Zelenszkij EU-csúcsra ment, a Hamász pedig Moszkvába
Nyugati vezetők szerint a közel-keleti konfliktus árnyékot vethet arra, ami Ukrajnában történik
A Hamász október 7-i támadása óta kialakult egyfajta „második front” is, amely alaposan felkavarta a nemzetközi diplomácia addig sem nyugodtnak mondható vizeit. Így miközben Ukrajna elnöke, Volodimir Zelenszkij az Oroszország által szított nemzetközi feszültség súlyos következményeire figyelmezteti a nyugati világot, addig a Hamász magas rangú tisztviselői Moszkvába utaztak, hogy tárgyaljanak a Gázában tartott orosz túszok szabadon bocsátásáról – írta meg a Politico nyomán a Mandiner.
Az ukrán elnök a brüsszeli csúcstalálkozón kifejtette:
„Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy megakadályozzuk egy még nagyobb nemzetközi tűz kitörését a Közel-Keleten. A szabadság ellenségei nagyon érdekeltek abban, hogy a szabad világot a második frontra vigyék.”
Zelenszkij továbbá hangsúlyozta az együttműködés fontosságát az európai vezetőkkel, amely nélkül szerinte a regionális konfliktusok tovább eszkalálódhatnak.
A Hamász közben küldöttséget küldött Moszkvába, hogy tárgyalásokat folytasson a Gázában fogva tartott külföldi túszok sorsáról. A küldöttséget Mousa Abu Marzook, a Hamász alapítója és politikai vezetője vezette, aki Katarban él. Marzook találkozott Mihail Bogdanov orosz külügyminiszter-helyettessel az egyeztetéseken.
A helyzet tovább bonyolódott azután, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök figyelmeztetett egy esetleges izraeli szárazföldi invázió következményeire Gázában.
Putyin hangsúlyozta, hogy meg kell állítani a vérontást és az erőszakot, különben a válság további eszkalálódása súlyos, rendkívül veszélyes és pusztító következményekkel járhat, amely könnyen túlterjedhet a Közel-Kelet határain.
A lap szerint ezek a konfliktusok próbára teszik az Európai Unió külpolitikai hatókörét, különösen az Izraellel kapcsolatos álláspontjuk összehangolása során.
Alexander De Croo belga miniszterelnök a csúcstalálkozó előtt megjegyezte:
„Egyértelmű, hogy a közel-keleti konfliktus árnyékot vet arra, ami Ukrajnában történik.”
MH
Kiemelt képen: Zelenszkij ukrán elnök (Jim WATSON / AFP)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…