Tűz volt Felső-Sófalván – segítségre van szükség!
Összetartozásunk és az egymásra való odafigyelés és az Erdélyhez, a székelységhez való kötődésünk olykor áldozatot követel. Ma ilyen áldozatvállalásra kérem Olvasóimat, Barátaimat. Akinek módja és lehetősége van, segítsen!
Az erdélyi Sóvidék egyik, számomra különösen kedves falucskájának, Felső-Sófalvának, nemrégiben felújított református közösségi háza leégett. Szász Tibor András nagytiszteletű úr ezt írja:
„Szomorúan értesítelek mindnyájatokat, hogy Gyülekezeti Otthonunk 2022. május 12/13-ra virradó éjjel leégett, egy kivédhetetlen, falban történt rövidzárlat miatt. (…) Intenzíven igénybe vett Gyülekezeti Otthonunk pusztulása többszörösen is érzékenyen érint, hiszen egy jól felszerelt, állandóan működő és napirenden használt épületről van szó. Önerőből nem tudjuk belátható időn belül pótolni. Alapos, határozott, gyors, könnyen lehívható segítség, testvéri támogatás nélkül nem sokra jutunk.”
A református közösségi ház rendkívül fontos létesítmény volt, hiszen itt találkozhattak a nyugdíjasok, itt gyűltek össze próbálni a zenészek, előadásokat tartottak a közösségi házban, de szállást is biztosítottak benne az utazónak, tehát a sófalvi református közösség központjaként működött.
Kérek minden jó szándékú embert és közösséget, hogy amennyiben arra lehetősége van, támogassuk Felső-Sófalva református közösségi házának újjáépítését, ezzel is jelezve keresztény nemzeti egységünk és összetartozásunk tényét, annak valósságát. Aki gyorsan ad, kétszer ad!
***
Az adományokat a következő számlára lehet utalni:
Adományok címe: Parochia Reformata Ocna de Sus,
cu sediul in Ocna de Sus 262, Comuna Praid, Judetul Harghita
Nyilvántartási szám: CUI 5023170,
Bankszámlaszám: (cont) RO 93BRDE 210SV01509902100
Bankfiók: (deschis la) BRD agentia Odorheiu Secuiesc
Van, ahol ezt is kérik: SWIFT: BRDEROBU
COD IBAN RO93BRDE210SV0159902100
Figyelem, az IBAN KÓDNÁL az első kettő betű!! RO (Románia), nem zéró!
Külföldről is lehet bármilyen pénznemben küldeni, automatikusan váltja lejre.
Stoffán György
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…