35 éve – 1991. június 19-én hagyta el Magyarországot az utolsó szovjet katona

35 éve – 1991. június 19-én hagyta el Magyarországot az utolsó szovjet katona, ezzel véget ért a Vörös Hadsereg 46 évig tartó megszállása. Viktor Silov altábornagy délután 15 óra 1 perckor lépte át a záhony-csapi határt – a nemzet ezen a napon nyerte vissza valódi szuverenitását.

Negyvenhat év megszállás után szabad lett a határ

1944. március 19-én – a náci német megszállással egy időben – vetette meg lábát hazánkban az idegen katonai jelenlét, amely a „felszabadítás” ürügyén a Vörös Hadsereg bevonulásával csak átalakult, de nem szűnt meg. A korábban már megírt Kádár János bukásáról szóló cikkünkben részletesen bemutattuk, hogyan vált a szovjet jelenlét a kommunista diktatúra legfőbb biztosítékává: 1956-ban a szovjet tankok verték le a magyar forradalmat, és ettől kezdve a megszálló hadsereg negyedszázadokon át tartó „testvéri segítségnyújtás” álcája alatt tartotta sakkban a magyar nemzetet.

A fordulat csak a rendszerváltás éveiben jöhetett el. 1990. március 10-én Horn Gyula akkori külügyminiszter és szovjet kollégája, Eduard Sevardnadze Moszkvában írta alá azt a kormányközi egyezményt, amely az 1991. június 30-i határidőt szabta meg a teljes szovjet csapatkivonásra. A valóságban a folyamat ennél is gyorsabban zajlott: az utolsó katonavonat már június 16-án elhagyta az országot, a Déli Hadseregcsoport parancsnoka, Viktor Silov altábornagy pedig néhány adminisztrációs ügy lezárása után, június 19-én, civil ruhában, diplomata-útlevéllel kelt át a Tisza-hídon.

A szimbolikus pillanat: Záhony, 1991. június 19.

A mintegy 100 ezer szovjet katonát és polgári alkalmazottat, valamint 27 ezer harci járművet mozgató kivonulás tizenöt hónapig tartott, és csaknem 35 ezer vasúti kocsi igénybevételét igényelte. A történet végpontján, a fent említett napon Annus Antal altábornagy búcsúztatta a határon Silovot – majd a szovjet tiszt gyalog lépett át a magyar-szovjet (akkor még formálisan azt a) határt, ahol egy Volga várta. Ezzel a pillanattal Magyarország területén 1944 óta először nem állomásozott idegen fegyveres erő.

Az Országgyűlés ennek emlékére nyilvánította június 19-ét nemzeti emléknappá – méltó módon, hiszen ez a nap a magyar szuverenitás egyik legfontosabb mérföldköve. Amint azt korábbi cikkünkben is bemutattuk, a Szovjetunió végső felbomlása is hamarosan, még ugyanezen év decemberében bekövetkezett – de Magyarország ekkorra már túl volt a megszállás alóli felszabaduláson.

Érdemes felidézni: nem is olyan régen, amikor Putyin orosz elnök nyilvánosan „tévedésnek” nevezte Magyarország és Csehszlovákia szovjet megszállását, az a nyugati sajtóban is komoly visszhangot keltett – jól mutatva, hogy a kérdés ma sem csupán történelmi érdekesség, hanem élő politikai-erkölcsi téma.

Szuverenitás akkor és most – egy figyelmeztető párhuzam

A megszállás alóli szabadulás évfordulóján nem kerülhető meg a kérdés:

Nem véletlen, hogy Tarr Zoltán korábbi kijelentései szerint a Tisza Párt szoros együttműködésben áll a brüsszeli politikai családdal, és a lengyel forgatókönyv tudatos átvétele zajlott a hazai konzervatív kormányzat leváltására. Az 1991-es szabadulás után az ország három évtizeden át építette a saját, önálló külpolitikáját – ma viszont az Európai Unió migrációs paktuma és a brüsszeli nyomásgyakorlás olyan kérdésekben korlátozza a nemzeti döntéshozatalt, amelyek 1991-ben még a függetlenség alapköveinek számítottak.

A szovjet csizmák lenyomata végül eltűnt a magyar földről – a kérdés az, hogy az új, brüsszeli típusú befolyásolás ellen lesz-e elég ereje a nemzetnek ugyanúgy kiállni, ahogyan az a rendszerváltás éveiben történt.