Hirdetés

Nem aprózza el Karácsony, Gál J. Zoltánnak is megemelte a fizetését, aki már egyszer lemondott – közben persze sírnak, hogy nincs pénz…

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A mai Magyar Nemzetben Nagy Orsoly cikke arra hívja fel a figyelmet, mennyire pofátlanul “teszik a dolgukat”, vagyis fosztják ki a fővárost Karácsony Gergely marionett főpolgármester segítségével a gyurcsányi korszak levitézlett “lovagjai”, akik előremenekülnek éppen és igyekeznek a saját maguknak a legtöbb anyagi hasznot bezsebelni addig, amíg nem késő.

Nagy Orsolya írása:

Volt, akinek száz százalékkal nőtt a fizetése, Gál J. Zoltán is a listán volt

Nagyon megemelték Karácsony tanácsadóinak illetményét

Karácsony Gergely hivatala rendre azt hangoztatja, hogy a kivéreztetett fővárosi önkormányzatnál semmire nem jut forrás, ám a Magyar Nemzet által kikért dokumentumok bizonyítják: a főpolgármester tanácsadóinak bőven jutott illetményfejlesztés. Sőt akadtak olyanok is, akiknek ötven vagy akár száz százalékkal is nőtt a havi apanázsuk.

A közgyűlés döntése pontosan annyit tartalmaz, amennyi a nyilvánosan elérhető előterjesztésben szerepel. Ez pedig az átlagos 15 százalékos béremelésre vonatkozó döntés azon területeken, amelyek a közgyűlési előterjesztésben is szerepelnek. Ezekről, ahol van szakszervezet, ott megállapodást kötött a munkáltató a helyi érdekképviselettel is. Ezenkívül a közgyűlési döntés tartalmazza a Budapest-pótlék kiterjesztését további munkavállalókra is. Ezzel 22 ezer dolgozónk tartozik a Budapest-pótlék rendszer hatálya alá

 – írta korábban a Magyar Nemzetnek a Főpolgármesteri Hivatal, kikerülve a tanácsadói fizetésekre irányuló kérdésünket, ami úgy szólt: a közgyűlés döntése érinti-e a Főpolgármesteri Hivatal vezetőit? Ha igen, mennyivel emelkedik az osztályvezetők, cégvezetők, tanácsadók, illetve a főpolgármester helyetteseinek a fizetése?

Mindezek után közérdekű adatigénylésben szerettük volna megtudni, hogy január 1-jétől megvalósult-e illetményfejlesztés a főpolgármester szűk köré­ben, ám akkor is azt a választ kaptuk, hogy nem történt emelés. Harmadjára a fővárostól egy összehasonlító táblázatot kértünk, a 2021. január 1. és a 2022. február 1. közötti időszak tanácsadói kifizetései kapcsán.

Lapunknak két hónapjába telt, mire a fővárostól megkaptuk a valós adatokat a tanácsadók apanázsával kapcsolatban. Mint kiderült: a legtöbb esetben jelentősen emelkedett a főpolgármester tanácsadóinak fizetése.

Illetményfejlesztésben részesült a főpolgármester sajtófőnöke és Misetics Bálint lakhatási és szociális főtanácsadó, valamint Jávor Benedek brüsszeli kihelyezett is, az ő pénzüket átlagosan tíz százalékkal emelte meg Karácsony Gergely. Jávor Benedek most már 990 ezer forintért vezeti a főváros brüsszeli irodáját, míg Misetics kilencszázezer forintért ad szociális tanácsokat a főpolgármesternek. Akadtak kirívó esetek is, kevésbé ismert, nyilvánosság előtt nem szereplő önkormányzati tanácsadók fizetése hatalmasat ugrott felfelé, akadnak 27, 50, 32 és 99 százalékos emelések is a tanácsadói listában.

Volt, akinek a fizetése nem változott: Korányi Dávid diplomáciai tanácsadó New York-i otthonából továbbra is kilencszázezer forintért végzi el a munkáját, míg az egykor kommunikációért felelős Rényi Ádám fizetése is 980 ezer forinton stagnál. A közérdekű adatigénylés adatsorából az is kiderült: a Demokratikus Koalíció kampányszekerét toló Kálmán Olga és Jámbor András fizetése sem változott. Ám utóbbi a választási kampány miatt fizetés nélküli szabadságát tölti.

A táblázat szerint négyszázezer forint a legalacsonyabb önkormányzati tanácsadói illetmény, a legmagasabb több mint egymillió forint, és nem is akárkié.

Érdekes, hogy a Főpolgármesteri Hivatal által küldött összehasonlító listában még mindig önkormányzati főtanácsadóként szerepel Gál J. Zoltán, aki tavaly ősszel Karácsony Gergely előválasztási visszalépése után lemondott tisztségéről. Az elvileg október óta már nem is főtanácsoskodó Gál J., aki a Városháza egyik legbefolyásosabb embereként a főpolgármester Facebook-posztjaiért is felelős volt, az idei évre 15 százalékos emelést kapott, egymillióról 1,15 millió forintra emelkedett az apanázsa, amit valószínűleg még hirtelen jött lemondása előtt állapítottak meg neki.

Magyar Nemzet

Facebook hozzászólások

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás