Orbán Viktor: együtt újra sikerülni fog
Tavasszal egyszer már sikerült, együtt ősszel is sikerülni fog – írta a koronavírus-járvány elleni védekezésről Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent írásában, amelyben a liberalizmus és a kereszténydemokrácia harcáról, Európa helyzetéről és a 2022-es választásról is kifejtette álláspontját.
A kormányfő a koronavírus-járványról kifejtette: újra védekezni kell, és „lesznek meleg pillanatok, de mindenki, akinek szüksége lesz rá, megfelelő ellátáshoz jut majd”.
![](https://i.postimg.cc/k5rLjhps/Orbanuj4.jpg)
„Meg tudjuk és meg is védjük az emberek egészségét és életét” – jelentette ki, kiemelve, a nemzeti konzultációban közel kétmillióan véleményt mondtak, ezzel pedig eldöntötték, hogyan kell védekezni az ősszel, és az akarat egybehangzó: Magyarországnak működnie kell!
A vírus ellen úgy kell védekezni, hogy a veszélyeztetett idősek életét, az iskolák, óvodák működését és a munkahelyeket egyszerre védjük meg – hangsúlyozta a kormányfő.
Jelezte, tavasszal szükség volt a teljes lezárásra, mert egy ismeretlen ellenséggel álltunk szemben, időt kellett nyerni az egészségügy felkészítésére, ami sikerült is, „az első csatát megnyertük”.
Minden rendelkezésre áll a védekezéshez, a szükséges eszközöket mi gyártjuk, mindenből annyit, amennyi kell, „tudjuk, mikor, melyik kórház fogad koronavírusos betegeket, és orvosokat és ápolókat is tudunk küldeni a szükséges helyekre” – közölte. Rámutatott ugyanakkor, a védekezés sikere azon múlik, hogy a szabályokat mindannyian betartjuk-e.
„Felkészített egészségügy, lelkiismeretes szakemberek, széles összefogás. Tavasszal egyszer már sikerült, együtt ősszel is sikerülni fog!” – jelentette ki.
„Azt tudjuk, hogy 2022 tavaszán választás lesz. Addig védekezés lesz” – írta, megjegyezve, ha 2021-ben meglesz a vakcina, meg kell szereznünk néhány millió dózist, majd következhet a jelentkezők tervszerű beoltása, közben folyamatosan erősíteni kell az egészségügyet. Kiemelte: az ápolónők most zajló 70 százalékos béremelése mellett áttörés erejű bérrendezés kellene az orvosoknak is.
A gazdasági helyzetről azt írta: nemcsak megvédeni akarják azt a szintet és színvonalat, ahová tíz év alatt eljutott Magyarország, hanem azt is, hogy ezután is minden évben mindenki léphessen egyet előre. Magyarország nem húzódhat vissza csiga módjára a házába, haladnia, áradnia, növekednie, emelkednie kell, mint egy Liszt-rapszódiának – fogalmazott.
Reményei szerint így, egy sikeres járvány elleni védekezéssel, felizmosított egészségüggyel, soha nem látott magasságba lendített gazdasági növekedéssel, teljes foglalkoztatással, még a korábbiakat is túlszárnyaló otthonteremtési boommal, a visszaépítés alatt álló 13. havi nyugdíjjal érkezünk meg a 2022-es választáshoz.
„Úgy, hogy közben nem lesz nyugtunk a baloldaltól sem”, akikre még most, a legnagyobb nehézségek, egy világjárvány idején sem lehet számítani. „Csak a fúrás, faragás, a nemzeti erők és összefogás gyengítése, orvlövészet az ország védekezését irányító szakemberekre és politikai vezetőkre, be- és elárulás Brüsszelben, gáncs és cselvetés. Nekünk ez a baloldal jutott. Ráadásul most a Jobbikkal besűrítve. Most együtt dunsztolódnak a befőttes üvegben. Az ember nem is tudja, sírjon vagy nevessen” – fogalmazott, hangsúlyozva: a tét óriási, „a szabadságunkról lesz szó 2022-ben is”.
MTI
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…