KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Tucker Carlson: Nuland megerősítette, hogy igaz, amit az oroszok állítanak az Ukrajnában működő amerikai biolaboratóriumokról

Az Egyesült Államok külügyminiszter-helyettese a közelmúltban azt mondta a szenátusnak, hogy aggodalomra ad okot, hogy Oroszország lefoglalja az ukrajnai biológiai kutatólaboratóriumokat. Ennek és más, a Pentagon által finanszírozott ukrajnai biológiai kutatásoknak az volt a céljuk, hogy halálos kórokozók általi rejtett biofegyvert készítsenek – állítja az orosz hadsereg.

Fox News műsorvezetője, Tucker Carlson csütörtökön azt mondta, hogy az Egyesült Államok kormánya hazudik az ukrajnai titkos biolaboratóriumokról, amelyek halálos boifegyverek előállítását szponzorálták.
Utalt Nuland legutóbbi kijelentéseire , amelyeket a szenátus külügyi bizottságának Ukrajnával kapcsolatos meghallgatása előtt tett keddi vallomásában.
Arra a kérdésre, hogy az ukrán hatóságok rendelkezésére állnak-e biológiai fegyverek, megjegyezte, hogy “Ukrajnának vannak biológiai kutatási létesítményei”, Washingtont pedig “meglehetősen aggasztja”, hogy a kutatási anyagok az oroszok kezébe kerülhetnek.
“Victoria Nuland eskü alatt erősítette meg a bizottsági meghallgatáson, hogy amit orosz dezinformációnak, hazugságnak  és összeesküvés-elméletnek neveznek az amerikaiak, valójában teljes mértékig igaz”
– állítja Tucker Carlson.
Pontosan mit is csinálnak ezekben a titkos ukrán biolaborokban? Ukrajna Európa legszegényebb országa. Ez aligha az orvosbiológiai kutatás melegágya.”
– jelentette ki Carlson.
Carlson úgy véli, hogy “ezek nem gyógyszerészeti laboratóriumok voltak, mert nem valószínű, hogy ott új leukémiás gyógyszereket fejlesztenének”.
Maria Zakharova külügyi szóvivő szerint, az ukrajnai laboratóriumokból február 24-én beszerzett dokumentációk azt mutatják, hogy veszélyes kórokozókat – köztük lépfenét, kolerát és pestis mintákat– semmisítettek meg, ami a biológiai és toxinfegyver-tilalmi egyezményt (BTWC) megsértő tevékenységre utal és most leleplezésre került.
Az orosz védelmi minisztérium szerint Ukrajna területén mintegy 30 laboratóriumban dolgoztak az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának megrendelései alapján. Az orosz hadsereg a megszerzett és március 9-én közzétett dokumentumokra hivatkozott, amelyekből kiderül, hogy az ukrán egészségügyi minisztérium vezetője, Viktor Ljasko rendelte el a kórokozó minták felszámolását a laboratóriumokban, a hadiállapot bevezetése előtt.
Sputnik News nyomán
Kiemelt képen Tucker Carlson AFP 2022 / RICH POLK

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük