Zelenszkij: „Az ukrán katonai vezetők további 500 000 katonát akarnak mozgósítani”
Vlagyimir Zelenszkij ukrán elnök kijevi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy Oroszország nem akar békét. „A moszkvai személy (Putyin – szerk. megj.) azt mondja, hogy a különleges katonai művelet céljai továbbra is ugyanazok. Ez annak a jele, hogy nem akar békét. Vagy mégis?” – kérdezte Zelenszkij. Zelenszkij azt is elmondta, hogy az ukrán katonai vezetés azt javasolta, hogy mozgósítsanak „450-500 ezer” további katonát az úgynevezett ellentámadás folytatásához.
Az elnök szerint egy ilyen mozgósítás 500 milliárd hrivnyába (az Ukrán Nemzeti Bank jelenlegi árfolyamán számolva mintegy 13,4 milliárd dollárba) kerül. „Szeretném megtudni a miniszterelnöktől és a pénzügyminisztertől, hogy honnan lesz erre pénz” – mondta.
Ukrajna 2022 februárja óta hirdette meg és többször meghosszabbította az általános mobilizációt. Az ukrán hatóságok mindent megtesznek annak érdekében, hogy a hadköteles korú férfiak ne kerüljék el a szolgálatot. Kifejezetten megtiltják nekik, hogy külföldre utazzanak, az utcákon és minden zsúfolt helyen idézéseket adnak át ki.
Legfrissebb anyagaink:
A bukás anatómiája: Stoffán György legújabb könyvében az elmúlt 16 év súlyos hibáit elemzi
Valamiért nagyon látványos a hallgatás: Miért nem nyúlnak még mindig Magyar Péter mentelmi jogához?
Mi Hazánk: 1990 előtti ügynökök lehetnek a Tisza-kormány titkosszolgálatainál is
Elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész
Hormuzi-szoros: A globális gazdaság összeomlását kockáztatja a feszültség fokozódása
Ördögi harc a hatalomért – XIV. Leó kitagadta a tradicionális katolikusokat
Kiközösítették a leginkább rászorulókat? Döbbenetes részletek derültek ki a kormány legújabb csomagjából























ROHAGY MEG TE SZERENCSÉTLEN DROGOS ÖRÜLT !! MÁR ÍGY IS TÖBB SZÁZEZER EMBERT HALT MEG MIATTAD !!
A pénz a kérdés?
A vér nem számít?
Kiirtod saját népedet őrült!- vagy talán ez a cél, valakiknek az emberek útban vannak?