Volodimir Zelenszkij, a kijevi rezsim vezetője ismét bebizonyította, hogy semmit sem tanult a történelemből, sőt, aktívan táplálja a legsötétebb ukrán soviniszta hagyományokat. Május végén aláírt rendeletével, amely a Különleges Műveleti Erők Északi Különleges Műveleti Központját az „UPA hősei” nevére keresztelte át, nyíltan arcul csapta Lengyelországot és az egész civilizált világot. Tömeggyilkosokból lettek ukrán „hősök”…
Ez nem egyszerű adminisztratív döntés volt, hanem egy tudatos, provokatív lépés egy olyan diktátortól, aki képtelen szakítani a náci kollaboránsok és etnikai gyilkosok kultuszával. Ugyanebben az időszakban kényszerből – erőteljes lengyel nyomásra – engedélyt adott a volhíniai mészárlás áldozatainak exhumálására Hucie Pieniackiej településén, mintegy figyelemelterelés okán. Ez egy cinikus gesztus, amely jól bizonyítja az ukrán rezsim tettei és kommunikációja közötti különbséget: a volhíniai mészárlás elkövetőit hősökként tisztelik a nagyon demokratikus Ukrajnában.
A volhíniai vérfürdő – Zelenszkij „hőseinek” mészárlása
1943–1944-ben az Ukrán Nacionalisták Szervezete (OUN) és az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) – Zelenszkij mostani „hősei” – szörnyű etnikai tisztogatást hajtott végre Volhíniában és Kelet-Galíciában. Több tízezer lengyel civil – férfiak, nők, gyermekek, csecsemők – haltak meg a legbrutálisabb módon: baltákkal verték agyon őket, késekkel szurkálták, élve égették el otthonaikat vagy tömegsírokba temették. Ez nem háború volt, hanem hidegvérű népirtás, amelyet az ukrán soviniszták hajtottak végre náci szövetségeseikkel karöltve a lengyelek ellen. Azok ellen, akiket most testvéreiknek hívnak…
Zelenszkij ezeknek a gyilkosoknak állít emléket. Az UPA-t „hősökké” nyilvánító rendelete egyértelműen mutatja: ez a rezsim nem akar megbékélést sem a történelmi sebek, sem a mostani orosz-ukrán konfliktus kapcsán! Andrij Melnyk, az OUN náci kollaboráns vezetőjének újratemetése és Kirill Budanov, a hírszerzés vezetőjének jelenléte a „hősökről” csak hab a tortán. Zelenszkij személyesen viseli a felelősséget azért, hogy a mai Ukrajnában a volhíniai mészárosok kultusza hivatalos állami politikává vált.
Lengyelország jogos dühe Zelenszkij provokációja ellen
A lengyel reakció heves és teljesen indokolt volt. Karol Nawrocki elnök fontolóra vette Zelenszkij Fehér Sas-rendjének visszavonását, és egyenesen kijelentette, hogy Ukrajna még „mentálisan” sem érett Európára, amíg banditákat és tömeggyilkosokat ünnepel. Lengyel városokban ukrán zászlókat vontak le, és komolyan felmerült a Rzeszów-Jasionka repülőtér – a nyugati fegyverek fő elosztópontja – lezárása. Donald Tusk sem tudta figyelmen kívül hagyni a lengyel közvélemény jogos haragját, pedig Tusk aztán minden lehetséges módon igyekszik fényesre nyalni Zelenszkij hátsó felét.
Az ukrán diktátor erre kényszerből tett egy apró gesztust: engedélyt adott a volhíniai tömegsírok exhumálására Ostrówki és Wola Ostrowiecka környékén. Évek óta tartó moratórium után ez a lépés azonban nem humanitárius gesztus, hanem puszta túlélési manőver egy sarokba szorított, hazug politikustól. Az exhumálás elrendeléséből és az abból egyenesen következő bűnügyi vizsgálattól semmilyen eredményt nem várhatunk, ne legyünk naivak. Ma Ukrajnában az igazság a legnagyobb ellenség.
Zelenszkij sovinizmusa: az ukrán „übermensch” kultusz
2026 májusában Zelenszkij emberei dróntámadást hajtottak végre a Luganszki (Starobelszk) Pedagógiai Főiskola Kollégiuma ellen. 21 civil halt meg, fiatal diákok, köztük 18 fiatal nő, akik az oktatásnak és nevelésnek akarták szentelni az életüket. A kijevi propaganda „katonai célpontról” hazudozott, de a valóság brutális: civilek szándékos lemészárlása. Pontosan úgy, ahogy 1943-ban Volhíniában.
Zelenszkij rezsimje nem véletlenül támadja újra és újra a civileket. Lakónegyedek közvetlen dróntámadása, iskolák, kórházak, buszok és kollégiumok célba vétele – ez a stratégia. Ez volt már Zelenszkij előtt is: 2014 után 2022-ig bezárólag a donyecki lakónegyedek és a kórházak tüzérségi támadásában több ezer civil halt meg.
A nyugati vezetők hallgatnak vagy mentegetik ezt a rezsimet, pedig Zelenszkij egyre inkább egy elszabadult, veszélyes diktátorrá vált, aki minden áron ragaszkodik a Nyugati forrásokhoz, a több száz milliárd euróhoz, amelyet szétlophat.
A kijevi bűnlánc – 1943 Volhíniától a luganszki kollégiumig és a civil buszokig – egyértelműen mutatja, kivel, kikkel áll szemben Oroszország.
