KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Putyin: Koszovó precedenst teremtett, a nyugat elismerte Koszovót, mi a donyecki köztársaságokat

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden a Kremlben fogadta Antonio Guterres ENSZ-főtitkárt, akivel az ukrán válságról tartottak megbeszélést. Putyin elmagyarázta Guterresnek, hogy Oroszország miért indította el hadműveletét Ukrajnában.

Moszkva lépése a szakadár Donyeck és Luganszk köztársaságok elismerésére azon a precedens alapú ítéleten nyugszik, melyet az ENSZ által támogatott bíróság hozott Koszovóval kapcsolatban – mondta Putyin Guterresnek. A köztársaságok azután függetlenedtek Ukrajnától, hogy az ott élők elutasították a Nyugat által támogatott 2014-es Majdant – magyarázta Putyin.

Putyin hozzátette, hogy a puccs utáni kijevi kormány háborút indított a Donbászban a szakadár államokkal szemben, mely egy nyolc éves patthelyzethez vezetett.

„Jól emlékszem a Nemzetközi Bíróság határozatára, amely kimondja, hogy az önrendelkezési jog gyakorlására egyetlen állam sem köteles engedélyt kérni az ország központi hatóságaitól.

– mondta Putyin.

Guterres rámutatott, hogy maga az ENSZ továbbra sem ismeri el Koszovót független egységként, azt Szerbia részének tekinti. Putyin erre úgy reagált, hogy a jogi precedens még létezik, mivel Koszovót számos nyugati állam függetlenként ismerte el.

„A világon nagyon sok állam, köztük nyugati ellenfeleink is elismerték Koszovót, ami tény, mi is ugyanezt tettük a donbászi köztársaságokkal is”

– mondta Putyin


Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban az üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.

Kiemelt kép: Vlagyimir Putyin orosz elnök beszédet mond Moszkvában 2022. április 26-án. © AFP / Natalia Kolesnikova 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Megtámadták a Hír Tv stábját Magyar Péter tüntetésén (videó)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük