Ne az okostelefonotokból lökjétek a verseket! – Pathó István színművész üzenete az SZFE tüntetőinek
Amikor 1983-ban Pathó István végzett, még Színház- és Filmművészeti Főiskolának hívták azt az intézményt, melynek hallgatói ma valami olyan „célokért” küzdenek felfogásuk szerint, amivel tulajdonképpen rendelkeznek. Mára egyetem lett a főiskolából. Miért? Mi az, amivel többet nyújt a képzés most, mint korábban?
Bizonyára jelentős színvonalbeli emelkedésnek kellett történnie ahhoz, hogy egyetemi rangra emelkedjen az intézmény minősítése. Azonban engedtessék meg nekem, kétkedőnek, hogy vélelmezhessem azt, hogy nem annyira az oktatás minőségének, színvonalának emelkedése, mint inkább a szociál-liberális gondolkodásmódból fakadó rangkórság eredménye lett ez a változás.
Az biztos, hogy ami most az SZFE-n történik, nem elfogadható és nem is magyarázható semmivel.
Az Egyesült Államokban élő Pathó István Facebook bejegyzésében egy videót tett közzé, melyben az eseményekkel kapcsolatosan elmondja gondolatait, véleményét. Ő sem ma kezdte a szakmát. Olyan ismert színészekkel végzett egy évfolyamban, mint Eszenyi Enikő, Nyertes Zsuzsa, Rudolf Péter vagy Rátóti Zoltán. Amit elmond, az finoman szólva is ütős. Csak azt nem lehet tudni, mit fognak fel mindebből azok a fiatalok, akik ma azért hisztiznek, amivel rendelkeznek.
(NIF Szerk.)
https://www.facebook.com/steven.patho/posts/3428430757179439
https://www.facebook.com/steven.patho/posts/3454773317878516
Kiemelt kép forrása: Pathó István Facebook oldala
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…