Hirdetés

“Nemzeti jogvédő programajánló a hazánkban ideiglenesen „állomásozó” Európai Parlament LIBE Bizottságának

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

“Nemzeti jogvédő programajánló a hazánkban ideiglenesen „állomásozó” Európai Parlament LIBE Bizottságának egy olyan kiállításra, amely bemutatja, hogy 2006-ban hogyan váltotta fel a jogállamot a terror iszonyata a balliberális kormányzat idején és amelyhez némán asszisztált az EU”

Ma érkezett hazánkba az Európai Parlament LIBE Bizottságának (Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság) küldöttsége, hogy megvizsgálja azt, hogy szerintük milyen veszélyek fenyegetik a jogállamot.
Fontos rámutatni, hogy ez a bizottság 2010 előtti balliberális kormányzat tömeges és brutális emberi jogsértéseivel szemben soha, semmilyen formában nem tiltakozott s emiatt az Európai Parlamentben és az Európai Unióban semmilyen eljárás nem indult.

Azt is szükséges rögzíteni, hogy az Európai Parlament Magyarországgal szembeni támadásai egyértelműen 2010 tavasza óta kezdődtek meg, éppen akkortól, amikor az emberi jogi válsághelyzetet okozó, saját népére erőszakkal támadó, továbbá  az Európai Uniót  és a magyar választópolgárokat is a gazdaság valós helyzetével kapcsolatban megtévesztő, az országot csődbe vivő balliberális kormány megbukott.

A jelenleg hazánk ellen folytatott, 7. cikkely szerinti eljárás egy minden jogi alapot nélkülöző önkényes koncepciós kirakatper, amelynek célja, hogy a nemzeti önrendelkezés útját járó hazánkat rákényszerítsék a migránsok befogadására, az LMBTQ propaganda és elvek alkalmazására és engedelmes, gyarmati szolgává tegyék nemzetünket.

Az Európai Parlament LIBE Bizottsága és az Európai Unió egyéb szervei hazánkkal szemben folytatott számos hasonlóan önkényes eljárása során soha nem igényelték azt, hogy olyan civil szervezetektől is tájékoztatást kapjanak demokrácia és emberi jogok hazai helyzetéről, amelyek nem a Soros birodalom engedelmes liberális kiszolgálói. Az elcsatolt magyarok milliót érintő jogfosztások sem érdekelték őket.

A hazafias ügyvédeket tömörítő Nemzeti Jogvédő Szolgálat 2004 óta működik – tehát éppen az EU csatlakozás éve óta –  soha, semmilyen megkeresést nem kapott adatszolgáltatásra európai intézményektől a magyar jogállamiság helyzetével kapcsolatban. Ez most is így van, a LIBE Bizottság balliberális irányba húzó többségű küldöttsége most sem kívánt minden irányból tájékozódni, csupán az egyoldalú és elfogult saját partneri forrásaikra támaszkodnak, akik már korábban is évről-évre szállították a hazánkra nézve terhelő és megalapozatlan információkat.

Mindennek ellenére örök optimistaként ezúton hívom fel az EP LIBE Bizottságának delegációját arra, hogy van lehetőségük most egy történelmi mulasztás bepótlására.

  1. szeptember 18-án indult útjára a Nemzeti Jogvédő Szolgálat kezdeményezésére a Civil Összefogás Alapítvány szervezésében a “Vérbe fojtott szabadság” c. országos vándorkiállítás, amely bemutatja 2006 őszének állami terrorját cáfolhatatlan tényekkel, bizonyítékokkal, filmekkel alátámasztva. A vándorkiállítást már sokan megtekintettek, a delegáció tagjai előtt is nyitva áll és így módjuk van megtekinteni azt, hogy politikai pártfogoltjaik, amikor kormányon voltak, hogyan működtették a “jogállamot”, milyen törvénytelen és kegyetlen módszerekkel támadtak a balliberális kormány ellen tiltakozókra, szabadságjogaikat gyakorlókra megemlékezőkre és járókelőkre.

Szembesülhetnek azzal, hogy milyen szisztematikus módon és az elrettentés célzatával hajtották végre az állami terrort az akkori politikai vezetés akaratának, érdekeinek megfelelően.

Közel 1000 civil szenvedett testi-lelki sérüléseket, több mint 200 civil szenvedett súlyos sérülést, köztük tíznél többen maradandó szemkárosodást. Volt olyan kilőtt szemű, agykárosodást elszenvedett áldozat, aki nem bírva tovább a szenvedést és öngyilkos lett.

Ezúton hívom tehát a delegáció tagjait, hogy tekintsék meg a „Vérbe fojtott szabadság” című vándorkiállítást, amely ma például Keszthelyen tekinthető meg és – a tegnapi veszprémi alkalomhoz hasonlóan – 17.00 órától egy jogsértettel közösen adok tájékoztatást az érdeklődőknek arról, hogy miként működött a gyurcsányi terror, hogy taposták meg a jogállam elveit és az emberi jogokat és miként szálltunk szembe ezzel jogvédőként.
A kiállítás holnap Nagykanizsán, pénteken és szombaton Zalaegerszegen lesz látható és ezt követően is járja tovább az országot.

A kiállításon tett látogatás tehát jó alkalom lenne arra, hogy megkövessék a magyar embereket azért az Európai Parlament nevében, amiért a magát a demokrácia védelmezőjének beállító európai testület tétlenül nézte ennek a terrornak a tombolását, majd azt is eltűrte, hogy 2010-es bukásáig a balliberális kormányzat miként oszlatja fel erőszakkal későbbiekben is a békés, kormányellenes tüntetéseket és milyen jogállami szabályokat sértő koncepciós eljárásokkal lépett fel ellenzéki személyiségekkel szemben.

Ha pedig nem jönnek el megtekinteni a kiállítást hazai tartózkodásuk ideje alatt a delegáció balliberális tagjai, egy újabb bizonyítékát kaphatjuk meg annak, hogy a kettős mérce jegyében működnek és nem az emberi jogok és demokratikus értékek érvényesülése érdeklő őket, hanem az, hogy ismét hatalomra segítsék azt a politikai tábort, akik el nem évülő felelősséggel tartoznak a 2006-os terrorért és feltétel nélkül kiszolgáltatták hazánkat a globalista gyarmatosításnak.

Budapest, 2021. szeptember 29.

Dr. Gaudi-Nagy Tamás – Nemzeti Jogvédő Szolgálat

Facebook hozzászólások

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás