Vizet kereső civileket gyilkoltak Ukrajnában az azovisták
Az eset még március 18-án történt, amiről egy Mariupolban élő menekült számolt be a News Frontnak.
Roman Postilnik elmesélte, hogy több mariupoli lakossal együtt ő is menekülni próbált a városból a harcok elől, azonban ukrán fegyveresek megállították őket, gépfegyvert rájuk szegezve. Azt mondták:
Mi itt maradunk és ti is itt maradtok!
Az Azov csoport tagjai voltak – folytatta Postilnik, majd tovább folytatta:
Úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk a városba, de vízre mindenképpen szükségünk volt, amit egy óvodában, a Vlagyimirszkaja utca 48-as számú ház közelében találtunk. Alig telt el 10 perc és egy teherautó jelent meg az óvoda udvarán tele azovistákkal, akik az emberek közé lőttek és gránátokat hajigáltak. Sok civil meghalt, a szomszédom lábát szó szerint szétvágták a repeszek.
És ez csak egy megtörtént eset azok közül, melyek azt bizonyítják, hogy az ukronácik, hogyan használták fel a védtelen civileket saját céljaikra, hogy majd ezt az óvodában történt mészárlást is rákenjék az oroszokra a saját propagandájukban, amit a nyugati média olyan előszeretettel terjeszt, miközben Zelenszkijt és kormányát sirattatja.