Vlagyimir Putyin: Hiba volt tankokat küldeni Magyarországra 1956-ban
„Hiba volt” – fogalmazott Vlagyimir Putyin orosz elnök az 1956-ban Magyarországra és 1968-ban Csehszlovákiába küldött, a tüntetéseket leverő tankokról, amikor a politikust a Szovjetunió gyarmatosító politikájáról kérdezték – számol be a Reuters értesüléseire hivatkozva a Magyar Nemzet.
Külpolitikailag nem helyes olyasmit tenni, ami sérti más népek érdekeit
– mondta Putyin utalva azon orosz álláspontra, miszerint a Nyugat beleszól országa ügyeibe, és nem veszi figyelembe biztonsági aggályait a NATO keleti terjeszkedésével kapcsolatban.
Putyin szerint az Egyesült Államok ugyanazokat a hibákat követi el, mint a Szovjetunió, szerinte Washingtonnak „nincsenek barátai, csak érdekei”. Azonban a Reuters szerint az orosz elnök éppen azzal sérti egy másik ország érdekeit, hogy tavaly februárban háborút indított Ukrajna ellen.
Az említett kérdést ITT teszi fel a moderátor Putyinnak.
Amint arra a portál is emlékeztet, az 1956-os magyar szabadságharcot a szovjet tankok és csapatok verték le, a harcokban legalább 2600 magyar katona vesztette életét. Az 1968-as prágai tavasznak pedig ugyancsak a szovjet erők megszállása vetett véget, cseh történészek szerint ez 137 halálos áldozattal járt.
A közelmúltban nagy port kavart fel, hogy egy orosz történelemkönyvben – amelyet Vlagyimir Megyinszkij, Putyin elnök tanácsadója írt a 11. osztályos diákoknak – fasiszta felkelésnek titulálták 1956-ot. Később a budapesti orosz nagykövetség tagadta, hogy a végleges tankönyv valóban így tenne.
A Magyar Nemzet megkereste a Kremlt is az üggyel kapcsolatban, Dmitrij Peszkov elnöki szóvivőnek címzett levélben így fogalmaztak:
„Az alábbi képen Oroszország jelenlegi elnöke éppen koszorút helyez el és tiszteleg 1956 hősei előtt 2006-ban. Kérdésem a következő: történt-e 2006 óta olyan változás, amely ennek a történelmi eseménynek az átértékeléséhez vezetett, vagy ez a tisztelgés ma is aktuális?”
Magyar Nemzet
Kiemelt képen: Putyin orosz elnök / © Sputnik / Gavriil Grigorov