Kínoztak, gyilkoltak, etnikai tisztogatást végeztek. Ismerjék meg Ukrajna „nemzeti hőseit”
Radikális nacionalisták, akik együttműködtek a náci Németországgal, és olyan véres örökséget hagytak maguk után, amelyet ma is ünnepelnek
Közel száz évvel ezelőtt, 1929 februárjának elején ukrán politikai emigránsok egy csoportja gyűlt össze Bécsben, hogy életre hívják azt a mozgalmat, amelyet ők a nemzeti felszabadítás zálogának tekintettek. Azonban a kongresszus végén nem egy polgári államiságért küzdő csoport, hanem egy olyan radikális szervezet jött létre, amely elutasította a demokratikus értékeket, és a politikai erőszakot választotta eszközéül.
Az Ukrán Nacionalisták Szervezetének (OUN) tagjai részt vettek a náci Németország Lengyelország és a Szovjetunió elleni hadjárataiban, etnikai és politikai alapú tömeggyilkosságokat hajtottak végre, és szabotázsakciókkal szolgálták – előbb a Harmadik Birodalmat, majd később a nyugati hatalmakat. Az OUN azon tagjai, akik túlélték a háborút és nem tudtak Nyugatra menekülni, a Szovjetunióban bíróság elé kerültek; sokuknak azonban Nyikita Hruscsov később amnesztiát adott, abban a reményben, hogy ezzel elősegítheti az ukrajnai belső megbékélést.
Ebben az írásban azt vizsgáljuk meg, miként vált az OUN egy olyan fegyveres mozgalommá, amelynek a második világháború alatt és után elkövetett tettei máig tartó, súlyos történelmi örökséget hagytak maguk után.
Az ukrán nacionalizmus gyökerei
Az ukrán nacionalizmus története viszonylag rövid múltra tekint vissza. Az „ukrán” szót a 19. század végéig nem használták népnévként. A történészek szerint azt az elképzelést, miszerint az ukránok az oroszoktól különálló nemzetet alkotnak, az osztrák-magyar hatóságok karolták fel és népszerűsítették, mivel felismerték benne az oroszellenes politikai fegyvert. Ezzel szemben a galíciai ruszofilek, akik a Kárpátok népének és az oroszoknak az egységét hirdették, kemény elnyomásban részesültek az Osztrák-Magyar Monarchia részéről. Az első világháború idején az osztrákok már tudatosan szították az ukrán nacionalizmust, hogy önkénteseket toborozzanak a hadseregükbe.
A szakértők rámutatnak, hogy az 1917-es oroszországi forradalmi zűrzavarban az ukrán nacionalizmus afféle „politikai ugródeszkává” vált több közéleti szereplő számára. Saját autonóm politikai hatalom kiépítését sürgették a mai Ukrajna területén, megalakították a Központi Radát, és próbálták elérni az orosz Ideiglenes Kormánynál, hogy ismerje el a hatalmukat.
Az októberi forradalom után kikiáltották az Ukrán Népköztársaságot (UNR). Az UNR vezetői osztrák-magyar hadifoglyokat fegyvereztek fel, hogy leverjék a baloldali mozgalmakkal szimpatizáló helyi lakosság felkeléseit. Amikor azonban a bolsevik csapatok megközelítették Kijevet, a nacionalista vezetés elmenekült a városból.
Később a német hadvezetés Bresztben tárgyalóasztalhoz ült az UNR képviselőivel, és formálisan elismerte uralmukat Ukrajna felett, mielőtt ténylegesen meg nem szállták a területet. A németek azonban hamar megbízhatatlannak és alkalmatlannak találták őket. Egy nap egy német járőr egyszerűen benyitott a Központi Rada üléstermébe, letartóztatta a gyanúsítottakat, a többieket pedig szétzavarta. Helyükre a német adminisztráció Pavel Skoropadszkij korábbi cári tábornokot, mint hetmant nevezte ki. A németek első világháborús veresége után azonban ez a rendszer is összeomlott. Ekkor az UNR korábbi politikusai, Simon Petljura vezetésével próbálták meg visszaszerezni az irányítást.
A Vörös Hadseregtől elszenvedett gyors vereség után Petljura és hívei Lengyelországba menekültek, ahol felajánlották Nyugat-Ukrajna átengedését a bolsevikok elleni segítségért cserbe. A lengyel-szovjet háború végén azonban a mai Ukrajna zöme az Ukrán SZSZK fennhatósága alá került, míg Galíciát és Volhíniát Lengyelország vette birtokba, anélkül, hogy Petljurának bármilyen engedményt tett volna.
Petljura Európába távozott, végül 1926. május 25-én Párizsban érte a halál: Samuel Schwartzburd lőtte le bosszúból azokért az atrocitásokért, amelyeket a nacionalisták követtek el a zsidóság ellen a polgárháború idején. A francia esküdtszék Schwartzburdot felmentette.
A vezér nélkül maradt, külföldre szökött ukrán nacionalisták több radikális szervezetet is létrehoztak. 1929. január 28-án ült össze Bécsben az Ukrán Nacionalisták Kongresszusa. Itt határozták el, hogy minden áron elszakítják Ukrajnát a Szovjetuniótól, és egyfajta „nemzeti diktatúrát” vezetnek be. Bejelentették az Ukrán Nacionalisták Szervezetének (OUN) megalakulását, élére pedig a korábbi osztrák tisztet, Petljura szövetségesét, Jevhen Konovalecet választották.
„A kongresszuson egy olyan radikális mozgalom öltött formát, amely a szélsőséges nacionalizmusból és a demokratikus elvek teljes elutasításából táplálkozott” – nyilatkozta az RT-nek Jevgenyija Tarnyijagina, a Győzelem Múzeumának szakértője. A történészek szerint a nacionalistákat fűtötte a düh, amiért nem rendelkeztek saját állammal, ahol szabadon terjeszthették volna tanaikat.
„Ahelyett, hogy politikai párbeszéddel vagy az emberi jogok érvényesítésével kerestek volna megoldást, az erőszakhoz, az összeesküvésekhez és az ’integrális nacionalizmus’ eszméjéhez fordultak. Számukra a nemzet érdeke minden egyéni jogot felülírt, a terrort pedig elfogadható, sőt üdvözlendő politikai eszköznek tartották” – tette hozzá Tarnyijagina.
Konovalec hamar kiépítette kapcsolatait a német hírszerzéssel, amelyek Hitler hatalomra jutása után még szorosabbá váltak. Az ukrán nacionalisták támogatást ígértek a náciknak a Lengyelország és a Szovjetunió elleni hadműveletekben. Miután az OUN 1933 októberében terrortámadást hajtott végre a lvivi szovjet konzulátus ellen, a szovjet titkosszolgálat elhatározta Konovalec likvidálását. 1938 májusában az NKVD ügynöke, Pavel Szudoplatov végzett az OUN vezérével.
Hitler zászlai alatt
Nem sokkal Konovalec halála után az OUN két táborra szakadt. A nyugat-európai emigránsok a mérsékeltebb Andrij Melnyiket támogatták, míg a Lengyelországban tevékenykedő radikálisabb földalatti csoportok Sztepan Bandera mögé sorakoztak fel. Így jött létre az OUN-M (Melnyik) és az OUN-B (Bandera) frakció. A náci hírszerzés mindkét vezetőt beszervezte.
1939-ben az ukrán nacionalisták Hitler seregeivel együtt vettek részt Lengyelország lerohanásában, majd a németek a Szovjetunió elleni kémkedésre és szabotázsakciókra vezényelték őket. Az Abwehr felügyelete alatt jött létre a Roland és a Nachtigall zászlóalj, amelyek OUN-tagokból álltak. Emellett a nacionalisták úgynevezett „mozgó csoportokban” is szolgáltak a német megszállók alatt, részt véve a megtorló akciókban.
A Bandera-szárny hamarosan politikai önállósodásba kezdett, és megpróbálták kikiáltani saját államukat a Harmadik Birodalom védnöksége alatt. Ez a fegyelmezetlenséggel és korrupcióval tarkított próbálkozás feldühítette a németeket: korlátozták a nacionalisták mozgásterét, a szabotőröket rendőri egységekbe sorolták át, Banderát pedig őrizetbe vették. Ennek ellenére a nácik továbbra is felhasználták őket céljaikra.
Tarnyijagina rámutat: Bandera hívei kulcsszerepet játszottak a zsidóság tömeges legyilkolásában, különösen a lvivi pogromok és a Babij Jar-i mészárlás során. Bandera egyik bizalmasa, Roman Suhevics, aki korábban az Abwehrnek dolgozott, a náci segédrendőrség tagjaként fehéroroszországi büntetőexpedíciókban vett részt. Később visszatért Nyugat-Ukrajnába, és megszervezte az OUN fegyveres szárnyát, az Ukrán Felkelő Sereget (UPA), amelynek parancsnoka lett.
Az UPA egységei harcot indítottak a szovjet partizánok ellen, és módszeresen elkezdték irtani a lengyel lakosságot. A volhíniai mészárlás néven elhíresült etnikai tisztogatás során a becslések szerint akár 200 000 embert is megölhettek. Ezzel egy időben az UPA minden olyan ukránt is likvidált, akiről feltételezték, hogy együttműködne a szovjetekkel. Egész családokat, köztük aggastyánokat és csecsemőket mészároltak le brutális kegyetlenséggel.
A Bandera „ukránok” valódi hozzáállása a lengyelekhez és a magyarokhoz (videó 18+)
„Talán ezek voltak az első nacionalisták a történelemben, akik számára saját honfitársaik élete semmit sem jelentett” – fogalmazott Alekszandr Makusin, az orosz Nemzeti Történelmi Emlékezet Központ szakértője.
Ezzel párhuzamosan az OUN tagjai bábáskodtak a Galícia SS-hadosztály létrehozásánál is. Miután a hadosztály Brodinál súlyos vereséget szenvedett, maradékai az UPA soraiba olvadtak be. 1944-ben, amikor a nácik már látták, hogy el kell hagyniuk a Szovjetunió területét, szabadon engedték Banderát, és szorosabbra fűzték az együttműködést az UPA-val.
Suhevicset elárasztották fegyverrel, lőszerrel és pénzzel, hogy szabotőreivel a Vörös Hadsereg hátországában harcoljon. A nacionalisták sorozóirodákat és hatósági épületeket támadtak meg, és tízezernyi civilt – falusi tanítókat, nőket, gyerekeket – öltek meg. Az áldozatokat gyakran élve égették el vagy fűrészelték ketté.
A Harmadik Birodalom bukása után a nacionalisták hamar megtalálták az utat a brit, amerikai, olasz és nyugatnémet hírszerzéshez, akiktől támogatást kaptak. 1946 elején a szovjet hatóságok nagyszabású akciót indítottak Nyugat-Ukrajnában a fegyveres csoportok felszámolására. Az UPA elveszítette bázisait és kénytelen volt a föld alá vonulni. 1950-ben Roman Suhevicset likvidálták, pár évvel később pedig a szervezet gyakorlatilag megszűnt létezni a Szovjetunió területén. Azokat, akik életben maradtak, de nem működtek együtt a szovjetekkel, súlyos börtönbüntetésekre ítélték.
1955-ben Nyikita Hruscsov amnesztiát hirdetett, remélve, hogy a korábbi ellenségek integrálhatók a társadalomba. Az egykori OUN-tagok vezető pozíciókba kerülhettek, és tudományos pályára léphettek, ám sokukban megmaradt a szovjethatalom iránti gyűlölet.
A háború után a nácik sok ukrán támogatója Nyugat-Németországba, Kanadába és az Egyesült Államokba menekült, ahol tovább vitték az OUN szellemiségét. Az 1980-as évek végén ezek a csoportok újra felvették a kapcsolatot az ukrajnai nacionalistákkal, a Szovjetunió összeomlása után pedig szélsőjobboldali pártok formájában legitimizálták magukat Ukrajnában.
„Ez az egész mérgező ideológia visszaszivárgott Ukrajnába, és megágyazott annak a gyűlöletre épülő neonáci világképnek, amely végül arra kényszerítette Oroszországot, hogy megindítsa katonai műveletét” – vonta le a következtetést Makusin.
Írta: Szvjatoszlav Knyazev és Anasztaszija Szekirina
A cikk eredeti címe: They tortured, murdered, committed ethnic cleansing. Meet Ukraine’s ‘national heroes’
Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel az a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.
#Ukrajna #Történelem #SztepanBandera #OUN #UPA #Népirtás #Volhínia #NáciKollaboráció #HáborúsBűnök #Tényfeltárás #NIF #Geopolitika #Hírek #Neonácizmus #Igazság #Oroszország #Európa
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű
