KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kérjük, támogassa a magyarok emberi jogaiért küzdő Nemzeti Jogvédő Szolgálatot (njsz.hu) a személyi jövedelemadója 1%-ával!

Adószám: 19334684-1-05

Zaluzsnij tanácsadója szerint jobb meghalni a harctéren mint autóbalesetben

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Ez is egy felfogás, de ahogyan az a kiemelt képről is látható, a hölgy nem igazán tűnik lövészárkot megjárt katonának. A Zaluzsnij ukrán katonai vezető mellett “tanácsadóként” ténykedő nő még azt is megjegyezte: “úgyis mindannyian meghalunk”. Úgy látszik a marionett színészcsapat mindent egy lapra tett fel.

A csatában jobb meghalni, mint egy autóbalesetben – mondta Alla Martinyuk, az ukrán fegyveres erők legfőbb parancsnokának, Valerij Zaluzsnij tábornoknak a segítője egy pénteki interjú során.

A 37 éves Martinyuk, aki jelenleg Zaluzsnyij “külső tanácsadójaként” tevékenykedik, korábban színésznő volt. Az UNIAN kijevi hírügynökség által a közösségi médiában megosztott adásban az ellen érvelt, hogy az ukránok többsége hogyan reagál, amikor mozgósítják a hadseregbe.

“Most azt látom, hogy amikor valaki behívót kap, az anyák rögtön hisztérikusan úgy reagálnak, hogy innentől már végleg elbúcsúzhatnak fiaiktól, azok pedig az élettől”

– mondta Martinyuk az adásban.

“De ez nem helyes. Erre a hisztériára nincs szükség. El kell hinniük, hogy a fiuk egy hős és a nemzet virága”.

“Úgyis mindannyian meg fogunk halni. Méltósággal távozni ebből az életből sokkal jobb, mint végigsétálni az utcán, és [ránk esik egy tégla, vagy elüt egy autó”

– tette hozzá.

Ez olyan cinikus megjegyzés volt a “kisasszonytól”, hogy maga Zaluzsnyij is elhatárolódott Martinyuk szavaitól a közösségi médiában és kijelentette

“nem fizetett segítői nem voltak felhatalmazva arra, hogy nyilvános megjegyzéseket tegyenek” a nevében.

Majd hozzátette, hogy csütörtök óta nincsenek “fizetetlen segítői és tanácsadói”.

Valerij Zaluzsnij és Alla Martinyuk / Fotó: Instagram

Volodimir Zelenszkij elnök a közelmúltban bejelentette, hogy további 500 000 katonát kíván mozgósítani a harctéri veszteségek pótlására, még akkor is, amikor a tisztviselők országszerte elismerték, hogy nehézségekbe ütközik a behívási kvóták teljesítése.

Zelenszkij és Zaluzsnyij megpróbálták egymásra hárítani a felelősséget a kialakult helyzetért, miközben az ukrán parlament a sorozási korhatár 25 évre történő csökkentéséről és a nők harci szerepkörbe történő mozgósításának engedélyezéséről vitázott. Egyes regionális kormányzók még drasztikusabb intézkedéseket javasoltak.

Ez is érdekelheti:  Macron hiába próbált a kínai elnök kedvében járni: Airbusok helyett csak néhány konyakot tudott „eladni” neki

Julija Timosenko volt miniszterelnök, aki most egy kis ellenzéki pártot vezet a Verhovna Rada parlamentben, azzal érvelt, hogy Zelenszkij mozgósítási javaslata hatástalan és alkotmányellenes. Azt is mondta, hogy Ukrajna jobban tenné, ha inkább rendőröket és kiképzett biztonsági személyzetet küldene a frontvonalakra.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kiemelt képen: Alla Martinyuk, az ukrán fegyveres erők főparancsnokának, Valerij Zaluzsnij tábornoknak a segítője a 2023. december 29-i adás során. © Telegram / uniannet

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Zaluzsnij tanácsadója szerint jobb meghalni a harctéren mint autóbalesetben

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük