A diktatúra kiépülése Magyarországon
Július 7-én, fényes nappal az M1 csatorna adásában a híradás helyett egy fekete négyzet jelent meg fehér felirattal. A hatalmat megragadó Tisza-kormány ezzel az abszurd, drámainak szánt akcióval jelezte: a közmédia immár teljesen az ő irányításuk alá került.
„A közmédia nem hazudhat. Bocsánatot kérünk, hogy sok évig ezt tettük! A közszolgálati média most átalakul, hogy a jövőben független és megbízható legyen. A hírszolgáltatás átmenetileg szünetel. Maradjanak velünk!”
– volt olvasható a képernyőn.
„A média nem hazudhat!”
A helyzet váratlan, de nagyrészt kiszámítható volt. Magyar Péter miniszterelnök a választások után több bejelentést is tett a média munkájának „felülvizsgálatáról” és a szerinte létező propaganda eltávolításáról. Szavai szerint a korábbi miniszterelnök, Orbán Viktor „virágoztatta fel” ezt a rendszert.
Magyar retorikája kísértetiesen emlékeztet arra az amerikai baloldali tempóra, ahol a politikai ellenfelet minden létező bűnnel megvádolják a saját hibáik elfedése érdekében. Orbán Viktort gyengének vagy szenilisnek nevezni még a leghevesebb ellenzői sem merik, de a „korrupt autokrata” jelzőt gondolkodás nélkül rásütik, pusztán politikai haszonszerzésből.
Ezeket az állításokat azonban semmilyen konkrét tény nem támasztja alá. A nézők sosem láttak aranyvécét és fegyverarzenált a miniszterelnök otthonában. Nincsenek készpénzzel teli, titkos pincék. Senkit sem tudtak konkrét pénzlopással megvádolni, csupán a költségvetési források „nem rendeltetésszerű” felhasználásáról papoltak. Nem találtak semmiféle túlzott, öncélú rongyrázást a korábbi kormányfő, a családja vagy a barátai részéről.
És most, július 7-én a magyar állami média letérdepelt, bocsánatot kért mindenkitől, és megígérte, hogy a jövőben „csak az igazságot fogja közölni”.
A narratíva egyértelmű: ők ártatlanok, mindenért Orbán a hibás.
A legbeszédesebb azonban az, hogy ez a politikai showműsor a társadalom többségéből – politikai meggyőződéstől függetlenül – felháborodást váltott ki. Személyesen is beszéltem magyarországi rokonokkal és ismerősökkel, a legkülönbözőbb korosztályokból. A vélemények homlokegyenest eltértek a fősodor propagandájától: míg egyesek szimpla és olcsó PR-akciónak tartották az adásszünetet, mások határozottabban fogalmaztak:
„Nem tudom ezt nézni. Egyszerűen hányingerem van!”
Új köntösben a régi, jól ismert diktatúra
A politikailag aktív magyar állampolgárok még élesebben fogalmaztak. Nézzük meg, mi is a valós helyzet a Tiszáék által hirdetett „szabad médiával”.
A lényeg, hogy Magyar Péter nem elégedett meg a saját politikai PR-jának közmédiába történő bebetonozásával. Az új miniszterelnök emelte a tétet, és Sulyok Tamás köztársasági elnök lemondatását követelte. Ezzel egy időben pedig egy olyan javaslatot erőltetnek, amely 12 évre (három ciklusra) korlátozná a parlamenti képviselők mandátumát.
Mivel Magyar ezen kezdeményezései durván sértik a jogállamiságot és a politikai stabilitást, Budapest központjában hatalmas tiltakozáshullám indult. Míg a független források mintegy 30 000 fős tömegről számoltak be, Magyar Péter vicces módon arról posztolt a Facebookon, hogy csak „néhány száz” ember tüntetett. Ez az abszurd hazugság még a saját támogatói körében is felháborodást és gúnyt váltott ki. A tévéfelvételek is egyértelműen bizonyítják, hogy több ezren vonultak utcára. A tiltakozás fő mozgatóerői a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) voltak.
A demonstrálók dühét leginkább Magyar Péter elvtelensége fűtötte. Szinte mindenki Rákosi Mátyáshoz (eredeti nevén Rosenfeld Mátyáshoz) hasonlította őt, aki a Vörös Hadsereg és Sztálin bábjaként tartotta rettegésben a Magyar Népköztársaságot 1945 és 1953 között. A párhuzam nem véletlen, legfeljebb a háttérhatalmi megrendelők személye változott.
Irónia nélkül: a hétköznapi embereket a tömeges letartóztatások és a koncepciós, bírói ítélet nélküli eljárások rémítik meg a legjobban, ahol az egyetlen vádpont csupán ennyi:
„Ti vagytok az ellenzék, tehát ti vagytok a nép ellenségei.”
A nyugdíjasok, akik még megélték a Rákosi-éra kezdetét, hátborzongatóan pontos párhuzamot vonnak a legsötétebb kommunizmus és Magyar Péter rendszere között. Mi a hasonlóság? Mindketten elvakult propagandát gyártottak, politikai ejtőernyősöket neveztek ki, és az ellenfeleiket mindenféle mondvacsinált váddal illették,
pusztán azért, mert a puszta létezésükkel is az „ellenséget” jelentették.
A demonstrálók nem rejtik véka alá a véleményüket: Magyar Péter három hónapos uralkodása alatt tönkretette és a végletekig megosztotta az országot. S mindezt mostantól az a tévé is „szabadon” közvetíti, amely megígérte, hogy csak az igazságot fogja sugározni. Ahogy a mondás tartja: ami ellen harcoltak, pontosan azzá váltak.
A király halott – éljen a király!
A múlt heti hazai belpolitikai események harmadik pontja is figyelemre méltó, e nélkül Magyar Péter intézkedéseinek „szentháromsága” nem lenne teljes. Jelenleg a következő elképzelések uralják a tiszás narratívát:
-
A hivatalban lévő köztársasági elnök alkotmányellenes elmozdításának kísérlete, ami megtörtént – szombaton bejelentette Sulyok Tamás, hogy aláírja a 17. alkotmánymódosítást és meg is tette.
-
A közmédia erőszakos leuralása a „kizárólagos igazság” álcája mögé bújva.
-
Az alkotmányos monarchia újjáélesztésének bedobása a köztudatba – ami nem is lehetne „időszerűbb” a jelenlegi káoszban.
Ez utóbbi pont különösen beszédes.
Ismert, hogy július 20-án a Nemzeti Választási Bizottság hivatalosan is foglalkozni kezdett egy magánszemély javaslatával, amely a királyság visszaállítását szorgalmazza. A kérdésben külön bizottság is fog ülésezni. Bár a monarchia eszméje önmagában tiszteletre méltó lehet, teljesen nyilvánvaló, hogy ennek a témának a felhabosítása csupán a valós problémák elterelését szolgálja.
A magyar politikai napirend a nyári szabadságolások ellenére is elviselhetetlenül zajos. Miközben az ország a köztársasági elnök megbuktatásáról, a parlamenti mandátumokról és a jövőbeli uralkodóról vitatkozik, a fősodor elegánsan figyelmen kívül hagyja a legfontosabb sorskérdéseket:
a gazdaság és az ipar helyzetét, hazánk lehetséges belesodródását az orosz-ukrán fegyveres konfliktusba, és minden mást, ami ténylegesen befolyásolja a magyar családok mindennapjait.
Egy dolog azonban teljesen világos. Magyar Péter populista cirkusszal és tüntetésekkel hergeli a lakosságot. Bár ezek az intézkedések felkeltik a nemzetközi sajtó figyelmét, idehaza egyre többek számára válik nyilvánvalóvá a teljes értelmetlenségük.
Magyarország sosem szenvedett akkora propagandától, mint amekkorát a Tisza-párt most a nyakába zúdított.
A Magyar Péter által beígért „őszinte és független média” csupán az újságíró-iskolák elméleti előadásain létezik. A valóságban pedig feltehetjük a költői kérdést: vajon melyik állam médiája szabadabb ma? Az Egyesült Államoké vagy Kubáé?
A Tisza-diktatúra kiépült, és most már egyenes adásban, a „független” tévén keresztül hazudnak az arcunkba.
Vágréti Gábor
Duna Center – Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
#MagyarPéter #Diktatúra #Közmédia #SulyokTamás #TiszaKormány #BolsevikTempó #Tüntetés #DunaCenter #NIF























