Mayer Gábor: Színe és fonákja
Elkészült a nagy mű, – igen. Hét összeállt, a nyolcadik pihen. A másik két farkával járna tengelyén, míg egy kerékfoguk összeillenék.
A hegyek utolsó rostavizsgáján fennakadt egér útra kész. Inge – nyaka kemény, öltönye kikefélve, cipőjén, nyújtott nyakával fénybe emelt pomádéján megcsúszik a napsugár. Mehet tehát bekebelezni a jutalom vacsorákat, s átvenni az utasításokkal telt borítékokat.
Fanyalogni ezen nincs okunk, hiszen győzelme – tény, valóságos bulvár – fény. Heten tudtak ötöt indítani, hozzá ketten az ablakból integettek, alant páran még értelmező önképzőköröket állítottak. Mindig és mindenhol egy győztes lehet, az pedig most éppen Ő.
TÁMOGASD ADÓD 1%-ÁVAL A
NEMZETI JOGVÉDŐ SZOLGÁLATOT!
ADÓSZÁM:
19334684-1-05
„A jogvédelem nemzeti ügyünk!”
Gondolom, otthonában már miniszterelnök úrnak kell szólítani, s ki téveszt, kap egy mosolygósan krisztusi pofont. Bocsánatkérésekre mindig kész programjával körbeutazik, hogy szemrevételezhesse, milyen lábtörlők és szőnyegszélek vannak odakint. Miller nagy táskáiban viszi magával a bizalom visszaszerzéséhez szükséges árucikkeit.
Akik most addig golyóztak, míg ő maradt fenn a rostán, a maguk idejében zálogcédulákat raktak minden nemzeti értékünkre. Ezek, akiket azok izzadtak ki, – egyelőre a Városháza utcai műemléket adnák el. Sok-sok marakodásuk mellett egyetlen közös nevezőjük van, s az az elzálogosítás, eladás, eltékozlás, összedöntés, pocsékolás. A Városháza utcai épület után jönne talán a Lánchíd, úgyis csak a baj van vele, ráadásul az egymást követő háborúk pajkos csintalankodásai során eltűntek hídfőiről a vámszedő házak.
Ha már megtolnánk a rezsit, következzék az áthaladni kívánóktól ismét begyűjthető hídpénz! Maga a híd – amúgy akárkié -, csak itt marad, el nem viheti senki, mint a Szentkoronát egy olajoshordóba hegesztve! Amott az a vár is marad. Mert itt minden olyan, amit az itt lakók egy része különös becsben tart. Akiknek ezek mind olyan – valami izék.
Az utazva haladók persze nem értik, mit keresnek még mindig itt, akik ilyen micsodákba kapaszkodnak. Mikor minden játékszabály: a sportszerűség, a váltógazdaság, az egy sima, egy fordított alapján már rég a most utazóknak kellett volna jönniük, s a Városház utcai palotának menni, amint ment a Gresham ház, és ment a reptér, melyre érkeztek, majd mentek – s érkeznének – mennének még azok, akik eddig a palotákat vitték, s vinnék utánuk a többit.
Mégis jobb tehát, ha Ő, Ők mennek. Olyan vidékekre, ahol homokot liszttel, ecetet tejjel, sót cukorral kevernek, majd mindezt egybe, s abból lesz a nemzet, minek himnuszát segítenének énekelni. Bátran, csak bátran, de sose itt, mindig valahol máshol, valahol távol!
