Nagy kezdőbetűvel kell írni ezentúl a fekete szót a New York Times-ban, de a fehéret kicsivel
A New York Times vezetői, Dean Baquet és Phil Corbett június 30-án arra utasította az amerikai Demokrata Párthoz kötődő, baloldali lap újságíróit, hogy a jövőben a „fekete” kifejezést – amennyiben azt afrikai származású emberek leírására használják – akkor nagy kezdőbetűvel írják. Az utasításnak megfelelően, a „fehér” kifejezést továbbra is kis kezdőbetűvel kell írni, akkor is, ha valakinek a származására utal.
A levélben leszögezik, hogy az Egyesült Államokban kibontakozó tüntetések kapcsán egyeztettek mintegy 100 kollégájukkal, és ezt követően döntöttek úgy, hogy a jövőben a „fekete” kifejezést, ha azt afrikai származású, hátterű emberek és kultúrák leírására használják, akkor nagy kezdőbetűvel fogják megjeleníteni.
Helyesnek tartják az „afroamerikai” szót is, magától értetődően nagy kezdőbetűvel, ahogy eddig is szokás volt leírni.
Elmondásuk alapján, néhány hírügynökség is így döntött, mint például az Associated Press (AP).
Dean Baquet és Phil Corbett leszögezték, hogy a „fehér” kifejezést viszont a jövőben is kis kezdőbetűvel fogják írni, mert ha az nagy kezdőbetűvel jelenne meg, akkor az a „fehér felsőbbrendűségre” emlékeztetne.
Szerintük Amerika-szerte számos gyűlöletkeltő csoportosulás használja a „fehér” szót nagy kezdőbetűvel, ugyanakkor ennek alátámasztására egyetlenegy példát sem hoztak fel.
A „barna” kifejezés is marad kis kezdőbetűvel, azonban ezt így mégsem ajánlják leírni, véleményük alapján, inkább konkretizálni kellene, hogy kikre gondolnak: latinokra, ázsiaiakra, őslakosokra vagy közel-keletiekre.
Hozzáteszik, nemrég úgy döntöttek, hogy az „őslakos” és a „bennszülött” kifejezéseket is nagy kezdőbetűkkel kell írni.
A „latino”, illetve az „ázsiai-amerikai” szavakat eddig is nagybetűkkel írták.
Forrás: Márkos Örs Imre, Origo, Vadhajtások
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…