Halálba küldött milliókról szólt Medvegyev
Dmitrij Medvegyev korábbi orosz elnök legutóbbi, Telegram-on közzétette bejegyzését szemlézte a Magyar Nemzet
A komoly beszólásairól híres volt orosz elnök ismét keményen kiosztotta a nyugati vezetőket. Mint fogalmazott, szerencsétlen emberek millióinak életét befolyásolják, s a biztos halálba küldik őket.
Dmitrij Medvegyev, az Orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese a nyugati és ukrajnai politikai elit leépüléséről közölt bejegyzést a Telegramon. Szavai bizonyítására öt példát is említett, ezek között voltak halálba küldött milliók, a németek, az amerikaiak és a franciák is.
Lássuk, mivé vált a nyugati politikai panoptikum. Szomorú, néha vicces, de baljós látvány
– kezdte bejegyzését az orosz politikus. Hozzátette: a sorozatos bohócok , akik egy napot sem dolgoztak a közszolgálatban, irányítják a csapatok akcióit, szerencsétlen emberek millióinak életét, és a biztos halálba küldik őket.
A legyőzött fasizmus országából érkező, ismét a Reichstagban ülő korcsok parlamenti cirkusza azt követeli, hogy küldjenek nagy hatótávolságú rakétákat neonáci leszármazottaihoz, azzal a kockázattal, hogy még több nagy hatótávolságú rakétát kapnak a fejükre
– fogalmazott a németekről szólva Medvegyev.
Bejegyzésében Joe Biden amerikai elnökre utalva kiemelte:
A napról napra gyengülő, bizonytalan járású, tartós demencia állapotában lévő nagypapák, akik nehezen értik, kiről és miről beszélnek, vidám szajhákkal ölelkeznek, akik elhunyt orosz szélsőségesek özvegyének képében jelennek meg.
Dmitrij Medvegyev szerint eközben a nyugati vezetők színházi látogatást tesznek Kijevben, hogy eltereljék saját választóik figyelmét a felgyülemlett problémákról, ezzel pedig ismét megnyalják az amerikai tulajdonosaik piszkos csizmáját.
A franciákról szólva megjegyezte: Bonaparte kicsinyes örökösei napóleoni léptékű bosszúra szomjaznak. Emmanuel Macron francia elnök tegnap közölte, hogy egyáltalán nem lehetetlen, hogy a NATO országok csapatokat küldjenek Ukrajnába.
Medvegyev azzal zárja bejegyzését, hogy nap mint nap bukkannak fel példák a nyugati politikusok megbomlott agyára .
És ezért a ló sápadt, a lovas pedig egyre közelebb jön…
– fogalmazott a politikus.
Kiemelt képen: Dmitrij Medvegyev / Forrás: Szputnyik
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…