Vezető beosztású orvos ellen emeltek vádat vesztegetés miatt
Vesztegetés miatt emeltek vádat egy Pest vármegyei kórház vezető beosztású orvosa és a vele együttműködő betegszállító ellen – közölte a Pest Vármegyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint az orvos vesztegetési pénzért valótlan okokkal vett fel, illetve tartott bent kórházi osztályon betegként olyan embereket, akiket a betegszállító közvetített felé.
Az orvost a betegszállító először 2013 körül kereste meg azzal, hogy egy idős beteget el akarnak bocsátani a kórház egy másik osztályáról, de hozzátartozói nem tudják elhelyezni. Érdeklődött az orvosnál, hogy pénzért felvenné-e az idős embert az osztályára, amibe az orvos beleegyezett.
Ezt követően, 2021. július 1-jéig a betegszállító rendszeresen közvetített az orvos felé olyanokat, akik pénzt fizettek „nem legális szolgáltatásokért” – olvasható a közleményben.
A tájékoztatás szerint voltak, akik – hasonlóan az első esethez – nem tudták vagy nem akarták idős hozzátartozójukat elhelyezni a kórházi kezelés után. Ilyen esetekben az orvos pénz ellenében az általa irányított osztályra felvette őket és ott tartotta, amíg erre igény mutatkozott. Más esetekben az orvos kórházi ellátásról állított ki valótlanul igazolásokat, amelyeket táppénz igénylésére használtak fel azok, akik lefizeték őt. Voltak olyanok is, akik plasztikai beavatkozások társadalombiztosítás általi támogatásának megszerzéséhez kértek orvosi igazolásokat, míg mások a hamis igazolásokkal bírósági tárgyalásokon történő megjelenést próbáltak elkerülni, illetve halasztást próbáltak elérni letöltendő szabadságvesztésük megkezdésénél.
Az érintettek pár tízezertől több százezer forintig terjedő összegeket fizettek. A pénz legtöbbször a betegszállítón keresztül jutott el az orvosig úgy, hogy abból a betegszállító is levette a részét.
Az orvost végül a Nemzeti Védelmi Szolgálat buktatta le egy megbízhatósági vizsgálat során. Akkor is szintén többszázezer forintért vállalkozott arra, hogy megfelelő okiratokat állít ki, amelyek alkalmasak lesznek arra, hogy azokkal letöltendő szabadságvesztés megkezdésének elhalasztását kezdeményezzék – tudatta a főügyészség.
A vádirat szerint az orvos legalább 5,5 millió, míg a betegszállító mintegy 1 millió forint vesztegetési pénzhez jutott.
A Pest Vármegyei Főügyészség az ügyben az orvossal szemben 19, míg segítőjével szemben 17 rendbeli korrupciós cselekmény miatt emelt vádat. Rajtuk kívül az őket megkereső és a szolgáltatásokért fizető további 9 ember ellen is vádat emeltek vesztegetés miatt – olvasható a közleményben.
Kiemelt kép: illusztráció
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…