Szijjártó Péter: Újabb három magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak
Újabb három magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak, ami újfent megerősíti, hogy Magyarországnak a jövőben is minden béketörekvést támogatnia kell – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető kiemelte, hogy Ukrajnában immár több mint négy éve zajlik egy „teljesen értelmetlen és reménytelen háború”.
„Ebben a háborúban immár sajnos több mint száz magyar ember halt meg. Tegnap erősítették meg, hogy újabb három magyar áldozata van a háborúnak. Három técsői járásból származó fiatalember. Közülük ketten nősek és családosak voltak, őket a feleségük és két-két gyermekük most már hiába várja haza, és volt egy egyedülálló magyar áldozat is”
– mondta.
„Ezzel összesen immáron sajnos 104 olyan magyar emberről tudunk, akik ebben a teljesen értelmetlen és reménytelen háborúban halt meg. Ebben a háborúban, amelyhez Magyarországnak az égegyadta világon semmi köze nincsen”
– folytatta.
„Ezt a háborút minél előbb be kell fejezni, és gondoskodni kell arról, hogy ebbe a háborúba Magyarországot soha senki ne keverhesse bele. Ehhez holnap választást kell nyerni”
– húzta alá.
„Magyarországnak ebből a háborúból ki kell maradnia, és Magyarországnak a jövőben is minden béketörekvést támogatnia kell annak érdekében, hogy ez a háború minél előbb véget érjen, és ne legyen újabb magyar áldozat”
– fűzte hozzá.
„Természetesen a három újabb magyar áldozat családjaival a külképviseleteink felvették a kapcsolatot és az ilyenkor szokásos támogatást ennek a három családnak is nyújtani fogjuk”
– összegzett.
Kiemelt kép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter – MTI/EPA/Keystone/Til Bürgy
#SzijjártóPéter #Kárpátalja #Háború #Áldozatok #Béke #NIF #Újraközlés
Legfrissebb anyagaink:
Levédia krónikása: ÁVH, vagy ÁVVH?
Magyar Péter a tüntetők közé ment, de kifütyülték – majd a HírTV ellen kezdett hergelni, és elmenekült
„K*rva ország” – 20 évvel később is ugyanaz a játszma – A TERROR NAPJAI
Gulyás István pert indít a közmédia ellen – Schiffer András lesz az ügyvédje: „Ebből egy szép, vastag munkaügyi per lesz”
Cs. Szabó Béla: Ó..ió..ció….korrupció!
Meghalt Natacha Rey – az újságíró, aki Macron feleségének neméről vizsgálódott, és pert nyert a fellebbviteli bíróságon
Fico: „Nem akarom, hogy Szlovákia háborúba keveredjen valami 5. cikkely miatt” – a szlovák kormányfő nyíltan szembement a NATO-val





















