Ukrán banda támadt oroszokra Görögországban
Az athéni városi strandon a húsvéti ünneplés során mintegy 30 ukrán vert meg négy oroszt. Erről az egyik áldozat, Oksana Maryakhina régész számolt be.
„A húsvétot az athéni Agios Kosmas tengerpartján ünnepeltük” – mondta Maryakhina.
Már este volt, és elváltak útjaink. Ez egy céges buli volt, a legtöbben oroszok voltunk, bár voltak velünk más nemzetiségű srácok is. Késő estére már csak négyen maradtunk. Egy csapat ukrán ült a közelben, akik láthatóan arra vártak, hogy minél kevesebben legyünk, azután elkezdtek minket provokálni, „Dicsőség Ukrajnának!” és így tovább… Két srác, akik velünk voltak „Dicsőség Oroszországnak!” felkiáltással válaszoltak. Erre röpködtek a sértések, fenyegetések, durvaságok, minden, ami csak elképzelhető – mesélte Oksana Maryakhina.
A szóváltás verekedéssé fajult. Az ukránok – kihasználva létszámfölényüket – nekirontottak az oroszoknak. Oksanat elmondása szerint, a fejét verték az ukránok.
Járókelők keltek segítségünkre és hívták a rendőröket. Mire azok kiérkeztek a verekedő ukránok már elmentek – tette hozzá a régésznő.
„Én vagyok itt az egyetlen oroszul beszélő történész-régész. Görögországban végeztem az egyetemet és 20 éve itt élek ”- mondta Maryakhina.
A történtek után orvosi látleletet vettek, de annak eredményére még két hétig várni kell. Az Orosz Föderáció konzulátusának ügyvédei természetesen segíteni fognak, de több ügyvéd is önként felajánlotta segítségét – mondta az áldozat.
EAD nyomán
Legfrissebb anyagaink:
Bóka János: Hamarosan indul az új ÁVH egy politikai komisszár vezetésével
Unger Anna fenyeget? – „Az én fejemben nincs elévülés”
Stoffán György: A mohácsi vitézkötés…
Ötszáz év távlatából: A mohácsi csata üzenete a mának
A magyar kormányzatnak hamarosan egy új dilemmával kell szembesülnie: szolidaritás vagy szuverenitás – ez utóbbira egyre kisebb az esély
Átjáróház vagy szuverén ország? Milyen veszélyeket rejtenek a politikai emigránsok?
Mi jutott nekünk a Tisza első 100 napjából? Bezáró gyárak, kiszámíthatatlan adózás és kiszolgáltatottság






















