Jó, ha nem feledjük: 1989-ben ezen a napon hangzott el a Pozsgay-beszéd
1989. január 28-án, mikor az akkori pártfőtitkár Grósz Károly éppen Davosban a világgazdasági fórumon tartózkodott, Pozsgai Imre, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, államminiszter, kihasználta az alkalmat és népfelkelésnek nevezte az 1956-os forradalmat a Reggeli Krónikának adott interjúban.
Ez az interjú világossá tette, hogy milyen hatalmi harcok dúlnak az MSZMP berkein belül, miközben az ország gazdasága súlyos mélyrepülést vett. Az is nyilvánvaló volt, hogy egy olyan folyamat indult el, mely már visszafordíthatatlan és egyenesen vezetett az MSZMP megszűnéséhez, melynek örökségét az a Magyar Szocialista Párt (MSZP) vette át mely súlyos erkölcsi és anyagi felelősséggel tartozik a magyar nemzetnek az elhazudott rendszerváltásban betöltött tevékenységéért. Ebből az MSZP-ből szakadt ki és alakult meg a szemkilövető Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció, mely fel nem adva elődeinek a magyar társadalomra mért nemzetáruló cselekedeteit, most újra azon ügyködik, hogy a nemzetet megtévesztve ismételten megszerezze a hatalmat ugyanúgy külföldi segítséggel, ahogyan 1956-ban tették a szovjet szuronyok által.
Részlet az interjúból:
M.R.: Amit ön most elmondott, már az is felér egy kisebbfajta – legalábbis arra a korra értendő – rehabilitációval! Hogyan ítélik meg Nagy Imre 1956-os szerepét, tevékenységét?
Pozsgay: Ez az, ami körül még zajlanak a viták. (…) Ez a bizottság, a jelenlegi kutatások alapján, népfelkelésnek látja azt, ami 1956-ban történt. Egy oligarchisztikus és a nemzetet is megalázó uralmi forma elleni felkelésnek.
A videón Pozsgay Imre, Németh Miklós és Grósz Károly
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
Ami nem történt meg, azt nem lehet elhazudni! A magyar társadalom, a dolgozói réteg részben tudatlansága és gyávasága miatt képtelen volt úgy rendszert váltani, hogy számonkérje, elszámoltassa az előző rendszer hűséges kiszolgálóinak nép és nemzetellenes bűntetteit, gazdasági visszaéléseit! Az a bizonyos váltás az akkori politikai „elit” vagyont átmentő cselekedete volt, melyhez a megalkuvó tömeg talpnyaló módon asszisztált!
Vén Joe – álljunk meg egy szóra én nem vén ha nem aggastyán vagyok átéltem . érted: igen nem gyávák voltunk ha nem agymosott hasznos idióták nekik -és sajnos most is azok vannak, mert elhittem például a kezdetben, hogy SZABAD DEMOKRATÁK SZÖVETSÉGE – és tudd szó szerint – A BM, trauma után ez volt a 2. amikor itt a faluban a párttitkár lánya merte levenni a Lenin Képet a pártirodába faláról…. u gyan is ott voltunk, mint megalakítók… . mint hívők és ugye az árverők is – belém nyilallt apám figyelmeztetése a a nyilasok lettek a legnagyobb „fasiszták… majd kommunisták és és én mondom a kommunistákról a hamis demokraták – akik milliárdosok lettek mára – ÉRTED ÍRTAM NEM ELLENED – azóta 1987 – óta SZDSZ ELHAGYÁSA ÓTA KEMÉNYEN TOLLAL KÜZDŐK ELLENÜK MAGUNKÉRT ÉRTED – A HAZÁMÉRT! hogy független semleges szabad ország legyen… Leírtam békés útját – önkormányzatok kongresszusa – leválni a függőségről erkölcsileg anyagilag, a maszek államtól… stb. olvasd – el hogyan csináld – a film amit tegnap terjesztettem c. az utolsó erőd…- a nem békés az csak szövetséggel lehet….
—
id. Kiss László