KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Német külügyminiszter: egyedül Putyin felelős az energia- és az élelmiszerárak emelkedéséért

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Egyes egyedül Vlagyimir Putyin felelős az energia-, és az élelmiszerárak emelkedéséért, az orosz elnök szándékosan idézi elő a drágulást, amellyel világszerte bizonytalanságot és instabilitást akar elérni – jelentette ki a német külügyminiszter kedden Berlinben.

Annalena Baerbock a dán diplomácia vezetőjével, Jeppe Kofoddal folytatott megbeszélése után, kettejük tájékoztatóján elmondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök „fegyverként használja az éhezést” az Ukrajna ellen folytatott háborújában.

Szerinte ezt mutatja, hogy az orosz hadsereg magtárakat rombol le, mezőgazdasági területeket bombáz és blokád alá veszi a kikötőket, amelyekből el lehetne szállítani a terményt a világ legnagyobb gabonaexportőrei közé tartozó Ukrajnából – mondta a német külügyminiszter.

Szavai szerint Oroszország „gabonaháborút folytat”, vagyis megbénítja az ukrajnai gabonaexportot, hogy megosztottságot idézzen elő az Ukrajna elleni „brutális támadó háborút” elítélő 141 ország körében.

A háború világszerte érezhető következményeiért, köztük az energia és az élelmiszerek árának emelkedéséért egyedül Vlagyimir Putyin felelős, a drágulás pedig a „tudatos háborús stratégia része”, és az a célja, hogy világszerte bizonytalanság és instabilitás keletkezzék, és elterjedjen az az érzés, hogy a háború miatt elrendelt szankciók nem is Oroszországot, hanem más térségeket sújtanak – fejtette ki Annalena Baerbock.

Aláhúzta, hogy ezzel a törekvéssel szembe kell szállni, ezért a világ legnagyobb ipari államait összefogó G7 csoportban már el is kezdték az egyeztetéseket arról, hogy milyen „alternatív útvonalakon” lehet biztosítani az ukrajnai gabonaexportot. Ez lesz a téma New Yorkban is, egy szerdai találkozón, amelyet amerikai partnerek szerveznek – ismertette a miniszter, hozzátéve, hogy személyesen vesz részt ezen a tanácskozáson.

Annalena Baerbock arról is szólt, hogy Törökország fenntartásai ellenére bízik Finnország és Svédország NATO-csatlakozásában. Mint mondta, „van néhány nyitott kérdés a török oldalról”, amelyet meg kell vitatni és véghez kell vinni a védelmi szövetség bővítését, méghozzá gyorsan, hiszen „mindenki tudja, hogy ez döntő, történelmi pillanat egy nagyon drámai helyzetben”.

Ez is érdekelheti:  Ukrán katonák: „Ha nem lennének a parasztok, éhen halnánk”

Hangsúlyozta, hogy a szövetség tagjai biztonsági garanciákat nyújtanak a két skandináv országnak, ha elhúzódik a tagsági kérelem benyújtása és a tagság megszerzése közötti átmeneti időszak.

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük