KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Seymour Hersh: Őrület, ahogy az oroszok és az ukránok egymás között kereskednek

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Oroszország és Ukrajna annak ellenére, hogy fegyveres konfliktusban állnak egymással, továbbra is kereskednek termékeikkel és szolgáltatásaikkal, amit Seymour Hersh újságíró a „Going Underground” című televíziós műsornak adott interjújában „igencsak őrületesnek” nevezett.

„Az olaj és a pénz mindenfajta racionalitáson túllép, azt hiszem” – mondta Hersh az RT-nek adott hétfői interjúban. Hozzátette, hogy nem túl nehéz felfedezni ebben az ukrajnai korrupció árulkodó jeleit.

Hersh részletesen kifejtette a közelmúltban megfogalmazott állításait az ukrán kormányban elharapózó korrupcióról. Az újságíró azt állította, hogy a CIA becslése szerint Volodimir Zelenszkij elnök és környezete tavaly legalább 400 millió dollárt sikkasztott el abból a pénzből, amelyet az USA az ukrán hadseregnek szánt dízel üzemanyag vásárlására biztosított. A Kijev által vásárolt túlárazott üzemanyag állítólag a feketepiacon keresztül érkezett Oroszországból.

„Elég csak megnézni a mai kijevi nagyvilágot” – mondta. „Igazán high life: mennek a puccos éttermek, mindenféle italboltokat lehet találni, rengeteg pénzt tologatnak ide-oda”.

Az ukrán tisztviselők régóta lefölözik a közbeszerzési szerződéseket, és az Oroszországgal való konfliktus ezen mit sem változtatott – állította Hersh.

„Mindenki seftelőket keres, bevonnak egy harmadik felet, mert így tudják biztosítani a nagyobb bevételt. A korrupció pedig hihetetlen mértékű”

– mondta Hersh.

William Burns, a CIA igazgatója januári kijevi látogatása során felvetette a korrupció kérdését – mondta Hersh, aki a találkozóról egy forrásától kapott információt. Az amerikai kémfőnök amellett, hogy tájékoztatta Zelenszkijt az ukrán tábornokok által megfogalmazott panaszokról de saját kapzsiságáról is, 35 másik állítólagos sikkasztó személyt is felsorolt.

Az ukrán vezető később a „leghivalkodóbb” személyek közül 10-et kirúgott, de a többiek „a helyükön maradtak” – mondta Hersh.

Eközben Oroszország továbbra is tranzitdíjat fizet Ukrajnának a Kelet-Európába szállított olajért és gázért, amelyet az ukrán területen átvezető vezetékeken keresztül juttatnak el Kelet-Európába. Az infrastruktúrát még a szovjet korszakban építették ki a Varsói Szerződés országainak ellátására. Washington erről nyilatkozta azt, hogy Moszkva „fegyverként használja” ezt a típusú energiaellátást- jegyezte meg Hersh.

„Nem tudom, hogy ez a kialakult helyzet nevetségesnek mondható-e, de az biztos, hogy elég őrületes”

– állapította meg Hersh.

Ez is érdekelheti:  139-re emelkedett a moszkvai terrortámadás halálos áldozatainak a száma

Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel az a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Seymour Hersh: Őrület, ahogy az oroszok és az ukránok egymás között kereskednek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük