Hurrikánként söpört végig a világsajtón, ahogy Putyin bocsánatot kért Magyarországtól
Mint amiről számos sajtóorgánum és a NIF is beszámolt, Vlagyimir Putyin azt mondta Vlagyivosztokban, a Keleti Gazdasági Fórum plenáris ülésén, hogy hiba volt 1956-ban Magyarországra és 1968-ban Csehszlovákiába tankokat küldeni. Most a világ számos médiuma foglalkozik az orosz elnök kijelentésével.
Az olasz Corriere della Sera egyenesen Putyin mea culpájának nevezi a Magyarországgal kapcsolatban elhangzottakat. Hozzáteszik, hogy a megjegyzés, miszerint helytelen más népek érdekeivel ütköző ellenséges cselekményeket végrehajtani, nem hangzott el Ukrajnával kapcsolatban – emeli ki a Mandiner.
A portál felhívja a figyelmet a BBC és a lengyel Do Rzeczy című lap írásaira is.
A BBC arról ír, hogy Putyin szerint tévedés volt Magyarország és Csehszlovákia szovjet megszállása. A lap kiemelte, hogy Putyin bírálta a nyugati országokat, elsősorban az Egyesült Államokat is, amiért nyomást gyakorolnak szövetségeseikre, és inkább érdekeik vannak, mint barátaik, párhuzamot vonva a szovjet magatartással.
A BBC emlékeztet: a Putyin egyik tanácsadója által írt történelemkönyv korábban az 1956-os magyar forradalmat a Nyugat által szervezett fasiszta felkelésként ábrázolta,
megkérdőjelezte a szovjet csapatok 1990-es kivonását Magyarországról. Magyar politikusok és történészek bírálták ezt az álláspontot, írják, hangsúlyozva az 1956-os forradalom jelentőségét a magyar történelemben.
A Do Rzeczy lengyel lap pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy Vlagyimir Putyin Oroszország történelmi hibáira mutatott rá.
Kiemelt képen: Vlagyimir Putyin orosz elnök / © Gavriil GRIGOROV / SPUTNIK / AFP Source: Sputnik