Hirdetés

Shane Quinn: A Nyugat együttműködése a neonáci ukrán pártokkal – az ukrajnai háború és ami mögötte van…

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

 

Az alábbi tanulmány a Geopolitika nevű orosz elemző és hírportálon jelent meg, alig két nappal ezelőtt. A szerzője Shane Quinn, aki a Nemzetközi Jogsegély Konzorcium több mint tizenöt éves tapasztalattal rendelkező programigazgatója a nemzetközi fejlesztési együttműködés, a jogállamiság és a kormányzás területén.

Quinn a svéd Uppsalai Egyetemen szerzett mesterfokozatot a béke és konfliktusok témaköréből, az Ír Nemzeti Egyetemen pedig történelemből. Sokat dolgozott Szomáliában, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Szudánban, Sierra Leonéban, Libériában, a Fülöp-szigeteken, Marokkóban, Tunéziában, Grúziában és Ukrajnában.

Bár az alábbi történeti leírása eredetileg 2019-ben készült, kiválóan és érthetően bemutatja azt a folyamatot, melynek egyenes következménye lett az a tragikus állapot és pusztító háború, mely napjainkban Ukrajnában zajlik és ami történelmi mértékű kihatással van az egész emberiségre mind gazdasági, mind politikai téren.

Mindazoknak ajánljuk ennek az elemzésnek az elolvasását, akik nem látják világosan, hogy milyen érdekek mentén és következtében dúl jelenleg a háború közvetlen szomszédságunkban, Ukrajnában. Shane Quinn írása szinte lépésről-lépésre végigköveti azokat az eseményeket, amelyek világos bizonyítékát adják annak, hogy kiknek is a valódi érdeke ez a tragikus háború Ukrajnában. A cikk eredeti címe: Western collaboration with Neo-Nazi Ukrainian Parties

NIF

Viktor Janukovics ukrán elnök 2014. februári menesztése előtti hetekben az amerikai politikusok jelentős szerepet játszottak Kijevben és a kormányzati intézmények destabilizálására buzdították a felvonulókat. 2013. december elejétől Victoria Nuland, az Egyesült Államok külügyminisztériumának magas rangú tisztviselője többször is ellátogatott az ukrán fővárosba, és többek között a tüntetések szervezésében is segédkezett.

Washingtont és kisebb mértékben Brüsszelt különösen zavarta, hogy Janukovics elutasította a nyugati nyitást, és inkább Moszkvával kereste a kapcsolatot. Janukovics elmozdult Ukrajnának az Európai Unióhoz való közeledésétől és valószínűleg a NATO-csatlakozástól is, amit az USA szeretett volna elérni.

Mindeközben Kijevben folyamatosan erősödtek a Janukovics elleni tiltakozások, a nyugati biztatások hatására. A  kijevi Majdan téren demonstrálók jelentős része például  a Jobb Szektor fasiszta pártjaihoz, a Svoboda-hoz, az Ukrán Nacionalisták Kongresszusához és az Ukrajna Hazafiához tartozó, erősen felfegyverzett félkatonai szervezetekhez tartozott. Ez utóbbi szervezetnek, a Patriot of Ukraine-nak akkoriban a fehér felsőbbrendűséget hirdető Andrij Biletszkij volt a parancsnoka. 2014 novemberében Biletsky őarlamenti képviselő lett és letette az ukrán parlamenti képviselői esküt.

2013 decemberének elején a Kijevben felvonuló Svoboda fegyveresek nagy számát a jobboldali szektor 500 tagja adta. A jobboldali szektort ezután a neonáci Dmitro Yarosh vezette, akit 2014 végén szintén ukrán képviselővé választottak. Yarosh gyújtóbombák kidolgozására specializálódott, amelyeket meghatározott célpontokra dobtak, míg milíciái 10 fős szervezett csoportokban járőröztek az utcákon. Yarosh később az ukrán fegyveres erők tanácsadójaként szolgált, és számos kijevi szélsőjobboldali alakhoz hasonlóan Oroszországot tartja az ország legfőbb ellenségének.

A felvonulók között volt Volodimir Paraszjuk, egy másik szélsőjobboldali aktivista múlttal rendelkező egyén, aki fontos szerepet játszott ezeken a felvonulásokon, míg több szélsőjobboldali hátterű ukrán, például Boriszlav Bereza és Szemen Szemencsenko, akik részt vettek az „Euromajdan tüntetésekben”, hamarosan szintén parlamenti képviselők lettek.

A Jobb Szektor egyes tagjai a Waffen SS Galicia hadosztályának katonai öltözékét és sisakját viselték, amely 1943 és 1945 között a nácikkal együtt harcolt Kelet- és Közép-Európában. A Jobb Szektor emellett az ősi horogkereszt szimbólumon alapuló jelvényeket is használ. A fasiszta tüntetők ezreit a hasonló gondolkodású futballhuligánok tömegei támogatták, akik mindannyian terrorhangulatot keltettek az ukrán fővárosban.

Hozzájuk csatlakoztak további megkérdőjelezhető hírű aktivisták, akiket 2004-től képeztek ki az úgynevezett narancsos forradalommal kapcsolatos amerikai segélyprogramok részeként. Az egyesített szélsőséges csoportok ostrom alá vették a kijevi adminisztrációs épületeket, majd az egész kormányzati negyedet. Az évtizedekkel korábban emelt, a honvédő háború áldozatainak tisztelgő emlékműveket lerombolták. Az újságírókat megtámadták, kameráikat összetörték.

Ezek a bandák ezután megrohamozták az Ukrán Kommunista Párt irodáit, és neonáci zászlókat tűztek az épületekre. Ebből azonban kevés jutott el a nyugati közvéleményhez, akiket ez a nyugati média félretájékoztatott és az országban zajló „népfelkelésről” beszélt.

A tiltakozók között volt –amint említettük– Nuland, az Egyesült Államok külügyminiszter-helyettese is. Nulandról fényképek is készültek, amint szendvicseket, teát és süteményt oszt a másként gondolkodóknak. Mellette ott virított Geoffrey Pyatt, Washington akkori ukrajnai nagykövete. Amerika kijevi nagykövetsége, azaz Pjatt főhadiszállása is hozzájárult Janukovics megbuktatásához azáltal, hogy az információs hadviseléssel és az állami intézmények lejáratásával foglalkozó szakértőket képzett, olyanokat, mint akiket korábban Szíriában, Tunéziában, Egyiptomban, Líbiában és másutt is felhasználtak ezeknek a módszereknek az alkalmazására .

Nulandot elkísérte Catherine Ashton, az EU vezető külügyi képviselője. Ashton bárónő a brit Munkáspárt politikusa, aki kapcsolatban állt Tony Blairrel. Az Európai Unió pedig ebben az egész történetben az USA kormánytervek másodrendezőjének szerepét töltötte be. Nuland és Ashton többször találkozott a Svoboda szélsőjobboldali vezetőjével, Oleh Tyahnybokkal, aki kulcsszerepet játszott az állítólagos demokráciapárti felvonulásokban.

Miután meglátogatta a tüntetőket, Ashton bárónő meghatottan látta „az ukránok eltökéltségét, akik országuk európai perspektívájáért tüntetnek”. A következő években Nuland maga is különböző alkalmakkor találkozott Andriy Parubiy jól ismert ukrán fasiszta parlamenti képviselővel, aki 2016 áprilisa óta tölti be a kijevi parlament elnöki posztját. Parubij a Janukovics elleni tüntetések másik központi szereplője volt.

Nuland Janukovics elnököt is meglátogatta, és közölte vele, hogy a tüntetők elleni rendőri fellépés „teljesen megengedhetetlen egy európai demokratikus államban”. Nuland a nagyhatalmi birodalmi nyomásgyakorlást azzal folytatta, hogy Janukovicsnak „azonnali biztonsági lépésekbe kell kezdenie, és új párbeszédet kell kezdeményeznie az Európai Unióvall és a Nemzetközi Valutaalappal”. A tapasztalt brazil történész, Moniz Bandeira leírta, hogy Nulandot „Janukovics elnök fogadta és – mintha Ukrajna az Egyesült Államok gyarmata lenne -, utasította, hogy azonnal tegye meg a szükséges lépéseket a válság leküzdésének érdekében”.

Elképesztő játék zajlott itt le a színfalak mögött, a nyilvánosság teljes kizárásával. A nyugatot és annak üzleti köreit nem a szabadság és a demokrácia kérdése foglalkoztatta igazából, hanem az, hogy kiterjesszék hatalmukat a természeti erőforrásokban bővelkedő, stratégiailag fontos területekre, ami természetesen az orosz térségi befolyás rovására történt.

2013 novemberére Janukovics politikája egyre közeledett Oroszországhoz, ami természetesen elfogadhatatlan volt számukra, ami is megmagyarázza azonnal az amerikai és uniós politikusok által jelenleg Kijevben tapasztalható óriási mértékű interferenciát. Nem számít nekik még az sem, hogy a neonácikkal működnek együtt, amennyiben így megnyílnak a lehetőségek a hatalmi pozíciók elnyeréséhez.

Nuland, az Egyesült Államok egykori NATO-nagykövete 2013 decemberének elején hat napra Kijevbe látogatott, ahol közvetlenül avatkozott be az ukrán államügyekbe. Nuland 2014 februárjában tért vissza Kijevbe, ahol ismét az Egyesült Államok kormányának és külügyminisztériumának parancsára kiválasztotta Ukrajna közelgő új elnökét.

Christopher Murphy és John McCain amerikai szenátorok szintén jelen voltak Kijevben 2013 karácsonya előtt. Mindkét férfinak döntő szerepe volt a Janukovics elleni felforgatásban, szélsőjobboldali csoportokkal találkoztak, akiknek azt mondták, hogy „Amerika kiáll Ukrajna mellett”. McCain arizonai szenátor tárgyalt Tyahnybokkal és Parubiy-val, amiről fényképek is készültek. 2015 júniusában McCain más szélsőjobboldali személyekkel is találkozott, mint például a Dnyipro zászlóalj parancsnokával, Jurij Berezaval és Szemencsenkoval, akik 2014 végén lettek ukrán parlamenti képviselők.

A 2018 augusztusában a 81 éves korában elhunyt McCaint Moniz Bandeira politológus meggyőzően „hírhedt háborút szító lobbistaként” jellemezte, aki „mindig támogatta a „nemzetközi fegyverkereskedők és olajsejkek” érdekeit. McCain régóta támogatta lobbi szolgáltatásaival a hadiipari komplexumokat és az amerikai olajgyártókat, aminek fejében 1989 és 2006 között 700 000 dollár adományt kapott tőlük .

McCain befolyása Ukrajnában a szovjet időkig nyúlik vissza, a Nemzetközi Republikánus Intézetben (IRI) betöltött vezető szerepének részeként. Jelentős érdekeltségei voltak Kijevben, ezért ott is jelen volt, akárcsak az Obama-kormányzat. Az ukrajnai válságot az Egyesült Államok kormányainak, a NATO és az EU hosszú távú geostratégiai tervei eredményezték. Valójában az EU 29 tagállamából 22 a Pentagon vezette NATO-szervezetnek a tagja. Washington és Brüsszel teljesen az ellenőrzése alá akarta vonni az Ukrajna mélyén rejlő természeti erőforrások feletti rendelkezést. Ezt követően akarták rátenni a kezüket a Krím-félszigetre.

Az Egyesült Államok Energiainformációs Hivatalának 2013-as becslése szerint Ukrajna 128 billió köbméter palagázzal rendelkezik, így itt található Európa egyik legnagyobb palagáz készlete. Az ukrajnai palagázmezők mellett, például a Donyec-medencében, nagy mennyiségű olaj is van. Az amerikaiak ezeket az ukrán természeti kincseket saját vállalataik nyereségére akarták megszerezni – ez volt az egyik valódi ok, amiért Nuland, Ashton, McCain és hasonlók Kijevben sürgölődtek.

Soros György (George Soros), a magyar-amerikai milliárdos, Vlagyimir Putyin erős kritikusa, Nemzetközi Reneszánsz Alapítványán (IRF) keresztül évek óta több tízmillió dollárt juttat Ukrajnába, a külön Soros által irányított „Nyílt Társadalom Alapítvány nevű civil szervezeten keresztül”. Sorosnak állítólag kiterjedt üzleti kapcsolatai voltak McCainnel, akit halála után „az emberi jogok bátor harcosának” nevezett. Soros a múltban milliókat áldozott még Barack Obama és Hillary Clinton választási kampányaira is.

2012 májusától a nagy nyugati fosszilis tüzelőanyag-vállalatok, például a Royal Dutch Shell lépéseket tettek Ukrajna erőforrásainak hasznosítására. A lakosság tiltakozása ellenére a Shell 2013 januárjában megállapodást írt alá az ukrán Nadra Yuzivska vállalattal egy hozzávetőleg 8000 négyzetkilométer nagyságú terület kiaknázásáról a kelet-ukrajnai Harkov és Donyeck között, amely több mint 1500 milliárd köbméter palagázt rejt magában. 2013 szeptemberében a Shell további megállapodásokat kötött a palagázkészletek kitermeléséről a Donyeck környéki területekről.

Ugyanez a vállalat, a Nadra Yuzivska 2013 novemberében 10 milliárd dollár értékű szerződést írt alá az amerikai Chevron energiavállalattal az olaj- és gáztermelés 50 éven keresztüli jogaira. A Chevron egyike volt azon multinacionális vállalatoknak, amelyek pénzt adományoztak McCainnek. Voltak tervek külön szerződések megkötésére az Exxon Mobillal és a Shell-lel, amelyek 735 millió dolláros palagáz-termelés finanszírozását javasolták a Krím délnyugati részén.

A Krím 2014-es oroszok általi birtokba vétele, lényegében válasz volt Janukovics előző havi megbuktatására, de egyben jelentős csapást is volt a nyugati geopolitikai reményekre. Az Obama-adminisztráció egy NATO-bázis felépítését tervezte a Krím-félszigeten, aminek komoly negatív következményei lettek volna Oroszország számára, hiszen a Fekete-tenger melletti Szevasztopolban állomásozik Oroszország legnagyobb flottája 1783 óta, és ez az a kikötő, ahonnan biztosítható egész évben az orosz hajók szabad tengerre való kijutása.

A Fekete-tengeren keskeny szorosok húzódnak, amelyek végül az orosz haditengerészeti flotta biztonságos átjutását teszik lehetővé a Földközi-tengerre, majd onnan az Atlanti- vagy Indiai-óceánra. Ezek az útvonalak az elmúlt években lehetővé tették Putyin elnök számára, hogy támogatást nyújtson szíriai szövetségesének, Bassár el-Aszadnak – ami tovább erősítette a Kreml hatalmi helyzetét, viszont visszaesést jelentett az Egyesült Államok befolyásában.

A Krím Oroszország általi bekebelezésére adott hangos politikai és médiareakciónak nem sok köze volt a krímiekkel vagy a nemzetközi joggal kapcsolatos aggodalmakhoz, viszont annál több egy hatalmas jelentőségű stratégiai központ elvesztéséhez.

Janukovics döntése, hogy elkerüli a nyugati integrációt, valójában érthető gazdasági érvelésen alapult. 2013. december 17-én, kevesebb mint egy hónappal az EU-val folytatott tárgyalások megszakítása után, Janukovics Moszkvába utazott, ahol Putyin 15 milliárd dollár értékű értékpapír-befektetést ajánlott fel neki, beleértve a kedvező gázárak bevezetését, amivel mintegy 33%-kal lehet csökkenteni a korábbi költségeket, ami lehetővé teszi Kijev számára, hogy évente 3,5 milliárd dollárt takarítson meg. Ez a megállapodás lehetővé tette volna Ukrajnának, hogy visszatérjen a gazdasági növekedés útjára.

A Janukovicsnak Moszkvához igazodó megállapodása pénzügyileg sokkal előnyösebb volt Kijev számára az EU és az IMF ajánlatainál. A 2013 novemberében megfogalmazott uniós feltételek – melyekkel a görögországi, portugáliai és spanyolországi gazdasági válságot kezelték – nem voltak elegendőek ahhoz, hogy Ukrajnát kirángassák abból a gazdasági mélyrepülésből, amelynek nyomán a tartalékai már-már teljesen kimerültek. Az EU emellett egy szigorú adósság-visszafizetési programot erőltetett ultimátumszerűen Janukovicsra, mely lényegében teljesíthetetlen volt.

2013 decemberében az IMF egy 15 milliárd dolláros mentőtervet küldött Janukovicsnak, nagyon kemény feltételekkel, amelyek magukban foglalták az energiatámogatások, a szociális juttatások és a nyugdíjak 50%-os csökkentését, az állami irányítású vállalatok privatizációját, az állami alkalmazottak azonnali elbocsátását, stb.

Ezért nem meglepő, hogy Janukovics szorosabb kapcsolatokra törekedett Oroszországgal. Megdöntését egy sor szélsőjobboldali frakció segítette, amelyek olyan neonáci szervezetekhez kapcsolódtak, mint a Svoboda, a Jobb Szektor és az Ukrajna Haza Fia, amelyeket az Azov zászlóaljhoz kötődő szélsőségesek támogattak. 2014. február 21-én éjszaka ezek a csoportok betörtek az ukrán parlament épületébe, a Verhovna Radába és Janukovics azonnali távozását követelték.

Mivel Janukovics már tudott az ellene készülő puccsról az életét féltetve, órákkal korábban elmenekült Kijevből. Janukovics azt állította, hogy rálőttek a járművére menekülése közben, és azt mondta:

„aminek most tanúi vagyunk, az a náci megszálláshoz hasonlít”.

A náci kollaboránst és terroristát, Stepan Banderát később nemzeti hősnek kiáltották ki, és Parubijtól és Biletszkijtől Jarosig számos képviselő csodálja őt. Pyatt, az Egyesült Államok kijevi nagykövete megnyugtatónak nevezte a fejleményeket, és azt írta, hogy Janukovics távozása „egy jelentős nap a történelemkönyvek számára”.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Facebook hozzászólások

toggle
%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás