Patricia Adams – Lawrence Solomon: „A szankciók felébresztették az alvó óriást” – Oroszország felemelkedése

A Nyugat Oroszországgal szembeni, az ukrajnai inváziót követő átfogó szankciói a modern történelem legmonumentálisabb tévedésének bizonyulnak. A szankciók nem kényszerítették térdre az orosz gazdaságot, ahogy azt széles körben megjósolták. Ehelyett inkább a nyugati gazdaságok torpannak meg, gazdasági növekedésük szinte teljesen leállt. Sokan közülük egyszerre szenvednek a magas inflációtól és az energiahiánytól.

Oroszország eközben nem csak túléli ezt, hanem virágzik is, és Ázsiában, Afrikában és Dél-Amerikában nagyobb hatalmat és tekintélyt szerzett, mint bármikor a Szovjetunió összeomlása óta.

Az IMF szerint az orosz gazdaság idén gyorsabban fog növekedni, mint Németországé vagy az Egyesült Királyságé. Jövőre gyorsabban fog növekedni, mint az Egyesült Államok, Japán, Olaszország és a Nyugat nagy része, az egy főre jutó GDP arányos növekedése meghaladja a fejlett gazdaságok egészének növekedését, és a G20-ak között a legalacsonyabb lesz az adósság GDP-hez viszonyított aránya. Oroszország 3,5%-os munkanélküliségi rátája a legalacsonyabb a Szovjetunió felbomlása óta. Oroszország gazdasági teljesítménye – az S&P Global nemrégiben megerősítette a magánszektor üzleti bizalmát – annál is inkább figyelemre méltó, mivel Oroszország egyidejűleg drága proxy-háborút vív a Nyugat egyesített katonai erőivel szemben.

Mint Jens Stoltenberg NATO-főtitkár februárban az amerikai külügyminisztériumban újságíróknak elmondta, a Nyugat eddig példátlan támogatást nyújtott Ukrajnának, mintegy 120 milliárd dollár katonai, humanitárius és pénzügyi segítséget. A katonai eszközök átadása olyan mértékű volt, hogy számos NATO-ország arzenálja kimerült: Németországnak két napra elegendő lőszere van, és az ország védelmi minisztere szerint képtelen megvédeni magát; az Egyesült Királyság lőszerkészletei csupán néhány napig tartanának ki egy összecsapás során; Franciaország “jelentős lőszerhiánnyal” néz szembe, és az amerikai hadsereg most már kétségbe vonja, hogy képes-e továbbra is ellátni Ukrajnát és fenntartani saját felkészültségét. “Ukrajna jelenlegi lőszer-kiadásai többszörösen meghaladják a mi jelenlegi termelési ütemünket” – állítja Stoltenberg.

Oroszország azonban olyan hatékonyan tudta növelni saját katonai termelési ütemét, hogy tüzérsége jelentősen felülmúlja az ukrán tüzérséget, és napi 40-50 ezer lövedéket lő ki, szemben az ukrán 5000-6000 lövedékkel. Míg Oroszország fegyvergyártása nagy teljesítményű hadiüzemekben folyik, addig a Nyugat képtelen volt lépést tartani ezzel. Az, hogy Amerika Ukrajna ellátására összpontosít, veszélyeztette egyéb céljainak elérését, például Kína terjeszkedésének megakadályozását és a máshol való reagálási készség fenntartását.

Oroszország katonai ereje annál is inkább figyelemre méltó, mivel Oroszország rendelkezik a világ legnagyobb nukleáris arzenáljával és szoros szövetségben áll Kína hadseregével. Az úgynevezett “Oroszország-Kína tengely” felemelkedése és a Nyugat hanyatlásának széleskörű érzékelése viszont más hadseregeket is meggyőzött arról, hogy a győzteshez társuljanak. Szeptemberben India, Laosz, Mongólia, Nicaragua és több volt szovjet állam csatlakozott Oroszországhoz és Kínához a Japán-tengeren és az orosz Távol-Keleten tartott hadgyakorlatokon, februárban pedig Dél-Afrika látta vendégül Oroszországot és Kínát egy 10 napos közös haditengerészeti gyakorlatra.

Oroszország diplomáciai helyzete is felemelkedőben van. Míg az USA sikeresen lobbizott a nyugati országoknál, hogy – néha kényszerítéssel – szankciókat vezessenek be Oroszországgal szemben, addig a keménykezűségének máshol éppen ellenkező hatása volt. Ázsiában Kína és India is drámaian elmélyítette kapcsolatait Oroszországgal. Dél-Amerikában Oroszországot a legnagyobb gazdaság, Brazília új szocialista kormánya éppúgy felkarolta, mint Brazília korábbi konzervatív kormánya. A Közel-Keleten, ahol az Egyesült Államokkal szemben széles körben bizalmatlanok, Oroszország jó kapcsolatokat ápol Izraellel, valamint az összes jelentős muszlim nemzettel, legyen az szunnita vagy síita, arab vagy török. Afrikában, ahol Oroszországra úgy tekintenek, mint az egyetlen nagy európai országra, amely elzárkózik a gyarmatosítástól, Oroszországot széles körben üdvözlik, ellentétben az olyan korábbi gyarmatosító hatalmakkal, mint Franciaország, amelynek csapatait nemrég kiűzték Maliból és Burkina Fasóból, és ahol Macron francia elnök megerősítette, hogy “a Françafrique kora lejárt”.

Míg Oroszországot a Nyugat talán kerüli, a többi ország nagy része üdvözli, amint azt azok a regionális szövetségek mutatják, amelyekben Oroszország vezető szerepet játszik: az Oroszország-Kína vezette Sanghaji Együttműködési Tanács, amely a volt szovjet országokat, valamint Indiát és Pakisztánt foglalja magában, és a BRICS-országok (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika), amelyek GDP-je ma már meghaladja a G7-ekét. Mintegy két tucat ország jelezte érdeklődését az iránt, hogy csatlakozzon Oroszországhoz ezekben a gazdasági és biztonsági szövetségekben, köztük olyan regionális nagyhatalmak, mint Szaúd-Arábia, Törökország, Irán, Egyiptom, Indonézia és Mexikó.

Oroszország felemelkedése újdonság lesz a nyugati közönség számára, amely évtizedek óta Oroszország démonizálásának áldozatává vált, és Ukrajna lerohanása óta folyamatosan Oroszország hanyatlásának diétájával táplálkozik. “Business Retreats and Sanctions are Crippling Russian Economy [Az üzleti kivonulások és a szankciók bénítják az orosz gazdaságot]”, a Yale School of Management tavaly nyáron megjelent tanulmánya talán helyesen állította, hogy “Oroszország elvesztette a GDP-jének megközelítően 40%-át képviselő vállalatokat, visszafordítva három évtizednyi külföldi befektetést”, de maga sem számolt azzal, hogy gyorsan talpra fog állni egy sokkal önállóbb formában.

A Nyugat szankciói – a valaha egy országgal szemben bevezetett legszigorúbb szankciók – azt a leckét akarták megtanítani Oroszországnak, hogy “az agresszió nem kifizetődő”, ahogyan Stoltenberg, a NATO vezetője fogalmazott. A szankciók kegyetlensége, az orosz művészek és sportolók ezt követő eltiltása Nyugaton, valamint az Orosz Föderáció összeomlásának reménye olyan politikai és katonai elitek részéről, mint az amerikai hadsereg európai parancsnoka, Ben Hodges tábornok, felrázta Oroszországot önhittségéből, és arra késztette, hogy egészen más tanulságokat vonjon le: Azt, hogy a Nyugat elhatározta, hogy elpusztítja, és hogy fennmaradásához az szükséges, hogy állig felfegyverkezzen, és megszüntesse a Nyugattól való gazdasági függőségét.

Az Oroszország elleni szankciók felébresztették az alvó óriást, Oroszországot, miközben a Nyugatnak hamarosan szembesülnie kell a következményekkel.

Írta: Patricia Adams közgazdász, a Probe International ügyvezető igazgatója és Lawrence Solomon díjnyertes újságíró a The Deniers (A tagadók) című környezetvédelmi bestseller szerzője.

Eredeti cím: Russia’s Rise

Megjelent: American Thinker (2023. április 12.)

Fordította: a Nemzeti InternetFigyelő Közössége

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kiemelt képen: Jens Stoltenberg NATO-főtitkár és Anthony Blinken amerikai külügyminiszter / Fotó: www.globallookpress.com © Thomas Trutschel