FSZB vezető: Az USA, Nagy-Britannia és Ukrajna állhat a moszkvai terrortámadás mögött
Alekszandr Bortnyikov, az FSZB igazgatója nyilatkozott erről egy interjúban.
Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) vezetője szerint az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Ukrajna állhatott a múlt pénteki, Moszkva külvárosában lévő koncertterem elleni terrortámadás mögött, amely 139 ember életét követelte és amely során több mint 180-an megsebesültek.
Alekszandr Bortnyikov kedden újságíróknak elmondta, hogy a hatóságok most próbálják megállapítani mindazok személyazonosságát, akik részt vettek a támadásban, Oroszországon belül és kívül.
Arra a kérdésre, hogy az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Ukrajna állhat-e a terrortámadás mögött, az FSZB vezetője így válaszolt:
„Úgy gondoljuk, hogy ez így van. Mindenesetre most azokról az információkról beszélek, amelyekkel jelenleg rendelkezünk. Ezek általános információk, de nekik [a nyomozóknak] konkrét eredményeik is vannak”.
Bortnyikov leszögezte, hogy a megrendelőt még nem azonosították, de az FSZB tudja, hogy ki szervezte be az elkövetőket. Szerinte a terrortámadás megszervezésében a nyugati biztonsági szolgálatok és Ukrajna közreműködött, aminek az volt a célja hogy megingassák az oroszországi stabilitást és pánikot keltsenek a társadalomban.
„Úgy véljük, hogy az akciót maguk a radikális iszlamisták készítették elő, amihez hozzájárultak a nyugati titkosszolgálatok, és az ukrán biztonsági szolgálatok is közvetlen kapcsolatban állnak velük”
– hangsúlyozta az FSZB vezetője.
Megjegyezte, hogy a terroristák Ukrajnába akartak menekülni, ott várták őket, ahol „hősként” köszönteni őket. Az orosz különleges szolgálatok viszont mindent megtettek azért, hogy ezt megakadályozzák – tette hozzá Bortnyikov.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…