Elhunyt Szűcs Lajos olimpiai bajnok labdarúgó
![](https://i.postimg.cc/gJ6VrcvC/szucslajos.jpg)
Hetvenhat esztendős korában elhunyt Szűcs Lajos, az 1968-as, mexikóvárosi olimpián aranyérmes labdarúgócsapat tagja. Az egyszeres világválogatott játékos haláláról volt klubja, a Ferencváros számolt be honlapján vasárnap.
Az újpesti nevelésű Szűcs Lajos a Dorogi Bányászban mutatkozott be a felnőttek között, majd a Ferencváros játékosa volt 1966-től 1969-ig. A népligetiektől a Bp. Honvédhoz igazolt, ahol 1971 és 1977 között játszott, később a Bp. Vasas Izzó labdarúgója volt, amelyben 1980-ig szerepelt. Később a ferencvárosi utánpótlásban dolgozott edzőként másfél évtizedet, alkalmanként pedig a felnőttek szakmai munkájába is besegített pályaedzőként.
A válogatottban 1967 és 1973 között 37 alkalommal lépett pályára, olimpiai aranyérme mellett 1972-ben a müncheni ötkarikás játékokon ezüstérmet nyert.
A nemzeti együttessel részt vett az 1972-es, belgiumi Európa-bajnokságon, amelyen negyedik helyen zárt az együttes. Szűcs Lajos kétszer nyert bajnokságot a Ferencvárossal (1967, 1968), amelynek tagjaként 1968-ban bejutott a Vásárvárosok Kupájának (korábbi UEFA Kupa, most Európa-liga) döntőjébe. A Leeds United elleni vesztes párharc mindkét felvonásán pályára lépett. Kétszer (1968, 1971) választották meg Magyarországon az Év labdarúgójának. Albert Flóriánnal, Novák Dezsővel és Farkas Jánossal együtt 1968-ban meghívták a világválogatottba, és Rio de Janeiróban, a
Maracana Stadionban csaknem százezer néző előtt pályára léphetett a házigazda brazilok ellen, akik 2-1-es győzelmet arattak.
Az egykori hátvéd 1992-ben érdemelte ki az FTC aranydiplomáját, 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2013-ban Gödöllő díszpolgára lett, és élete végéig irodája volt a ferencvárosi klub népligeti sportközpontjában.
A Ferencvárosi TC Szűcs Lajost saját halottjának tekinti.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapján kiemelte: Szűcs Lajos az elmúlt években gyengélkedett, a MOB és a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának eseményeire azonban, amíg egészsége engedte, rendszeresen eljárt. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapján emlékeztetett: Szűcs Lajos a futball világától sosem szakadt el, alapítása óta a Válogatottak Klubja oszlopos és aktív tagja volt, minden eseményen részt vett. A MOB és az MLSZ – az FTC-hez hasonlóan – Szűcs Lajost a saját halottjának tekinti.
Kiemelt kép: MTI/Beliczay László
MTI
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…