Kirill Budanov kijelölt célpontja lett az oroszoknak
Ukrajna katonai hírszerzésének vezetőjét, Kirill Budanovot az orosz csapatok kijelölt célpontjának kell tekinteni – jelentette ki kedden újságíróknak Alekszandr Bortnyikov, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) vezetője. Ugyanezt az elvet kell alkalmazzuk mindenkire, aki „bűncselekményeket követ el” Oroszország ellen – tette hozzá a tisztviselő.
Egy moszkvai bíróság 2023 decemberében rendelte el Budanov letartóztatását terrorizmus vádjával, miután Kijev vezető kémfőnökét azzal vádolták, hogy több mint 100 „terrortámadás” előkészítésében vett részt, melyeket drónok segítségével hajtottak végre, orosz polgári létesítmények ellen.
Az ukrán katonai hírszerzés (GUR) vezetője nyíltan szorgalmazta az orosz területeken végrehajtandó támadásokat. Budanov kezdetben „partizántevékenységnek” titulálta ezeket az akciókat, később azonban beismerte azokat ukrán állam követte el.
„Azok, akik Oroszország és az orosz állampolgárok ellen követnek el bűncselekményeket, legitim célpontot jelentenek”
– mondta Bortnyikov, amikor Budanovról és más magas rangú ukrán hírszerző tisztviselőkről kérdezték. Újságírói kérdésre, hogy Oroszország miért nem lépett még fel ezekkel a célpontokkal szemben, az FSZB vezetője azt válaszolta, hogy ez a lehetőség „még előttünk áll”.
Nemzeti InternetFigyelő (NIF) Kiemelt képen: Kirill Budanov, az Ukrán Honvédelmi Minisztérium Ukrajna Hírszerzési Főigazgatóságának vezetője / © Victor Pinchuk Foundation / AFP
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
Hm.
Akkor rajta oroszok.
Éljenek a lehetőséggel, mert ha az ukrán nácik lettek volna az oroszok helyében, akkor …..
Láttuk ezt már 2014- ben és azóta is 2022 február 24-ig.
Most, hogy az oroszok odacsaptak Bandera ideológiával megfertőzött országuknak, most visítanak mint a patkány mikor sarokba szorítják.
Pedig nácik ők. Újkori nácik.
https://poorworld.net/Ukraine/Ukraine6.htm
https://balrad.wordpress.com/2015/03/21/a-gorlovkai-madonna-avagy-egy-baratsagos-szembesites-donbassz-buneivel/
?
Hm.
?
Hm.