Nemzetben kell gondolkodnunk…
A történelmünk során őseink számos dolgot cselekedtek meg, védve tatártól, töröktől és számos ellenségtől az Istentől kapott gyönyörű hazát. Sokan akartak mást ellenzőink közül, de Magyarország magyar maradt.
Őszintén hiszem azt, hogy – még ha pátoszosnak is hangzik néhányunknak – magyarnak lenni egyfajta küldetés és megtartó erő. Nem privilégium, hanem egy minden mást felülíró közösségi érzés. Azoknak az embereknek a közössége, akik határon innen és túl is büszkén vállalják magyarságukat.
Ámbátor többen azt gondolják, hogy ez a sorsközösség csak abban nyilvánul meg, hogy egy nyelvet beszélünk és valamennyien a Kárpát-medencében élünk. Pediglen ez így önmagában csak magyar állampolgárrá tesz és nem a magyar nemzet tagjává!
Ugyanakkor Magyarország egész történelme során befogadó nép volt, ez vita tárgyát nem képezheti, de mindig elvárta a kisebbségi néptörzsektől az alkalmazkodást és az ország mindenkori törvényeinek elfogadását.
A nemzethez való tartozás jogokkal és kötelezettségekkel jár és a hazánkért megcselekedett tettekkel is. S, ha ezt betartjuk, akkor meggyőződésem, hogy rövidesen kisüt a nap a hazánk felett.
Természetesen ezt nem lehet ölbe tett kézzel várni és azt is tudom, hogy nem lehet mindenkivel összefogni, s a saját hibáink sem rejtettek előttem. A hibákat ki kell javítanunk, és akinek hiába nyújtjuk a kezünket, azt útjára kell engednünk!
Nekünk pedig munkához kell látni és meg kell valósítanunk – amiben én kizárólag hiszek – a nemzeti egységet. Ezt azonban, csak a sérelmek és az ego levetkőzésével érhetjük el, és az egy célért küzdők összefogásával:
Nemzetben kell gondolkodnunk, hogy Magyarország magyar maradjon!
Mindörökre.
Zetényi-Csukás Ferenc
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…