Magyar Péter és miniszterei Varsóba tartanak a lengyel miniszterelnökhöz.

Kutyakomédia és megbénult közigazgatás: Szakpszichológus és a rideg valóság leplezte le Magyar Péter nárcisztikus ámokfutását

Miközben a Tisza-kormány ténykedése nyomán gőzerővel megkezdődött Magyarország szisztematikus gazdasági tönkretétele, a miniszterelnök az ország problémáinak valós megoldása helyett egy végtelenül szánalmas politikai színdarabbal próbálja elterelni a közvélemény figyelmét. Magyar Péter a május 19-én rendezett, nagy dirrel-durral beharangozott sajtótájékoztatóján a kegyelmi ügy kapcsán ígért „szenzációs iratközléseket”, ám a hangzatos lufi perceken belül kidurrant: a produkció egyetlen olyan új információt sem tartalmazott, amelyet a valóság iránt érdeklődő állampolgárok eddig ne ismerhettek volna.

Ez a színjáték nem volt más, mint egy olcsó figyelemelterelő kutyakomédia, amely arra szolgált, hogy elfedje a kormányzó párt teljes szakmai alkalmatlanságát és azt a gazdasági rombolást, amely kísértetiesen emlékeztet az 1994–1998-as Horn-kormány, valamint a 2002 és 2010 közötti Gyurcsány-korszak nemzetvesztő politikájára.

A kormányfő degradáló, arrogáns és indulatos megnyilvánulásai mellett a szakma sem mehetett el szó nélkül. Hal Melinda klinikai szakpszichológus a Mandinernek adott szakmai állásfoglalásában fejtette ki kőkemény véleményét, rámutatva, hogy ez a fajta gátlástalan, bántalmazó stílus teljesen méltatlan egy miniszterelnökhöz.

TÁMOGASD ADÓD 1%-ÁVAL A
NEMZETI JOGVÉDŐ SZOLGÁLATOT!

ADÓSZÁM:

19334684-1-05

„A jogvédelem nemzeti ügyünk!”

A szakember rávilágított, hogy a megnyerőnek szánt álarc mögött valójában egy súlyosan nárcisztikus, a figyelmet és a hergelést öncélúan élvező karakter áll, aki képtelen elviselni a kritikát.
Hal Melinda / Fotó vasarnap.hu
Hal Melinda / Fotó: vasarnap.hu

Ez a veszélyes személyiségjegy mutatkozott meg a dr. Havasi Bertalannal szembeni, végtelenül kicsinyes és méltatlan személyeskedés során is, valamint abban a teljesen alaptalan megnyilvánulásban, amellyel Magyar Péter nekirontott a kiváló nemzeti jogvédőnek, dr. Gaudi-Nagy Tamásnak. A miniszterelnök ugyanis burkoltan, de egyértelműen bűncselekménnyel rágalmazta meg a jogvédőt, azt a valótlan látszatot keltve, mintha K. Endre kegyelmi ügyében az ügyvédi hivatás szabályaival össze nem egyeztethető, érdemi és törvénytelen szerepet játszott volna.

A Facebook-kormányzás és a színfalak mögötti totális bénultság mögött azonban sokkal mélyebb, strukturális problémák húzódnak meg. Ahogy azt a Nemzeti InternetFigyelő korábban megírta, harminchat éve nem látott közigazgatási válság és teljes bénultság fenyegeti az országot, miután Magyar Péterék bosszúvágyból és politikai tisztogatásból tömegesen mentették fel a tapasztalt közigazgatási államtitkárokat és helyettes államtitkárokat. Ezzel a felelőtlen lépéssel gyakorlatilag működésképtelenné vált az ország, hiszen az államigazgatási gépezet motorját jelentő szakembergárdát lefejezték, egy új, valóban hozzáértő gárda felállítása pedig hosszú időt vesz igénybe. A valós kormányzási munka teljes hiányát jól mutatja, hogy a tiszások egy hétig nem is üléseznek, nincs tervben semmilyen törvényalkotási-javaslat, és az Országgyűlésben megállt az élet.

A jogállamiság köntösébe bújtatott agresszív kommunikáció már nem tudja elfedni a valóságot: az országot a működésképtelenség és a gazdasági csőd szélére sodorják, miközben a kormányfő egyetlen értékelhető teljesítménye az állandó, hisztérikus uszítás maradt.

Szerző: Szabó Katalin

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kiemelt képen: Magyar Péter és miniszterei Varsóba tartanak a lengyel miniszterelnökhöz. / Fotó: Facebook

#MagyarPeter #HalMelinda #KozigazgatasiValsag #TiszaKormany #GazdasagiCsod #GaudiNagyTamas #HavasiBertalan #NIF #Belfold

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük