Mayer Gábor: Na, ugye!
Oda ne menj föl, mert leesel! Mássz csak szépen vissza, leugrani nem lehet! Az elnehezült felnőtt szavai ezek a gyerekhez, kinek egyre jobban nyíló, fejlődő, ügyes, fürge, lehetőségeinek határait feszegető mozgását igyekszik a maga betokozódottságához szűkíteni. Majd, ha mégis felmászik – lelöki: na ugye? Megmondtam. Ez a felnőtt, azaz nevelő – nevelt, valójában gondnokoltság alá szorított kettősség nem szűnik meg az egyén fejlődésével, érésével – fennmarad az egyes államok egymás közötti viszonyában is, és épp azért adtam ezt a címet, mert valamiképp mutatni szeretném, milyen az, amikor előre eldöntött dolgok, „spontán állítások” alá pakolnak földi hatalmak csupa olyant, amik igazolni látszanak eredeti állításaikat. Nem kerülök mikroközösségi példákkal –egyenesen a közepébe vágva nézzük a V4-ek állapotát.
Régóta kürtölik a közeli szétolvadást, a szlovákoknál, cseheknél már tudtak kormányt cserélni, fűtik az oroszellenes lengyel kemencét, mondván: na, ugye? – de a mi választásunk hátrébb lökte őket. Egyelőre még nem értik, de már gyűlik bennük a düh attakja is – igaz, nem tudnak lelökni minket úgy, hogy ne a fejükre esve okozzunk komoly fájdalmakat.
Annál jobban sikerült az orosz példa. Kést szorítottak az oroszok torkához, s addig lökdösték őket hátrébb, s addig gyilkolták véreiket, míg Oroszország félre nem ütötte a kést tartó kezet, s egy komoly horoggal földre nem küldte a kötözködőt. Na, ugye, az oroszok el akarják foglalni az egész Földet felkiáltással hord most oda mindenki pénzt, paripát és fegyvert – már az ilyenkor kötelező NATO semlegességgel sem törődve. Félredobva a nem, vallás, származás s hasonló zselézett alapkockák minden valóságát folyik szervezett oroszirtás a széles nagyvilágban csak azért, hogy most végre sikerüljön elvenni tőlük javaikat.
A hátsó sorokban meg ukrán nácik ölnek halomra bizonyítéknak – ukránokat. Egy ugyanilyen forduló már lezajlott, s most, a harmadik világháborúban megint az előző háborús bűnösök utódai verik szét az életünket. Igaz, idáig kerülő úton: próbálkoztak migrációval, felmelegedéssel, COVID-al, de látható, nem megy bomba nélkül. Most már kiküzdötték, hogy legyen bomba, azt is, hogy ne hagyhassák abba a szembe állított felek, s ezzel kézre áll egy rég várt, na, ugye is.
Az orosz és ukrán gabonaszállítmányok elmaradása miatt éhínség várható Afrikában. S éhínség idején természetes, hogy Európának kötelező tízmillió szám nem beengedni, egyenesen bekérni, behívni a korgó gyomrúakat délről.
Na, ugye!
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…