KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Thürmer Gyula szerint Trianon felülvizsgálatakor csak erre az országra számíthatnánk (videó)

A Munkáspárt elnöke szerint ha Trianont egyszer felül lehetne vizsgálni, akkor Magyarország nem számíthatna a nyugati szövegségeseire.

A Munkáspárt vezére, Thürmer Gyula közzétett egy videót a párt közösségi oldalán, amiben Trianonról és a határon túli magyarság helyzetéről is elmondta véleményét. Thürmer szerint ha Trianont egyszer felül lehetne vizsgálni, akkor Magyarország nem számíthatna a nyugati szövetségeseire.

„Magyarország nem számíthatna azokra, akik Trianont ráerőltették a magyarságra, a franciákra, az angolok és a többekre” – mondta a politikus.

Trianonmentes Európa

A Munkáspárt elnöke szerint csupán egy ország lehetne a magyarság számára partner egy „trianonmentes Európa” megteremtésében, ez az ország pedig Oroszország. A baloldali politikus a határon túli magyarság kapcsán is elmondta a véleményét.

Ha magyar nemzeti kisebbségek sorsát figyeljük, azokat, akik ott élnek Kárpátalján, Erdélyben és másutt. Ha azt akarjuk, hogy az ő sorsuk jobbra forduljon, ha azt akarjuk, hogy Európa ne feledkezzen meg a nemzeti kisebbségekről, mint ahogy ma megfeledkezik, akkor csak egyetlen egy országra számíthatunk ebben a küzdelemben, az pedig Oroszország

– tette hozzá a Munkáspárt elnöke.

@munkaspart Vesszen Trianon! Oroszország nem ellenségünk!#szocializmus #trianon #munkaspart #munkáspárt #politika#háború #mp #usa #nato #thürmer #thurmergyula #oroszország ♬ eredeti hang – Munkáspárt

Mandiner

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 
Ez is érdekelheti:  Moszkva törli a tálibokat a terroristák listájáról

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “Thürmer Gyula szerint Trianon felülvizsgálatakor csak erre az országra számíthatnánk (videó)

  1. Még a végén megokosodik ez a Kádár-hívő! Én évek óta mondom, (bár nem vagyok “influenszer”, tehát nem sok embernek), hogy nekünk Oroszország természetes szövetségesünk. Mert a Szovjetunió felbomlása nekik is Trianon volt: népük milliói kerültek külföldre. Persze mások a léptékek, és persze illúzió a régi birodalmak visszaállítása, de a sorsunk hasonló. Aminek inkább látnám értelmét, hogy komoly nemzetközi egyezménnyel kellene garantálni a nemzeti kisebbségek jogait. Ha ez lenne, és működne, azzal mindenki nyerne, még azok is, akik most elnyomók, mert megszűnne a szeparatizmus veszélye, kevésbé lennének fontosak a határok, tehát javulnának a gazdasági kapcsolatok, az együttműködés. Na és ukrán háború se lenne.

  2. EZ MIND IGAZ ,CSAK A VALOSÁG MÁS.AZ ERŐSEBB KUTYA………………

  3. Thürmer Gyula mindig okos volt, s tisztességes nemzeti politikát képviselt. Ebben is igaza van. Magyarország természetes szövetségese Oroszország, a nemzeti kisebbségi jogok védelme ügyében. Attól függetlenül, hogy Kelet-Ukrajnából tömegek költöztek át Kárpát-aljára, elfoglalva az ottani magyar és ruszin kisebbség ingatlanait. Ettől még a tulajdon szent, tehát a tulajdon maradéktalanul megilleti a Kárpát-aljáról éppen nyugatabbra menekülteket. Kormányunk foglalkozik-e azzal, hogy jelezze az ukránoknak és az EU-nak, hogy felül fogjuk vizsgálni a háború után, hogy a háborút megelőző tulajdonviszonyok sértetlenek maradtak-e. Megvannak-e a Külügyben a tulajdonlapok?
    Ludas Mátyásnak: Nemzetközi kisebbségvédelmi egyezményekkel Dunát lehet rekeszteni, de ha magyar kisebbségről van szó, akkor ezeket a törvényeket nem kell betartani. A felvidéki magyarok jogainak semmibevételével szemben a Benes Dekrétumok Európa kulturális értékei, amit védeni és tisztelni kell. Amíg az EU nem változtat fasiszta politikáján, addig nem kéne ott tagnak lenni. Ahogy Csurka megmondta!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük