Hirdetés

Mikor lesz az Európai Unió alapértéke az állatokkal való szexezés? – kérdés van der Leyen asszonyhoz az Adria partjáról

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Ha nem is durva, most egy kicsit a szokásosnál is szókimondóbb leszek.

Szóval itt, Horvátországban, a Peljesac félszigeten, egész pontosan Prapratna helyiségben, ahol a nyári pihenés napjait töltöm, esténként fel-fel tünedeznek a sakálok. Benn az Adria vízében meg ugye tengernyi a hal, a rákok, a kagylók és más vízi állatok…

S itt álljunk meg egy pillanatra! Igen az állatoknál!

Mert csak nem? De bizony igen!

Az állatok kapcsán bizony az Európai Unió tizenhét tagállama jutott eszembe. Ama tizenhét uniós tagállam, akik nyilatkozatban ítélték el a magyar családvédelmi vagy nevezzük így: pedofil ellenes törvényt! Akik olvasgatták, – s olvasták is, nem csak nyilatkozgatnak bele a vakvilágba, – azok jól tudják, hogy nem egy szó, de egy betű sincs benne a felnőttek közötti homoszexualitásról! Nem, nem és nem! E törvény kizárólag a homoszexuálisok egy különleges, speciális fajtájával, jelesül a kiskorúakat megrontó pedofilek áldatlan tevékenységével foglalkozik! Ezt tiltja meg! Ám ez, – sajnos! – sem az említett tizenhét tagállamot, sem Ursula van der Leyden asszonyt, az EU elsőszámú tisztségviselőjét nem nagyon érdekelte, érdekli! Őket csak egy dolog érdekli: a magyarokat el kell ítélniük, bármi áron! Van alapja? Nincs alapja? Nem érdekes! A magyarokat simfelni, vegzálni kell bármi áron, alappal vagy alap nélkül, a lényeg, hogy a magyarok és a lengyelek állandóan napirenden legyenek! Ha valakik felett pálcát kell törni, hát oké! Itt vannak a magyarok! Meg persze a lengyelek!

Szóval Ursula asszony és a tizenhetek jelen esetben bakot lőttek! Az még ha el is ítélendő, de talán érthető hogy szünet nélkül a magyarokat és a lengyeleket „lövik” az EU-ban, hiszen ezek az országok azok, amelyek hangsúlyozzák a szuverenitásukat, amelyek nem fekszenek le a liberális fősodornak, hanem megőrizték és megőrzik a józan eszüket! Igen? Ezt teszitek, – hát csak nézzétek mg magatokat! S az eszementek, az esztelenek, így az említett tizenhetek, de Ursula asszony, a legfőbb EU tisztviselő is, lövik, lövik rendületlenül a magyarokat és a lengyeleket!

Ursula von der Leyen (CDU) szövetségi védelmi miniszter 2015. szeptember 8-án Aachenben (Észak-Rajna-Vesztfália) edz a lovas Európa-bajnokság 2015. november 8-i nyitóünnepségére. FOTÓ: UWE ANSPACH / DPA

Ám a magyar pedofil törvényre lőve, bizony bakot lőttek a jó tűzelgető liberálisok! Alaposan megbuktak a józanész nevű bíróság előtt! Sokan gondoltuk ugyanis úgy, ennél már nincsen lejjebb! Amikor a Soros-pénzekkel megvásárolt eszementek már a kicsi gyermekek szexuális el tévelyítését célzó pedofilok mocskos üzelmeit is hajlandók támogatni, csakhogy minél kevesebb fehér ember szülessen a jövőben, s minél több afrikai és ázsiai jöttment migránsnak jusson hely Európában, akkor, – véltük mi, – már nincsen lejjebb!

De van!

És most ugranak be a képbe az írásom legelején emlegetett állatok!

Ursula asszony és a magyar pedofil ellenes törvényt elítélő tizenhét EU tagállam alapvető emberi jognak tekintik a pedofiliát! Igen, igen! Még a hétgyermekes családanya Ursula asszony is! Azt meg nem tudnám mondani, hogy Ursula asszony maga is így gondola-e vagy csupán azért úszik a szennyes árral (esetleg jobb meg győződése ellenére, hogy frekventált állását meg tarthassa, s az EU libsi fősodra meg ne buktassa) azt nem tudom. De a hétgyermekes családanya Ursula minden esetre kikelt a pedofília védelmében, – ez tény! Nekem viszont itt, Horvátországban, az Adria partján, beugrottak képzeletem- be az állatok! Az, hogy igenis, a pedofíliát emberi alapjognak tekintő EU álláspont-nál van még lejjebb is! Hiszen az ember kicsi, még dönteni nem képes gyermekeit odadobni a pedofilok kénye-kedvére: ez szörnyűség! De van ám még ennél lejjebb is! Hiszen ott van az állatokkal való szeretkezés! Megkérdezem hát Ursula van der Leyden asszonyt, – lásd fentebb a címben is – Mikor lesz az Európai Unió alapértéke az állatokkal való szexelés is?

Tisztelt Ursula van der Leyden! A fehér ember gyermekeit áldozatul odadobni a pedofiloknak, csak hogy ezáltal is kevesebb legyen a fehér embert reprodukálni tudók száma? – ez felháborító! Az Önök pedofiliát támogató álláspontja utolsó, mocskos megnyilvánulás a Soros-féle, az európai fehér ember kipusztítását célzó törekvések között! De biztosítom Önt, hogy van még ennél lejjebb is! Ezért kérdezem: mikor lesz EU-s alapérték az állatokkal történő szeretkezés?

Dr. Polgárdy Géza, nyugdíjas jogász, közgazdász, szociológus, közíró

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:

Dr. Polgárdy Géza: Tűzparancsot!

Facebook hozzászólások


Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Kalocsán volt legutóbb DK-simogató Gyurcsánnyal 📺

A peremlét reménye – Szakács Árpád írása Mandics György új könyvéről

Az Európai Bizottságnak az a baja, hogy nem engedjük be az LMBTQ- aktivistákat az óvodákba és iskolákba

Close