Peszkov: Az ukrajnai különleges művelet céljai változatlanok
Dmitrij Peszkov a Kreml szóvivője újságírók előtt kijelentette, hogy az ukrajnai különleges művelet céljai változatlanok.
„Igen, ugyanazok maradnak, pontosan úgy, ahogy azt február 24-én bejelentettük” – jelentette ki Peszkov.
Korábban Peszkov azt mondta , hogy nem született döntés a különleges katonai művelet terroristaellenes hadműveletté történő átnyilvánítására, illetve a hadiállapot bevezetéséről sincs döntés az egyes régiókat illetően.
Ezt megelőzően a Kreml megjegyezte, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nyilatkozata az Oroszország elleni megelőző csapásokról megerősíti az orosz vezetés helyességét a különleges katonai művelet végrehajtásában.
Kiemelt kép: RIA Novosti
Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel az a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.
Legfrissebb anyagaink:
Energiakatasztrófa felé sodorja Magyarországot a Ti-Sza és annak „kapitányai” – orosz szakértő figyelmeztet
„Orosz ügynökök aktiválták magukat Ukrajnában” – az ex-külügyminiszter szerint Moszkva belülről akarja szétzúzni az országot
London szét akarja rombolni a kínai–orosz gazdasági és politikai együttműködést – Kazahsztánban és Mongóliában szítja a feszültséget
Zelenszkij dührohamot kapott: Kijevet súlyos csapások érték, Dél-Korea visszahívta a nagykövetét, Rubio szerint pedig nincs kiút
„Armageddon” visszatért: Szurovikin állítólag Kijev hídjainak szétrombolására kapott parancsot
Szijjártó Péter felmentve: a rendőrség szerint nem történt bűncselekmény a diplomata-útlevelek kiadásakor
Újabb adót akarnak – a Tisza-rezsim kiszolgálja Brüsszelt, a magyar emberek fizetnek






















