KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Levédia krónikása: Sorsdöntő támadás?

Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő interjúi (ez itt a reklám helye) mindig nagyon érdekesek. Sok újat adnak, sok összefüggésre világítanak rá. Sok mindent helyeznek új megvilágításba.

A legutóbbi interjúban öt momentumra figyeltem fel – illetve van róluk mondanivalóm:

1. Ukrajnának nincsenek rögzített határai;

2. A kettős mércéket alkalmazó Nyugat, Amerika a kijevi náci rezsimet támogatja.

3. Zelenszkij illegitim

4. Mark Rutte élesen oroszellenes, illetve:

5. Amerika saját állampolgárai sokaságának élete árán tervezett egy olyan provokációt, ami ÜRÜGYET ADOTT VOLNA EGY MÁSIK ORSZÁG ELLENI AGRESSZIÓRA.

 

Ad. 1.

Annak idején, 1991. decemberében a belorussziai Belovezs’szkaja Puscsában – a belorusz elsőtitkároknak a lengyel határ közelében lévő vadászkastélyában (hogy ha baj van, gyorsan el tudjanak pucolni) – összegyűlt három haza- és nemzetáruló vezető (az orosz Borisz Jelcin, az ukrán Leonyid Kravcsuk, illetve a Nyugat-barát belorusz Sztanyiszlav Suskevics – fotó).

A három jómadár annyira sietett úrrá lenni a maga szemétdombján, hogy – felrúgva minden vonatkozó szovjet alkotmányos rendelkezést, jogszabályt, továbbá az 1991. március 17-i országos népszavazás eredményét – kimondták a Szovjetunió megszűnését. (Az említett népszavazáson arról kérték ki a választópolgárok véleményét, hogy maradjon-e fenn a Szovjetunió. A választáson résztvevők 76 százaléka szerint – ha korszerűsített formában is, de – igen.)

Ennyit a demokrácia diadaláról a Szovjetunió romjain.

A három jómadár tehát annyira sietett szétverni a Szovjetuniót, hogy semmilyen kérdés nem volt rendezve. Évek hosszas előkészítő munkájára lett volna szükség. Tengernyi politikai, gazdasági, szociális – területi – kérdésre kellett volna megtalálni a megoldást.

A korábbi szovjetköztársaságok közül egyedül Kazahsztán – a világ kilencedik legnagyobb területű országa – vette magának a fáradságot, hogy rendezze határproblémáit a szomszédaival. Aprólékos, türelmes munkájával, jó négyezer kilométernyi határszakaszt jelöltek ki, szomszédaikkal közösen Területcserékre is sor került ennek során.

Ban Ki-moon korábbi ENSZ főtitkár, sok évvel ezelőtt feltárta: egy ország határai akkor számítanak nemzetközileg elismertnek, ha ezeket a határokat szomszédaikkal közösen kijelölik, megkötik a határszerződést – majd ezek szövegét, csatolva a vonatkozó térképeket is, letétbe helyezik az ENSZ Titkárságánál.

A 15 egykori szovjetköztársaság közül ezt egyedül Kazahsztán tette meg. A többiek esetében ezek a határok csupán de facto ([kész] tényként) léteznek. Tényként – aminek létezését vagy elismerik, vagy nem. Kettős mérce van: ha tetszik, elismerem – ha nem tetszik, nem ismerem el. Erre mondta azt egyszer Putyin, hogy a nemzetközi jogot, jogrendet fölváltotta a (vadnyugati) kocsmák ököljoga. Akkor egyébként kilátásba helyezte – de nem tartotta magát ehhez -, hogy mostantól Oroszország is az amerikaiak játékszabályai szerint játszik majd.

(Képzeljék el: mi lett volna ezekben az években; mi lenne akkor most, ha Oroszország tényleg az amerikai játékszabályok szerint játszott volna, és játszana ma is! Hiszen mekkora sivalkodás támadt már abból is, hogy Oroszország kilátásba helyezte: mostantól ő is szállít majd olyan fegyvereket Amerika ellenségeinek, mint amilyeneket Amerika szállít Oroszország ádáz ellenségének: Ukrajnának.)

Leonyid Kravcsuk, illetve utódainak Ukrajnája 23 évvel később ugyanennek az elszakadásnak a jogát már megtagadta a Krím és a Donbassz oroszaitól. Dacára annak, hogy ott, akkor, Belovezs’szkaja Puscsában vállalták, hogy majd TISZTELETBEN TARTJÁK NÉPEIK ÖNRENDELKEZÉSI JOGÁT. A Krím ukrán lerohanását Putyin még idejekorán megakadályozta. A Donbasszra azonban rárontott a törvénytelen, puccsista, jenkibérenc bábrezsim ármádiája. AMIBŐL A MINDMÁIG TARTÓ UKRÁN-OROSZ HÁBORÚ LETT. Nap mint nap az ukrán fél által elkövetett, égbekiáltó háborús bűntettek sorával.

 

Ad. 2

Az önrendelkezési jogukat gyakorló ukrajnai oroszokra rontó kijevi rezsim hadserege kiegészült a hoholfasiszta szabadcsapatokkal (a mi országunkat is támadással megfenyegető “Ajdarral”, illetve az ukrán belügyminisztérium halálbrigádjaként létrejött “Azov” ezreddel.

Azzal a bizonyossal, amelyikről Georg Spöttle elmondta: Amerika kész kivenni a részét ennek az echte náci alakulatnak a felfegyverezéséből és kiképzéséből.

Erről pedig az jut az eszembe, hogy pár éve egy kanadai instruktor érkezett az “Azovhoz”. Amikor azonban meglátta, hogy miféle nácik közé vetődött, sarkon fordult és dolgavégezetlenül távozott.

Az Azov Mariupol 2014. június 13-i ukrán bevételekor esett át a tűzkeresztségen. Ezt követően a város afféle hitbizományuk lett. Mégis megtörtént: amikor a polgármester hírét vette, hogy Mariupolba látogat az Európában állomásozó amerikai csapatok főparancsnoka (aki, tudomása szerint, ki nem állhatta a nácikat) a látogatás idejére kipaterolta az Azovot a városból. (Amit aztán azok zokon is vettek.)

 

Ad. 3

A kérdéssel kapcsolatban orosz részről elvégezték az ukrán alkotmány elemzését. Megállapítva: az alkotmány vonatkozó része – konkrétan pedig a hadiállapottal kapcsolatos jogszabály – nem szabályozza azt a kérdést, hogy a hadiállapot miatt meghosszabbítható-e az államfő mandátuma. (Korábban az ukrán alkotmánybíróság viszont úgy foglalt állást, hogy az államfő öt évre szóló mandátuma semmiképpen nem hosszabbítható meg.)

Zelenszkij legitim államfőként sem tartotta és tartja be az általa aláírt nemzetközi, államközi szerződéseket. Így a kelet-ukrajnai konfliktust békésen lezárni hivatott minszki megállapodásokat sem. Már csak emiatt sem garantálható, hogy Ukrajna betartja majd a létrehozandó tűzszüneti megállapodást. (És nem válik majd az is ugyanolyan időhúzássá, mint a minszki tűzszünetek voltak, amely időt az ukrán hadsereg feltámasztására, fölfegyverzésére, az Oroszország elleni háború folytatására való felkészítésére használtak föl.)

Ez is érdekelheti:  A titkosszolgálat is részese lehetett a Trump elleni merénylet-kísérletnek

Ám ha a tűzszüneti megállapodást egy rendezetlen jogállású, vagy éppen illegitim államfő írja alá, azt – az erre való hivatkozással – bármikor fel lehet mondani, vagy érvénytelennek lehet nyilvánítani. Hiszen Boris Johnson sikeresen akadályozta meg az isztambuli fegyverszüneti megállapodás aláírását – noha Zelenszkij akkor még legitim elnök volt. (E célból pedig a véres bucsai provokációtól sem riadtak vissza.)

Oroszország, például, ha akarta volna, bármikor felmondhatta volna a minszki megállapodásokat. Aláírói – az egyezmény hivatalos részesei között – ugyanis szerepelt két magánszemély is: egy bizonyos “Alekszandr Zaharcsenko úr”, meg egy bizonyos “Leonyid Paszecsnyik úr”.

Kik (voltak) ők? Hogyan kerülhetett oda az ő aláírásuk? A szerződés szövegéből ez nem derül ki. Csak azok, akik követték az eseményeket, tudják (tudhatják) azt, hogy Alekszandr Zaharcsenko “úr” a de facto Donyecki, Leonyid Paszecsnyik “úr” pedig a de facto Luganszki Népköztársaság de facto vezetője volt.

(Utóbb egyébként, egy országos választás keretében, népeik megválasztották őket a Donyecki, illetve a Luganszki Népköztársaság tényleges vezetőjének.)

A békesség kedvéért Oroszország belement egy ilyen kétes alkuba. Holott nyilván tisztában volt azzal, hogy ezzel nem csupán a két népköztársaságot degradálják le. Holott az, hogy egy, a fegyverszüneti tárgyalásokról szóló dokumentumban őket a népköztársaságok elnökeként tüntetik fel, önmagában még nem jelentette volna az ő tisztségeik, illetve országaik automatikus nemzetközi elismerését. Minden állam szabadon eldönthette volna, hogy elismeri-e őket.

Valószínűsíthető: ennek során a Nyugat arra is számított, hogy a minszki megállapodások sorozatos megsértéseivel Oroszországból azt provokálják ki, hogy az ezáltal felingerelt Moszkva nyilvánítja érvénytelennek a minszki megállapodást. Mondván: abba belekontárkodott két magánszemély is. Így nem nekik, Ukrajna nyugati mentorainak kell majd égetniük magukat a szerződés felrúgásával.

(Ez a provokáció azonban nem jött be: nem tudták – és nem tudják ma sem -, hogy Putyin idegei, ha kell, üvegszálból vannak, türelme pedig végtelen.)

 

Ad. 4 és 5.

Konkrétan: Georg Spöttle azt az esetet idézte fel, amikor az amerikai titkosszolgálatok 1961-ben egy megszerzett, szovjet gyártmányú, kubai nemzeti színekre átfestett harci gépről lelőttek volna egy, Miami repülőtére felé közeledő amerikai utasszállító gépet.

Kennedy elnököt azonban felháborította, hogy országának titkosszolgálatai, amerikai állampolgárok sokaságának élete árán valósítsák meg egyik titkos műveletüket. És megtiltotta az akciót.

Két évvel később, Dallasban ezért az életével fizetett az a “gyenge, gyáva” amerikai elnök, aki keresztezte az amerikai titkosszolgálatok mögött álló erők törekvéseit.

Csodálkozhatunk-e ezek után azon, amit manapság már egyre többen szellőztetnek: 9/11 az amerikai titkosszolgálatok műve volt. Ürügy arra, hogy beavatkozzanak Afganisztánban, megvessék ott a lábukat. Azt, hogy erre akkor miért volt szükség, mostanában kezdjük látni: az afganisztáni hídfőállásból kiindulva Amerika, a Nyugat nyomul befelé az egykori szovjet Közép-Ázsiába, Ukrajna mellett, dél felől új frontot nyitva Oroszország bekerítésére, gyengítésére. Egyebek mellett az iszlamista szélsőségesek terrorcselekményeinek útján. A moszkvai Crocus City Hall, majd legutóbbi a Kaszpi-tenger menti Mahacskalában végrehajtott terrortámadás.

Mindkét esetben feltűnik “az ukrán szál”. Amerikai CIA szakértő hívta fel a figyelmet: egy és ugyanazon a napon történt a mahacskalai terrorcselekmény és a Szevasztopolban strandoló emberek ellen intézett gyilkos támadás.

Mindenesetre: az SZBU ukrán titkosszolgálatról elterjedt vélemény, hogy az voltaképpen a CIA ukrajnai fiókvállalkozása. A két titkosszolgálat között napi szintű az együttműködés.

Amiről az alább írok, öt éve történt. Előre bocsátom: ez is azt mutatja: nem véletlenül nyilvánították az “orosz propagandát” a NATO és az Európai Unió tagállamai nemzetbiztonsága számára kockázati tényezőnek.

“Orosz propagandán” az igazságot, az onnan egyenesből érkező, VALÓS (tehát csorbítatlan, el nem ferdített, meg nem manipulált) HÍREKET kell értenünk. Amelyek tiltásával szoros pórázon tartják országaink közvéleményét éppen úgy, mint politikáink elvárhatóan felelős alakítóit. Más szóval, tilos tudnunk egynémely dolgokról. Például arról, ami most öt éve történt.

Korábban, még tíz éve, 2014. július 17-én a Donbassz fölött lelőtték a maláj légitársaság egyik, Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó utasszállító gépét, 298 emberrel (közöttük 106 holland állampolgárral) a fedélzetén.

A Nyugat saját állampolgárai sokaságának élete árán tervezett egy olyan provokációt, ami ÜRÜGYET ADOTT VOLNA EGY MÁSIK ORSZÁG ELLENI AGRESSZIÓRA.

Ez volt a “B” terv – ha az “A” terv netán nem sikerülne. Itt mindjárt fontos megjegyezni: a maláj gép lelövésének dátuma egyáltalán nem volt véletlen.

Az “A” terv – a Latin-Amerikából aznap hazafelé tartó Putyin elnök különgépének lelövése – nem sikerült. Pedig minden gondosan meg volt tervezve, elő volt készítve. Egész nemzetközi összeesküvés jött létre – előbb a merénylet megszervezésének, majd a kudarc nyomán a történtek eltussolásának az érdekében.

Mind Putyin gépét, mind pedig az utasszállítót, “kézről kézre adva”, terelgették a későbbi katasztrófa színhelye felé. Putyin gépét – mindenféle magyarázat nélkül – a varsói repülésirányítási központ terelte el a Donbassz felé. Az utasszállítót pedig – főnökeinek utasítására – a dnyepropetrovszki repülésirányítási központ diszpécser kisasszonya – Anna Petrenko téritette el aznap – mintegy 300 km-rel északkeletebbre korábbi útvonalától.

Ez is érdekelheti:  Magyarbarát alelnöke lehet Donald Trumpnak

Nyomban ezután Anna Petrenko “szabadságra ment”. Soha többé nem látták viszont. Ahogy a Kijev Boriszpol repülőterén dolgozó egyik spanyol repülésirányítási szakembernek is nyoma veszett. Aki megláthatott valami olyasmit, amit nem lett volna szabad meglátnia.

A merénylettel megbízott ukrán vadászpilóta azonban messziről összetévesztette a két gépet. (“Bűntudatában” – hogy lelőtt egy ártatlan civil gépet – aztán “öngyilkos lett”.) 

Az adott helyre a maláj utasszállító érkezett meg hamarabb. Húsz percen múlt, hogy 298 ártatlan ember, és nem az orosz államfő esett a gyilkos összeesküvő nemzetközi bűnbanda áldozatául. Az egész vérmocskos történetben legkedvesebbik Mark Rutte holland miniszterelnökünk – október 1-től a NATO főtitkára – vitte a prímet.

A képen Mark Rutte és Vlagyimir Putyin

Ahogy az a középkori inkvizíció elméletében és gyakorlatában is történt: eleve kész volt a vád és az ítélet. A gyanúsítottat rá kellett kényszeríteni – fenyegetésekkel, zsarolásokkal, lekenyerező ígéretekkel, de akár (elviselhetetlen) kínzásokkal is -, hogy a vád állításait igazoló beismeréseket tegyen.

A Hollandia főügyésze által vezetett vizsgálóbizottság eleve abból indult ki, hogy a gépet az oroszok, vagy az “oroszbarát szakadárok” lőtték le. Képletesen szólva ezt a gombot találták a földön, és öt évig keresték hozzá a kabátot. Öt év után sem találták meg azonban. Így a hollandok Hágában elindítottak egy (KONCEPCIÓS) pert – hátha annak során elhangzik az, ami bizonyítaná a vád állításait.

A holland változat szerint az utasszállítót lelövő légvédelmi rakétaüteget az oroszországi Kurszk alól szállították át a tett színhelyére. A menet útközben áthaladt Sznyezsnoje városán. Úgy tudták (rosszul tudták), hogy a város légvédelmi parancsnoka Vlagyimir Cemah, a donyecki fegyveres erők nyugalmazott légvédelmi rakétatüzér ezredese.

A holland titkosszolgálat Cemahot szemelte ki a vád koronatanújának. Az ukrán titkosszolgálatot megbízták, hogy rabolják el, vigyék Kijevbe – és “készítsék föl” a hágai perben teendő “tanúvallomásra”.

Az ukrán titkosszolgálat ügynökei jelentették is főnökeiknek a sikeres akciót. Az SZBU értesítette a holland kollégákat a sikeres emberrablásról. Azok pedig tájékoztatták Mark Rutte miniszterelnököt, aki akkor éppen Oszakában vett részt a G20-ak csúcstalálkozóján. (Mark Rutte tehát, eszerint, be volt avatva a készülő emberrablásba).

Rutte akkor sürgős, négyszemközti, bizalmasan kezelendő találkozót kért Putyintól – a lelőtt maláj gép ügyében. Szemtanúk szerint ezzel indított: “Kezünkben van az az ember, aki majd tanúsítja a maguk bűnösségét”.

Nem sejtette azonban, hogy az orosz államfőnek viszont egy terített durchmars összes ütőkártyája van a kezében. Putyin nemcsak az ellene tervezett merényletről tudott, de már értesült Cemah elrablásáról is. Már csak a találkozó jellegéből adódóan sem kellett ezért visszafognia magát, amikor kiosztotta a beképzelt, őt sarokba szorítani próbáló hollandust. Nem nehéz elképzelni ezek után, melyikük tántorgott el a találkozóról halottsápadtan, remegő inakkal.

Ezek után gondolhatjuk persze, hogy egy ilyen átélt riadalom, egy ilyen megaláztatás után hogyan viszonyul majd Putyinhoz, Oroszországhoz a NATO októberben hivatalba lépő, új főtitkára.

(Nekem pedig erős kétségeim vannak, hogy egy ilyen alávaló, hitvány gazember – aki, bűntársaival egyetemben, az állami politika szintjére emelte a kalózkodást, a banditizmust, A TERRORIZMUST – betartja-e majd az Orbán Viktornak tett ígéretét. Nem tényleg azért termett-e, nagy hirtelen, Budapesten a NATO leköszönő főtitkára hogy a washingtoni csúcstalálkozó előtt megzsarolja, megfenyegesse – “betörje” – engedetlen miniszterelnökünket?

Újra emlékeztetnem kell a londoni The Times írásának címére: “IDEJE ELTÁVOLÍTANI ORBÁN VIKTORT, PUTYIN BÁBJÁT AZ EURÓPAI UNIÓBAN”. Hát igen, ideje. Közeledik a washingtoni NATO-csúcs, ahol, egyebek mellett, az Oroszország elleni háború eszkalálásáról döntenek majd. De döntenek majd a NATO tagállamok elleni kibertámadások elleni védekezés kérdésében is. (Szóba kerül majd továbbá az “elrabolt ukrán gyermekek” Oroszországból történő hazahozatala is).

Tekinthető-e véletlennek, hogy, bizonyos ügyek, évek múltán, éppen most kerültek elő. Két év után, most került elő a Brüsszel legújabb magyarországi csillaga, a Magyar(ellenes) Péter által a feleségéről, Magyarország igazságügyi miniszter asszonyáról titokban készített magnófelvételével kapcsolatos, két évvel ezelőtti ügy. Most pattant ki az ugyancsak két évvel ezelőtti “pedofil-ügy”. És most “vonta kérdőre” a “444” agresszív riportere Szijjártó Pétert ama két évvel ezelőtti üggyel kapcsolatban, hogy a Külügyminisztériumnak a kiberbiztonságért felelős államtitkárához bejelentés érkezett. Miszerint az orosz titkosszolgálatok feltörték a minisztérium biztonsági rendszerét. A miniszter agresszív vallatóbiztosa mindjárt közölte is a vádat: az ezzel kapcsolatos (állítólagos) tétlenségével “Magyarország külügyminisztere elárulta NATO-szövetségeseinket. (Aki, amúgy,rajta van az ukrán titkosszolgálat “Muszkavezető – a Kreml ügynöke” elnevezésű feketelistáján. Nem hiszem, hogy ezt Washingtonban és Brüsszelben ne tudnák: össze vannak ezek stimmelve!

Szijjártó joggal firtatta: hogyan jutott az újságíróhoz a nem neki írt levél. Személy szerint én úgy vélem: ugyanúgy, ahogy előkerült Magyar(ellenes) Péter is, az ismeretlenség homályából.

Ez is érdekelheti:  ❗Az EU Ukrajnát felhasználva támadja Magyarország és Szlovákia gazdaságát és kormányait❗

Nemrég derült ki: a tagállamokat ért súlyos kibertámadás esetén a NATO kész alkalmazni azt a bizonyos, a kollektív védelemről szóló 5. cikkelyt. Világos, ugye? Megvédenek minket Putyin bábjától, az áruló, az orosz titkosszolgálat kezére dolgozó külügyminisztertől.

 

II.

Putyin tehát kivár a nagy leleplezéssel. Eddig nekem úgy tűnt, hogy ezúttal eltaktikázta magát. Hogy megelőzték. Egyértelmű: azért találták ki a tömegével elrabolt és Oroszországba hurcolt ukrán gyermekek rémtörténetét, hogy ennek ürügyén, mint háborús bűnös ellen, nemzetközi körözést adjanak ki ellene. Márpedig akkor ki fog hinni egy ilyen embernek?

Vlagyimir Cemahnak egyébként óriási szerencséje volt. Ukrán vallatói kínzásokkal fenyegették. Az egyik Hollandiából érkezett nyomozó viszont holland állampolgárságot, egy családi házat és élete végéig tartó ellátást ígért neki, ha együttműködik. Cemah azonban nem állt kötélnek. Ám még mielőtt tortúrája érdemben megkezdődött volna, sor került egy fogolycserére. Ukrán részről nagyon vissza akartak kapni valakit – ezért a fogolycsere igen fontos volt számukra. Putyin ezt kihasználta: ragaszkodott személy szerint Cemah elengedéséhez. Különben, úgymond, nem lesz fogolycsere.

Az ukránoknak, kénytelen-kelletlen, engedniük kellett.

Cemah szabadon bocsátása miatt aztán a holland kormány hivatalosan tiltakozott az ukrán kormánynál. Az Európai Parlament negyven képviselője – a magyar származású, holland Kati Piri vezetésével levelet írt Zelenszkijnek. Ők akik mindig valakik szabadon bocsátását szokták követelni – ezúttal azt akarták elérni, hogy az idős katonatiszt maradjon az ukrán börtönben.

A történet most Magyarországon is eljátszható – “élesben”. Itt is meg lehet találni Vlagyimir Cemah magyar megfelelőjét. Például azt a nyugalmazott magyar diplomatát, akit az évek során már háromszor is följelentettek a CIA-hoz köthető liberális hírportálok, mint az orosz titkosszolgálatok álhíreit terjesztő (propaganda) ügynököt. Akitől – reményeik szerint – adott esetben értékes információkhoz lehet(ne) jutni azzal a váddal kapcsolatban, hogy – Orbán Viktor fedezete mellett – az orosz és a magyar titkosszolgálat összedolgozik a NATO és az EU ellen. És kell-e ennél kézenfekvőbb ok és ürügy egy nem tetsző kormány (ha másképp nem megy, erőszakos) eltávolítására?

Erre szoktam mondani: ez a sarokba szorított, vesztét érző patkány reagálása. Támad, mar, harap – és éktelenül visít.

Most, hogy Ukrajnában rosszul áll a szénájuk, fennáll a vereségnek, illetve annak a veszélye, hogy minden tervük dugába dől. És fény derül sátáni terveikre, üzelmeikre.

 

Írta: Levédia krónikása

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kiemelt kép: illusztráció / Fotó: Sputnik

Kapcsolódó cikkek

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük