszűnt a politikai verseny, és ezzel véget ért a demokrácia.
Emlékeztettek, hogy a köztársasági elnököt és az alkotmánybíróság elnökét eltávolították. Ezzel megszüntették a hatalmi ágak elválasztását, kiiktatták a fékeket és ellensúlyokat, valamint felszámolták a jogállamiságot.
A Fidesz az új önkényuralmi rendszert elutasítja. Az elmozdított tisztségviselők helyére állított személyek megválasztásában nem veszünk részt. A demokratikus jogállam helyreállítása után döntéseiket felülvizsgáljuk – tudatta a közlemény.
Leszögezték, hogy ezért a Fidesz nemcsak a kormány, de az új politikai rendszer ellenfele is lesz. A hatalmi önkénnyel szemben a parlamenten belül és kívül minden békés eszközt igénybe vesznek.
– fogalmaztak.
Emellett a biztos, nyugodt polgári élet helyreállítása érdekében támogatnak mindenkit, aki az önkényuralommal szemben, a szabadság mellett felemeli a hangját, másokkal összefogva fellép, és kiáll a demokratikus jogállam helyreállításáért. A Fidesz szerint senki sem veheti el a magyarok szabad, biztonságos, nyugodt élethez és boldoguláshoz való jogát. Úgy vélik, ha minél többen és minél bátrabban emelik fel a hangjukat, annál hamarabb ér véget a mai ámokfutás, és visszatérhetnek a Tisza Párt uralma miatt megszakadt békés, biztonságos és szabad magyar élethez.
Úgy legyen! – fogalmazott a Fidesz közleménye.
Forrás: Magyar Nemzet






















